Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 2. szám - Tóth Béla: Hazagondolások: önéletírás - IV. rész
Tóth Béla Hazagondolások (IV. rész) Kenyér, kalács Л. -Ж. pék, a cukrász, a szobafestő Dombiratoson szögre akaszthatta a szakmáját, ha valamiért ideparancsolta a sorsa. Bolti kenyér akkor került a falusi asztalára, ha városból jött rokon hozott magával. Odaházasodott egy Simon nevezetű péklegény a szomszédunkba. A lányos háznál nagy volt a böcsülete a leszekmesternek, nagy területet engedtek neki a házon. Anyagiakban is támogatták. Rakott a hátsó szobában pék-kemencét, ipart váltott, kinyitotta a műhelyt. Szépséges szép, piros-barna, finom illatú, foszlós bélű, pillekönnyű kenyereket sütött. Alig fértek ki a kemence száján. Amikor kijöttek, majd elrepültek. Egy évig sem virágzott műhelye. A parasztasszonyok, meg az uruk szégyelltek a más sütésén élni. Ahhoz szoktak, a kézi malomban őrölt lisztek óta. A maguk búzájából való saját lisztből, a saját asszony kovászosából, kelesztéséből, dagasztásából sült kenyér az otthoni, az igazi. Minden gazdasszony a maga tapasztalata, törvénye szerint dolgozott a kenyérért. A család gusztusától, lélekszá- mától függően sütöttek. Minden kenyérsütés egy kisebb asszonyi hőstettnek minősült. Győzelem a finom kenyér. Két asszony, ha testvérek is, s egy anyától tanulták a sütés tudományát, nem tudott egyforma kenyeret sikeríteni. Ha véletlen elfogyott a hazai, és a szomszédból kértek kölcsön, s azt a gazda netalán sötétben vacsorába, mondjuk kútban hűtött görögdinnyével, lószemű ringlóval vagy füstölt disznóhússal, megérezte, hogy nem az ő asszonya sütötte kenyeret eszi. Sósabb, savanyúbb, puhább, szárazabb, morzsálódósabb, illatosabb, keserűbb. Nem is hagyta szó nélkül: — Ez nem a te kezedből való! — Kell azt mindjárt észrevenni? — visít föl az asszony, mert nagy gondatlanság jele, ha egyik kenyér nem éri meg a másikat. A nagy haspártiságot nem is szégyellték a mieink, s minden ételek között a kenyérből csinálták a legszentségesebb kérdést. A kenyér akkora szónak számított, kalapot emeltek előtte, ha szegetlent vágtak, keresztet karcoltak az aljára. Tisztelték, böcsülték Simon pék szakmai tudását, de sütését nem igényelték. Még az úri családok se bánták, ha nem füti a pék a kemencéjét. Azok is megszokott, tiszta sütögető parasztasszony kezéből kenyereztek. Egyszer odavetődött egy jámbor, egysejtű községi írnok. Már a háború szelei jártak a román határ szélén, s az írnok, afféle akciós sárga vászon elosztásával bíbelődött, a bevonult családokat segélyzendő. Szóváltás kerekedett a várakozók meg az írnok között. Ahogy szokott lenni, a szép asszonyoknak hamarébb adta az utalványt. Kötözködtek vele. Hanem az se hagyta magát, kiváltképpen, hogy az ő oldala felől állt nem csak a hatalom, hanem az igazság is. Szóval nem hajolt egy szép asszony felé sem, ahogy vádolták. Ezért visszabeszélt a szájasoknak. Hallgassra intette őket. Azok közül az egyik az írnok fejéhez vágta a legerősebb argumentumot: 29
