Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 2. szám - Tóth Béla: Hazagondolások: önéletírás - IV. rész
kit hol kapnak. Némelyik kocsmás borbély az ivóban is borotvált. A készség örökké a hóna alatt. Részeg mester pamacsolta a részeg kuncsaftot. Összeillettek. Katonáskodások idején csak az öreg Róka János uralta a szőrösképűek mezőnyét. Mennyi volt belőle az öröme, nem tudom. De amikor kukoricát kellett kapáljon, letette a borotvát. Volt, hogy egész nap a határt bújta, s este, hogy hazaesett, a küszöbön várták. Borotválnia kellett. Sürgős. Azzal az elnehezült kézzel. Oda nem csak borbély kellett, de pofaszíj is, amelyik azt a „finom” borotvajárást eltűrte. Némelyik ember úgy fogta képe bőrét kifelé jöttében, mintha erős paprikával kenték volna össze. A borbély azonos volt a fodrásszal. A borbélyok fodrászatára az asszonyok menigen tartottak számot. Frizuráskodni, bodo- rítani átmentek Kunágotára, Kevermesre, Csabára, kinek hol volt ismerős kézjárású bodorítója. Amúgy a hosszú haj járta. A bubi már gyanúba ejtette a városias viselet kedvelőjét. Messzemenő következtetéseket vontak le a hajviseletről. Az már nagyon is rendjén valónak számítódott, ha ünnepre a hosszú hajú lány, asszony petróleumlámpa üvegében megtüzesített hajsütővassal egy-kettőt bodorított homloka fölött. Böcsület is kell legyen a világon, nem csak a zsíros káposzta! Maradandós emlékezetű, csabai tanultságú mesternek számított Róka úr. Egyenesen hordta derekát. Pedig a mindentudás súlya rajta. Pontossága tekintetében ő lévén a legnyomósabb szavú. A legtöbb házhoz ő járt. Afféle kani gyalogsátánnak is elmehetett volna, ahogy minden falunak megvoltak a Sürgöny Pannái, azaz ingyenes hírhordói, akik mindig, mindenkinél mindent jobban tudtak. Hozták, vitték a pletykát. Róka úr komoly embernek számított. A házak belső bajait, szemetét, asszonyi, gazdai bűnöket, ha meg is látta, hallotta, nem hurcolta szömyülködőn újságolva a másik szomszédba. Jó kedvét, vicceit szétszórta, kedves volt, beszédes, úgy látszik a borbély pedagógiának a világon első rendű követelménye, hogy akármennyire is életlen a borotva és nehéz, húz a kéz, a kedély melegsége elfelejteti a fájást. Pedig Róka úrnak is lehettek bajai. Tizenhét éves korában meghalt egy szép lánya. Szabómestert, egynél többet, nem tudott biztos kenyéren tartani a falu. Még annak az egynek is fogni kellett olykor a kapanyelet. Ezt nem irigyelte tőle senki, bár nem szakadt meg ő se a földesztergályozásban. Megéldegélt népes családjával a kicsi fényes tűje után. Sokat tudott dolgozni. Mindent vállalt. Új ruhát hozott anyagból éppúgy, mint javításokat, fordításokat egészen a posztóból való dakuig, hacukáig, lélekmelegítőig, papucsig, mamuszig. A sok családdal való törődés minden karistolása az arcán. Olyan ráncos képű ember nincs több a faluban. Hanem kedélye világában örökké sütött a nap. Fütyült, dalolt. Kalitkás balkáni gerle a műhelyében. Nevetősek, turbékolósak. Az ajtó nyitva előttük. Ha elrepültek, visszajöttek, ott költöttek. A felnőttek játékaiban, mint valami kamasz, örömmel részelt. Tűzoltóskodott, abban gyakorlatozott, őrködött; bonvivánkodott a műkedvelő társulatban, asszonyok fülébe sugdalt, s tette ezt olyan könnyedén, mint egy igazi világfi. Szerencsétlen házasságaiban elvesztegette a feleségeit. Ott maradt vele három fészekaljnyi gyerek. Mind etette, nevelte, szerette. A cigarettától, a pálinkázástól megreszketősödött a keze, olyan hetven éves kora körül. Már mással füzet be a tűbe. Hályog ereszkedett a szemére. Hangosan beszélt magában: — Béla, Béla, nem kellett volna az élet energiáit olyan erősen szétdűtögetni, akkor most, öreg korra is maradt volna annyi erő, hogy a böcsület ne szaladjon az inunkba! Kontárszabók nem veszélyeztették kenyerét. Kontár nem élt meg itt. Az asszonyok tudtak varrni, de férfiholmit nem csináltak. Béla bácsi meg a felső kabáton, kosztümön túl, más női ruhadarab varrásával nem károsította a barkács-varrónőket. Mire vitte? Egy házat rakott össze negyvenévnyi szabással-varrással, és fölnevelt hét iparost: a saját és befogadott gyerekeiket. Férjhez adott három lányt. Egy a sajátja, kettő nála nevelődött. Két szabómesternek is megráncosíthatta volna arca bőrét. Meleg emberségeiért irigyeltük a mostohafiait is. Ha este, mikor nem lámpáztak, kiültek az árokpartra, a kölkök úgy nyüzsögtek körülötte, mint kotló körül az elülni készülő 31
