Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 2. szám - Tóth Tibor: Városrész vagy életforma?

emeleti lakó nem köszön a negyedik emeletinek, az emberi kapcsolatok valahogy mások. A lakótelep egyik csodája a társadalmi határok eltűnése, vagy legalábbis elhalványulása. Ez persze nem abban nyilvánul meg, hogy az orvos a segédmunkással barátkozik, hanem abban, hogy nagyjából ugyanúgy él mindkettő. Lehet, hogy az egyiknek háromszobás lakása van, a másiknak pedig csak másfél; lehet, hogy az egyiknek stílbútora van, a másiknak csak csővázas garnitúrája; az egyik Hi-Fi-toronnyal szórakozik, a másik csak egyszerű Tesla-magnóval, de az életformájukban van valami közös.

*

Mi ez a közös?

Induljunk ki abból, hogy a lakótelepeken nincsenek kerítések. A kerítés hiánya pedig valahogy összehozza az emberek életét. Mivel nincs kerítés, udvar sincs. Pontosabban az utca veszi át az udvar szerepét. S az utca, mely kibővül a széles járdákkal s agyontaposott füves résszel, egyetlen hatalmas udvarrá lesz a lakótelepeken: határait egyrészt a házfalak, másrészt a végtelen alkotják. A családok udvarra szabott ügyei itt folynak. Elméletileg a garázs előtt, valójában ezen a hatalmassá nőtt udvaron, s mindenki szeme láttára. Itt szerelik, itt mossák az autót, itt szögezik meg az eltört hokedlilábat, s itt fűrészelnek le tíz centimétert a hosszabbra méretezett polcból, amit a bútorboltban vásároltak. A munkába mindenki beleszól, belebeszél, mert tanácsot adni a legkönnyebb, s miért ne mondja el az ember a véleményét arról, ami az ő udvarán történik. Ez a hatalmas udvar ugyanis mindenkié.

A garázs előtti, pontosabban a garázsok előtti térség a lakótelep fóruma, talán éppen abban az értelemben, ahogy a rómaiak használták ezt a szót. Itt meg lehet beszélni a legújabb baszk vagy észak-ír terrorcselekményeket, a várható áremelkedést vagy a Fradi formaingadozását, itt mindenki okosnak érezheti magát, hisz meghallgatják a véleményét, s úgy tűnik, ez az a fórum, ahol végleg eltűnnek a társadalmi különbségek.

A lakótelepi életforma sajátosságát mutatja, hogy a második emeleti folyosó korlátján nyugodtan ki lehet könyökölni félmeztelenül vagy akár egy szál gatyában is. Miért ne? Az előszoba ajtaja egyetlen méterre van, s ugyan ki szabja meg, hogy valaki mit tegyen vagy mit ne tegyen karnyújtásnyira a lakása bejáratától. Itt nem kell a pótmama-szolgálatot igénybe venni, mert ha a szülők moziba akarnak menni, csak be kell adni a gyerekeket a szomszédba, még vacsorát is fognak kapni, majd a jövé héten visszaadják a szívességet. A lakótelepi háziasszony gondolkodás nélkül átmegy foltos melegítőben a szomszédba vagy akár egy emelettel lejjebb is egy csipetnyi sóért, s ha már ott van, megbeszélik a legújabb lakótelepi pletykákat is.

Mert a lakótelepen mindenki mindenkiről mindent tud.

Hogy kikhez járnak sűrűn vendégek. („Miből telik ezeknek állandóan pezsgőre?”) Hogy kik szoktak állandóan veszekedni. („Talán a jövő hónapban el is válnak.”) Hogy ki az, aki gyakran önt fel a garatra. („Szegény felesége! No, majd adnék én az ilyen embernek!”) Hogy melyik agglegény fogad rendszeresen hölgyvendégeket. („Biztos valami különös értéke van!”)

A lakótelep egyetlen óriási család, amelynek lehetnek ugyan visszahúzódóbb, zárkózot- tabb tagjai, de az összetartozás tudat alatt él mindenkiben.

*

Az együttélés spontán megnyilvánulásai mellett jó néhány szervezett kapocs is összefűzi a lakótelepieket.

Egyre több helyen alakul meg például a lakótelepi klub.

Ehhez csak két dolog kell: egy ügyes szevező és egy helyiség. Az első könnyen akad, már csak azért is, mert nem ár ellen kell hadakozni, hanem a meglevő összetartozás érzését kell törvényessé tenni, és a sok ember között mindig van, aki szeret sürögni-forogni, szeret a

70