Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 2. szám - Kósa László: A "Kis-Európa" eszme a magyar néprajzban

—Lüneburger Heide stb). De Csaplovics továbblépett: „Nem tsak természeti állapotjára, és a természet ajándékaira nézve — hanem népességére nézve is Magyar ország Európa kitsinyben; — mert majd minden Európai nép-törsökök, nyelvek, vallások, foglalatosságok, kultúra grádusok, s végre élet módok, erköltsök és szokások is itten találják fel Hazájokat” (1822. III. k. 11). Az alapgondolat így lesz igazán termékeny. Más kérdés, hogy végig nem tudja érvényesíteni tételét, mert nincs hozzá anyaga és kellő érzékenysége sem. Pedig nem másról van szó, mint a különböző népek széles körű és egyenrangú összehasonlításának lehetőségéről. Magyarországon viszonylag kis területen összesűrítve tanulmányozható Európa etnikai összetettsége, ezáltal Magyarország etnográfiája az európai problematika fokára emelkedik.

A Tudományos Gyűjtemény szerkesztőségébe a tanulmány megjelenése után féltucatnyi adatközlő kiegészítés és pontosítás érkezett, valamint egy vitairat a ruszin nemzetiségű Dóhovits Baziltól. Csaplovics összehasonlító módszere tartalmilag ugyanis abból állt, hogy a népeket és etnikumokat jórészt a kor előítéleteiből gyúrt szélsőséges nemzetkarak- terológiával mutatta be. Tálasi István vitaelemzéséből tudjuk, hogy Dóhovits ellenzését épp ez váltotta ki. Figyelmeztette Csaplovicsot szubjektív beállításaira és hamis általánosításaira, nehogy az „Ethnographiából — mely Mathesissal kezdődik — tsináljon utoljára Poesist”. Korának gyermekeként ő sem volt ellenzője a jellemtannak, ám rendszeresebb tanulmányokat és megbízhatóbb adatokat kívánt, „hogy a nemzeti Charakter, tehetség és tökéletesség úgy fejtődjön ki egy szép rendű systémából, mint a Plántánál a felnőszerezte- tett egésznek egymást kifejtő részeiből a virág. És így az Ethnographia Tudomány rangra emeltetvén fel, adna az embernek philosophálni valót is, nem csupán arithmeticalni” (1824. XI. k. 10—11). Azonban a néprajzi tudománytörténet kárára ötleteit nem dolgozta ki részletesen, Csaplovics pedig a Gemälde von Ungernben észrevételeit mindössze egy visszautasító lábjegyzettel intézte el. Különben szinte változtatás nélkül közölte le a mások által bírált részeket is. így az induló magyar néprajz egyelőre nemhogy „filozofálni valót” nyújtott volna, de első vitája is hamar elakadt.

Csakugyan a sértődöttség, a kedvezőtlen visszhang terelte volna Csaplovics érdeklődését más területekre, mint némelyik méltatója véli? S ezért nem vállalta volna, hogy elkészíti az egyébként általa is nehéznek ítélt feladatot, az egyes magyarországi népcsoportok bővebb leírását? Aligha. Bár életrajzát kellően nem ismerjük, teljesen bizonyosak nem lehetünk, de valószínű, hogy az okokat máshol kell keresni.

Csaplovics már azért sem válthatta valóra az etnikai pluralitás feldolgozását, mert a magyar nemzeti törekvések és a tudományban a hungarocentrizmus erősödésével párhuzamosan mind az országban, mind tágabb környezetében szinte minden egyes nép hasonlóan etnocentrikus gondolatköröket épített ki. Ezért sem lehetett kiinduló pontja egy etnológiai-antropológiai iránynak. Őt sok kortársával ellentétben nem ragadta el a magyar reformkor árama. Nemhogy asszimilálódott volna, hanem származásához híven egyre inkább nemzetileg is azonosult a kezdettől természetes rokonszenwel kísért, majd mind pozitívabban jellemzett szlováksághoz. Ez együtt járt a magyar nemzeti ideológiával való tudatos szembehelyezkedéssel, de nem az elhalványuló jozefinista alapon, hanem a fölnövekvő szláv nacionalizmustól és a megmerevedett dinasztiahűségtől támogatottam Az idősödő Csaplovics a liberális nemesség reformtörekvéseit (jobbágyfelszabadítás, iparfejlesztés) és erősödő nyelvi türelmetlenségét egyaránt elutasította. Valószínűleg ez a konfliktus is akadályozta, hogy nagyszabású alapgondolatát megvalósítsa.

Az Európa szerves részét képező Magyarország egyediségét sajátos etnikai összetettségben megjelölő Csaplovics kétségtelenül a terebélyesedő-gyarapodó népismereti hungarocentrizmus ellenpontján állt. De, mint aki eredetileg a soknyelvű ország régi hungarus patriotizmusát is képviselte — nevezzük most már így — a „Kis-Európa” elvvel, egyidejűleg a kizárólagosan magyar nemzeti tulajdonságokat keresők véleményét is alakította. Visszautalva a korábbi kérdésre: vajon valóban kiindulópontja lehetett volna vagy sem egy etnológiai-antropológiai iránynak, a válasz ismételten nem. Munkássága a romantikus

43