Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 2. szám - Tóth Tibor: Városrész vagy életforma?
egyszer fizet neki egy tankolást, ha továbbra is üzemeltetheti a virágboltot. Az üzlet létrejött, és senki sem tudta eldönteni, ki járt jobban. A lakótelepi önállósodás folyamatában előbb-utóbb megtelepszik valahol egy ügyvédi munkaközösség, rendelőt nyit egy orvos, majd egy fogorvos, felépül egy étterem, egy mozi, egy kis késéssel egy bölcsőde, egy óvoda, esetleg egy általános iskola is. S most már nincs akadálya, hogy a lakótelep elkezdje önálló életét. * Örvendetes, hogy ma már tudunk lakótelepet építeni. Megtanultuk, hogyan kell. Hogy először el kell készíteni az utakat, lehetőleg azon a nyomvonalon, ahol később is vezetni fognak: így könnyebb az építési anyagok szállítása. Az utakat a közműhálózat teljes kiépítése követi: csatorna, víz, gáz, villany. S most már épülhetnek a házak. Annak is örülni lehet, hogy a lakótelepek egyre szebbek lesznek. Nincs uniformizálás, az ötvenes-hatvanas évek skatulyaházai helyett sok-sok egyedi épület készül. A házak homlokzatán díszítések találhatók, a felületeket loggiák törik meg, s a rettenetes külső folyosók is egyre elviselhetőbbek lesznek. Legfeljebb a vakolat színét lehetne itt-ott jobban megválasztani. (Meg talán azt a rendelkezést kellene eltörölni, hogy liftet csak a négy emeletesnél magasabb házakban lehet építeni.) A lakótelepek hangulatát mégsem az épületek adják meg, hanem a parkok. A lakótelepi építkezési formának az a legcsodálatosabb eredménye, hogy a házakat nem csak utcák választják el egymástól, mint régen, hanem tágas térségek, tele bokrokkal, fákkal. Csakhogy ezek a parkok nem igazi parkok. Inkább kevésbé gondozott füves terek, sokszor tépett bokrokkal, kettétört facsemetékkel és sok-sok szeméttel. Nincs állandó kertész, nincs parkőr. Az egyik költészetet varázsolhatna a betontömbök közé, a másik talán meg tudná óvni a növényzetet. De a lakótelep nem önálló közigazgatási egység, nincs saját költségvetése, így aztán a füvön arra vezetnek a csapások, amerre a legrövidebb az út, a kamasz-galerik minden büntetés nélkül próbálhatják ki erejüket egy-egy védtelen vadgesztenye- vagy juharfasuhángon, s a zacskót is ott lehet eldobni, ahol az utolsó szem cukorka elfogyott belőle. Építeni már tudunk lakótelepeket, de élni még nem tudunk bennük. * A lakótelepek egyik sajátossága, hogy a területükön nincs gyár, üzem: itt csak lakni lehet, dolgozni máshova kell járni. Reggelenként a lakótelepeken is álmos férfiak és nők álldolgálnak az autóbuszmegállóban, mint a város többi helyén, s ugyanúgy felhorkannak a legkisebb lökdösődésre, tolakodásra, mint máshol. Aztán délután három órától kezdve a tömegközlekedési eszközök éppúgy öntik magukból a hazaérkezőket, mint egyebütt. Ugyanaz a kép, mint amikor a főváros környéki településeken megáll a vicinális vonat vagy a HÉV, és leszáll a tömeg. Legfeljebb ott a falu főutcáján indul el az emberáradat hazafelé, itt meg a központi helyen levő buszmegállóból a szélrózsa minden irányába sietnek az emberek. Kik élnek a lakótelepeken? Foglalkozást tekintve nincs egységes kép: osztályvezető és betanított munkás, tanár és orvos, takarítónő és asszisztens egyaránt van a lakók között. A társadalom teljes metszetét megtalálni. Ez a sokszínűség azonban nem tűnik fel, mert az életmódból következően összemosódnak a különbségek. A főelőadó éppúgy lakótelepi lakos lesz, mint a gépkocsivezető vagy a tmk-lakatos. A társadalmi osztály- vagy rétegkülönbségek eltűnése azonban nem a demokratizmus mélyebb értelmezéséből fakad, hanem egyszerűen az életforma hozza magával. Bár az ajtók becsukódnak a hazaérkezők után, bár itt is előfordul, hogy az első 69
