Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 2. szám - Kósa László: A "Kis-Európa" eszme a magyar néprajzban
Sajnálatos körülmény, hogy a termékeny közíró, a hosszú életű Csaplovics munkásságáról nemhogy néprajzi, de más szempontból sem készült értékelő, monografikus tanulmány. Minthogy élete nagy részét Bécsben töltötte, épp az itteni levéltárak és az egykorú helyi sajtó sok olyan adatot rejthetnek, amelyek egészen bizonyosan nemcsak árnyalnák a róla eddig alkotott képet, hanem lényegesen új vonásokkal is gazdagítanák. Vitathatatlan fontos alakja ő a magyar néprajztörténetnek, de nem mentes ellentmondásoktól, ezért tudománytörténeti értékelése is igen változó. Bartucz Lajos a szellemtörténeti ihletésű komplex népismerethez az 1920-as évek végén elődöket keresve sokra értékelte mint a modem nemzetismeret egyik atyját. Egyébként jó érzékkel fedezte föl benne a romantikus nemzet jellemtan kútfőinek egyikét. Tálasi István Bartucz nyomán haladva a korszerű magyar néprajz megalapitójaként méltatta, Ortutay Gyula tudománytörténeti írásaiban viszont csupán megemlítette a nevét. Michael Sozan, az első könyvterjedelmű magyar néprajztörténet írója volt az, aki az etnológia, sőt az antropológia előfutárának tartja, és állítja, hogy munkásságából kisarjadhatott volna a magyarországi embertudomány. A statisztikatörténész Horváth Róbert módszertani és tartalmi kérdésekben pontatlannak találta és eklekticizmusa miatt marasztalta el. A szlovák néprajz is elindítójának tudja. Joggal, és nemcsak horvát-szlovák származása miatt, hanem mert az az igazság, hogy a korabeli Magyarország minden népének és nemzetiségének első etnográfusa volt. Tárgyunkhoz — mai tudásunk szerint — szorosan négy munkája tartozik. Az első egy ügyesen rajzoló osztrák katonatiszt, Joseph Heinbucher von Bikessy albumához készült bevezető: Pannoniens Bewohner in ihrem volkstümlichen Trachten (Wien, 1816—1820). Nemcsak az öltözeteket magyarázza, hanem rövid országleírást is nyújt és tömören jellemzi a korabeli ország népcsoportjait szokások, vallás, nyelv szerint. Az itt olvasható ismeretek és gondolatok a következő három munkában újra rendre előkerülnek, ám bővítve és aprólékosabban kidolgozva. A Topographisch-statistisches Archiv des Königreichs Ungern (Wien, 1821) két kötetében Csaplovics csak kis részben működött közre íróként, ellenben szerkesztett és fordított (főleg magyarból). A kor jelesebb és kevésbé kitűnő szerzőinek dolgozataiból összeállított egyenetlen értékű gyűjtemény mégis fontos, mert jórészt anyagot szolgáltatott a két következő, immár alaposabban rendszerezett műhöz. A Tudományos Gyűjteményben magyarul látott napvilágot az Etnographiai Értekezés Magyar Országról (1822), amely előzetes kidolgozása kétkötetes Gemälde von Ungernntk, (Pest, 1829). A munkák címe tükrözi, amire fentebb utaltunk, az etnográfia és a statisztika különválásának mozzanatát, egyúttal a tudományági besorolás bizonytalanságát, mely természetes velejárója egy terület önállósulásának. Számszerű adatokat valóban viszonylag szűkén és következetlenül közöl és az etnográfiát statisztikaként határozza meg, jóllehet világos, hogy a kettő nála nem azonos: „a népeket mostani valóságos átlapoljuk szerint minden tekintetben festeni” — írja. Érdekli az ország természeti földrajza, népei, nemzetiségei, a nyelvek, a vallások, a foglalkozások, a közigazgatás, törvénykezés, katonaság, adók, műveltség, gazdaság, szokások, építkezés, táplálkozás, ruházkodás, erkölcs, mentalitás, a lakosság fizikai külseje, a népbetegségek, sőt a kuriózumok is. A múlt nem nagyon foglalkoztatta, bár történeti adatokat is közölt. Mi az, ami most bennünket legközelebbről érint ebből a konglomerátumból? Csaplovics úttörőként érdeklődött az etnikus folyamatok iránt. Érzékelte, ha nem is elemezte a parasztság táji és rétegbeli különbségeit. Fontossága azonban nem anyagában, nem is annak elrendezésében, hanem értelmezésének vezérmotívumában rejlik, melyet — jelenlegi ismereteim szerint — először 1820-ban írása első mondataként így fogalmazott meg: „Das Königreichs Ungern ist Europa im Kleinen!” Két évvel később magyarul ugyanez így hangzott: „Magyarország Európa kitsinyben”. Először földrajzi összehasonlítást végzett: Magyarország éghajlata és felszíne földrészünk szinte minden tájékának analógiáját kínálja. A fölsorakoztatott hasonlóságok ma már megmosolyogtatók, s ha nem tudnánk, hogy mi sem állt távolabb a szerzőtől, holmi ostoba nemzeti gőgnek is vélhetnénk (pl. Pest—London, Szepesség—Svájc, Kecskeméti-puszta 42
