Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 2. szám - Tóth Béla: Hazagondolások: önéletírás - IV. rész
gépeket vett. Úri házasságot kötött. Rossz termésű évek sorra vitték feje alól a párnát. Bánatában ülte a kocsmát. Fizetett mindenkinek. Hátsó szomszédunkban élt egy valamikor tehetős gazdaember. Háborúban szerzett reuma gyötörte. Mozdulatlanságra kárhoztatta. Fájdalmát enyhíteni járt a kocsmába. A munkája nem haladt. Pénze fogyott, figyelme összekászálódott. Elúszott vagyona fele. A másik fele kívánkozott utána. Egyedül nem szeretett inni. Koma köllött hozzá. Sok. Segítettek neki szomorkodni a hasonszőrű egykori gazdák, akiket már határi csősznek is csak szánalomból választott meg a községi kupaktanács, akarom mondani a képviselőtestület. A kocsma pedig az a lépcső, amelyiken csak lefelé lehet haladni. Ez a szomszéd is lépdelt lefelé, verte a feleségét, kőikéit, mert a cimboráival záróra után már nem talált odahaza ennivalót. Fölkajtatott a vacsoráért pincét-padlást. Talán dugták is a korhelyek elől a falatot. Részeges vaksisággal benéznek a sötét kemencébe. Ó, ott a szármásfazék. Elő vele! Nekiesnek kanállal, villával. Össze is vesztek rajta, mert nagy darab húsnak vélték a benne felejtett mosogatórongyot. Szétszedték, megették. A disznóknak volt kemencébe téve, hogy reggel ne legyen nekik nagyon hideg az ivós. A kétlábú disznók falták föl. Ugyan a mosogatórongyot a négylábúak tán meg sem ették volna. De a részegek igen. A magára adó iparos este ment a kocsmába vacsora előtt. Hétkor rendszerint „huját” mondott a mester. Letapogatta magáról a munka porát. Micisapkával megtörölközött. Cicomás iparosnak számított, aki az ivóvizes kannából szájba kapott pár kortyintásnyit, s onnét csurgatva mosogatta meg a képe két oldalát. Mondogatták maguk között a szólást: a mester keze, ha szaros is, aranyos. Azaz, rajta az aranyat érő tudás pora, szutyka. Irány a közeli kocsma! Piac az. Fórum. A munkavállalásnak, véleménycserének, várható fordulatoknak, eseményeknek mindent tudó helye. Egy koszos malac el nem tévedhetett a nap során, hogy ott a szó ki ne forogja. Napközbeni kocsmázás nagy elhitványulás. A részeg iparosról hamar lekopik a becsület. Napi munkája után megy a kocsmába. Bekap néhány féldeci törkölyt. Mire hazaért, asztalán a vacsora. Déli maradék. Belenéz a Függetlenségbe, hamar végez az újsággal. Nem azt csinálják benne a politikusok, amit kéne. Nem adnak olcsó nyersanyagot, az adót meg srófolják örökké. A póri népeket fojtogatják. Lefekvéshez készülődve meggyújtja a 11-es csöngős lámpát, odakészíti Hugo Viktor Nevető emberét a párnájára. A dunnahuzat csücskével megtörli a szemüvegét, olvas szeme bekoppanásáig. Hajnali harangszókor már ébreszti a háza népét, ha van inasa belerugdal az ajtójába, hé, hasadra süt a nap, fölbújni már! Ha van, a segédeknek nem szól. Úgy van vele, mint a parasztember, a lányának mondja, a menye is érti. Szombaton délután felöltözik jobb ruhájába. Félcipőt húz, tiszta inget vesz, zsebkendőt, kalapot. Társasága kedvéért azt iszik, amit azok. Hosszúlépést. Megfontolt finomsággal biliárdozik. Karambolra játszanak. Fölkiáltásokkal szurkolva ügyelik a golyók szaladozását. Órányit ha elidőz itt. Céhtársaival megy az iskolába. Harisnyáslámpa ég már itt. Kezdődik a próba a műkedvelő előadáshoz. Önérzettel munkálják a szöveget. Az orruk cimpája is megremeg. Pipiskedik az eszük, hogy egy szó tévedés ne essék. Talán ettől érzik magukat teljesnek. Ha a rájuk bízottaknak itt is urai tudnak lenni. Ahogy a dalárdában. Négy-öt szólamra énekelnek. Mindegy mit, s hol. Milyen alkalmak adódtak? Húsvéti passió, október 6-i hősök napja, vagy névnapi köszöntés. Nem akármelyik dalárdái szám volt alkalmas műhelybéli magánszórakozásra. De azért énekelték: Sirnak gyászát rombadöntő Jézus, dicsőséggel koronázott úr ...! Névnapi nóta is járja munka közben, hogy : „Kösd föl magad, kösd föl magad, kösd föl magadra vitézi kardodat, hogy meggebedj, hogy meggebedj, hogy meggebedjenek ellenségeid, mert a fejedet borítja a kosz, fejedet borítja a koszorú, szakadjon rád az ég, szakadjon rád az ég, szakadjon rád az égnek minden áldása.” A segédurak énekelhettek, fütyülhettek. Mikor a mester hallgatott. Inas soha a többiek 35
