Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 1. szám - Enyedi György: Környezet és társadalom
Enyedi György Környezet és társadalom X. -i-mióta, bő két évtizede, a fejlett ipari országokban felismerték, hogy a II. világháborút követő szakadatlan növekedés keményen beleütközött a környezet korlátaiba — az erőforrások kimerülésén és a környezet károsításán keresztül — a környezet és társadalom viszonya fokozott figyelmet kap a közvéleményben, a tudományos életben és a politikai döntések szférájában. E viszony megfogalmazása félreértésektől terhes. A környezeti válságból kivezető utat egyelőre hiába keressük — a kudarc okai között a környezet— társadalom kapcsolat félreértése is szerepel. Ezt a — nézetem szerint hibásan értelmezett — viszonyt általában a következőképpen írják le: a természeti környezet a társadalom tevékenységének kerete, külső feltételrendszere. A társadalom működése során a környezettel kapcsolatba lép: erőforrásait hasznosítja, ezenközben a környezetben lejátszódó természeti folyamatokat eltorzítja, a környezeti egyensúlyt megbontja. Ez a közfelfogás, s ez a felfogás vezérli a legtöbb állam környezetvédelmi politikáját. A környezetvédelem célja a társadalmi folyamatok által előidézett környezeti károk korrigálása, lehetőség szerint megelőzése. Két különböző rendszer, egy természeti rendszer és egy társadalmi rendszer találkozásáról, ütközéséről, kapcsolatáról van szó. Az én fölfogásom más. A társadalom és természeti környezete egyetlen nagy rendszert alkot, amelyben a lejátszódó folyamatok egymástól nem függetlenek. A természet a társadalmi folyamatoknak nem kerete, hanem belső eleme. Maga a kömyezetpusztulás — bár kifejezhető kémiai vagy fizikai jelzőszámokkal is — társadalmi folyamatként fogható fel, amelyben a társadalmi cselekvés — például az ipari termelés — tartalmaz környezeti elemeket. Mindez nem játék a szavakkal. Ha a társadalmi cselekvést és természeti körülményeit, következményeit egységes folyamatnak fogjuk fel, akkor világos, hogy a környezetvédelem a társadalmi cselekvés változtatását kívánja elsősorban. A természeten ütött sebek utólagos gyógyítása kényszerűen szükséges megoldás lehet, de a tervszerű környezethasználat a társadalmi cselekvés tervezését-módosítását kívánja. Ez feltehetően meggyőzően hangzik: a környezet nem önmagát pusztítja, társadalmi folyamatok károsítják. A gyakorlati környezetvédelmi politikában azonban természet és gazdaság szétválik. Szétválik az állampolgárok mindennapi cselekvéseiben is. Az ugyanis a helyzet, hogy bár felismertük a környezetrombolás veszélyeit, ezt a rombolás színhelyén — a környezetben — próbáljuk akadályozni, viszont változatlanul folytatódnak az újra meg újra környezeti válságokkal fenyegető társadalmi-gazdasági folyamatok. Az erőforrásemésztő, környezetfaló gazdasági növekedési modellnek nincs a gyakorlatban létező alternatívája. Nagy erők tartják életben ezt a gazdasági modellt. A fejlett tőkés országokban a gazdasági szféra profitmaximalizáló törekvései; a szocialista országokban a gazdaság abszolút prioritása a nem-termelő szférával szemben, a gazdasági növekedés önmagában való értékké emelése. A környezetvédelem számos részeredményt tud felmutatni; ám a kömye- zetpusztító társadalmi folyamatokat nem sikerült érdemben módosítani. Jóllehet a Föld egész összefüggő társadalmi-természeti rendszer, és a környezetben lejátszódó folyamatok nem tisztelik az országhatárokat, mi a figyelmünket a hazai állapotokra összpontosítjuk. 1
