Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 2. szám - Egyedül vallhatok színt: Balogh Edgárral beszélget Zöldi László

kaszárnyában. Elmondták a román szavakat, hogy megtanuljam: mi az ablak, mi a puska, mi az ajtó, mi a padló, mi a nappali, mi a só vagy mi a kenyér. Azzal a föltétellel mondták el, hogy én ugyanakkor magyarra tanítsam meg őket. Ez volt a legszebb katonaélményem, sohasem felejtem el. Ami a kérdésnek az erdélyi intellektuális részét illeti, a prágai zajlás és kulturális pezsgés után mintha holttérbe kerültem volna. A korabeli Erdélyben megmerevedtek a dolgok. Az egyik vonulaton azonban megtaláltam a román—magyar együttélésnek, egymásrautaltságnak az érzésvilágát. Ez volt a Kós Károlyék, Kuncz Aladárék transzilvanizmusa. Ez volt az Erdélyi Helikon, amely nagyon sokat tett a román irodalom magyar ismertetéséért. Idetartozik a katolikus ifjúság érdeklődése a Dumitru Gusti professzor szociográfiája iránt. Idetartozik az Erdélyi Fiatalok falukultusza, faluszemináriuma, amely sokban átvette, nyomon követte a csehszlovákiai magyar diákok fejlődését. A prágai Szent-György-körtől fogva, amely elkezdte a honismereti munkát, egészen a regösjáráson át a szociográfiai intézet tervéig. Ez volt az egyik vonulat.

Z. L.: — Bocsáss meg, hogy közbeszólok, de mindezt úgy mondtad el, mintha semmi közöd se volna az egészhez. Mi, utókoriak viszont nagyon jól tudjuk, hogy milyen sok közöd volt a szlovákiai diákok falukutató mozgalmához, például a tiszaháti regösjáráshoz.

Balogh Edgár: — Olyan mindenese voltam ezeknek a mozgalmaknak. De korántsem egy ember munkájáról van szó, hanem egy nemzedéknek a megjelenéséről. Én legföljebb túlélője vagyok ennek a nemzedéknek és így ma, sokszor már csak egyedül vallhatok színt, tehetek vallomást. Az öregcserkészek Szent-György köre például nem a kappadóciai szenmek az emlékére nevezte el magát. A Vitus-templom előtt, a prágai Hradzsinban ott van a Kolozsvári testvérek híres Szent-György-szobra, a Kör arról nevezte el magát. Akkor kezdtük el a regösjárást, amikor a cserkészfiúk levetették a búrkalapot. Nyáron nem a hegyekbe bújtunk el, hanem nekiindultunk a falvaknak, hogy magunk köré gyűjtsük, tábortűz mellé a falusi gyermekeket. Meg hogy könyveket osszunk és a Toldi Miklós meséjét mondjuk el, vászonra vetítve. Ilyesmiket tanuljunk és tanítsunk. Mindebből következett aztán a szociográfiai fölmérés, a társadalmi helyzet tanulmányozása. Legnagyobb örömömre és meglepetésemre Erdélyben mindent tudtak rólunk. Az Erdélyi Fiatalok csoportosulása és az Erdélyi Helikon is. Sőt, a baloldali Korunk szintén foglalkozott a Sarló-mozgalommal, különösen azután, hogy a szlovákiai Fábry Zoltán bírálataira már a szocializmus mellé állva reagáltunk. Tehát itt, Erdélyben, a harmincas évek közepén két vonulattal találkozom. Az egyik a polgári haladó gondolat, amelynek hordozói ténylegesen a román—magyar együttélésből, a transzilván idealizmusból indulnak ki. A másik pedig a baloldal, meglehetősen elszigetelődve. Ugyanakkor a magyar dolgozó tömegekkel élő kapcsolatban volt például a Magyar Dolgozók Szövetsége, az illegális kommunisták vezette paraszt tömegszervezet. Ott volt a Falvak Népe című lap, amely elsőnek kísérelte meg nemcsak szociografizálni a paraszti életet, hanem mintegy a parasztság magatartását is alakítani az elnyomás, a kizsákmányolás ellen. De az említett két vonulat egymással sehol sem találkozott. Én már a népfronti Nyugatról csöppentem Erdélybe; kezdettől fogva az volt a magatartásom jobbfelé is, balfelé is, hogy a román—magyar együttélés elvi alapja közös lévén, reális együttműködést kell találni. Hozzájárult mindehhez a magyarországi falukutatás, sőt még régebbről a közös Ady-kultusz. Amikor Erdélyben Makkai Sándor református püspök Ady Endre védelmére könyvet írt, akkor már mi onnan, Csehszlovákiából táviratilag üdvözöltük őt. Tovább is mentünk a püspök Ady-szemléleténél: a kezdeményezésünkre Budapesten 1928-ban létrehozott nagy Ady-ünnepély, az ezer diák Ady- ünnepélye már szláv—román összefüggésrendszerbe helyezte az Ady-kultuszt. Nemcsak a csehszlovákiai magyarság képviselői voltak jelen, hanem már akkor is az erdélyiek. Úgy jöttem tehát Erdélybe, hogy megtaláltam vagy megtalálni véltem azokat a lehetőségeket, amelyeknél fogva az elmerevült, egymástól elszigetelt két oldalt közös nevezőre lehet hozni.

Z. L.: — Itt most, azt hiszem, fontos mozzanatnál tartunk. Szeretném, ha beszélnél a Vásárhelyi Találkozóról, mert úgy érzem, hogy a két, egymástól elszigetelt áramlat 1937-ben Marosvásárhelyen találkozik.

3