Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 11. szám - VITA AZ ÉLET ÉRTÉKÉRŐL ÉS MINŐSÉGÉRŐL - Szenti Tibor: Novák László: A három város: [könyvismertetés]

szat, csíkászat, teknősbéka- orvosinadály-szedés, vagy a vízállásos réteken a gyógyfüvek gyűjtése.

A könyv legmarkánsabb része a három város társadalmát elemző módon mutatja be. A különböző rétegeket és korokat jelentős levéltári gyűjtésen: saját kutatáson, és az addig föltárt irodalmi anyag összegzésében ábrázolja. A történelmi múlt tárgyalásánál a honfoglalásig nyúlt vissza. Ebből a részből külön ki kell emelnünk egy fontos eseményt, amikor a Bor—Kalán nemzetségi birtok — Kecskemét, Nagykőrös — Szent István fennhatósága alá került és Csongrád vármegye területéhez tartozott. Bár Hód-Vásárhely, vagy Szentes a Tiszántúlon feküdt, az így kialakult birtok népe már akkor szoros kapcsolatba került egymással, amely egész történelmünk során végig megmaradt. A Kecskemétre, Vásárhelyre jellemző „ö”-ző nyelvjárás, a Cegléddel rokon Kos- suth-pártolás, a kereskedelmi kapcsolatok, ahogy Novák László például kimutatta a vásárhelyi fazekastermékek jelenlétét a 19—20. században a nagykőrösi vásáron stb. Jellemző e kötődésre, hogy a dél-tiszántúli egykori mezővárosok a mai napig is jobban vonzódnak a három város népéhez, kultúrájához, mint a közelebbi Szegedhez, amely a 18. század utolsó harmadában megindult polgári fejlődésével és katolicizmusával ezektől végleg elszakadt.

A három város társadalmát elemző részből még egy meghatározó fontosságú és kitűnően megírt fejezetet emelünk ki: a mezővárosi fejlődést. Novák érzékletesen ábrázolta a paraszti közösség polgárosodását, ahogy például a 18. században Kecskeméten és Nagykőrösön a magisztrátus következetesen „nemes tanácsnak” kezdte magát nevezni. Ugyanakkor jóval erősebb volt a feudális kötöttség, mint a szabad királyi városok esetében, hiszen Kecskemét földesura 1712-ben pallosjogot kapott és úriszéki bíráskodást vezetett be; Cegléden pedig megszüntették a mezővárosi autonómiát.

A kötet további részeiben a három város településrendszerérői, az építészetről, gazdálkodásról és a szellemi műveltségről olvashatunk fejezeteket. A bőséges anyagban csupán tallózásra van lehetőségünk, és néhány összehasonlítás erejéig a néprajzi szakirodalom egy-egy újonnan — éppen Novák László könyve által fölvetett téma kapcsán — kimunkálást, további kutatást sürgető területére irányítani a figyelmet. Ilyen fejezet a mezeikertek és tanyák kialakulását, fejlődését tárgyaló könyvrészlet. Novák tanulmánya helyesen mutat rá, hogy a nagytáj külterületi településformája dinamikus változásával jóval árnyaltabb, mint ahogy az a Pölöskei Ferenc — Szabad György által szerkesztett: „A magyar tanyarendszer múltja” (Budapest, 1980.) című értékes monográfiában kialakított két nagy típusba, a „rideg” és a „belterjes” tanyák közé besorolható lenne. Ezt az árnyaltságot Für Lajos „Kertes tanyák a futóhomokon” (Budapest, 1983.), és Márkus István: „Kertek és tanyák Nagykőrösön a XIII—XVIII. században” (Kecskemét, 1943.) című könyve is jelezték.

A hagyományos népi építkezést bemutató 17 oldal a könyv legszűkebbre szabott része, egyetlen axonometrikus rajzzal, néhány fotóval. Novák itt fölsorolásjellegű számbavételre vállalkozhatott, pedig a táj épületei és kisebb-nagyobb építményei igen változatosak, példa erre Sztrin- kó Istvánnak a Cumánia 8. számában (Kecskemét, 1984.) megjelent legutóbbi dolgozata is, amely ennek a gazdagságnak kis részletét, a tüzelőberendezéseket mutatta be. („Tűzhelyek a Duna—Tisza közi lakóházban.” 437—470.) Novák visszafogottsága azonban nem véletlen. A nagytáj népi építészetét tárgyaló, kb. 25 ív terjedelmű, nagy illusztrációs anyagot tartalmazó, önálló, monografikus kötete „Mezővárosi építészet — Kecskemét, Nagykőrös, Cegléd” címmel ebben az évben kerül nyomdába!

Gazdag anyag mutatja be a táj hagyományos gazdálkodását. Ki kell emelnünk az összehasonlító táblázatokat, amelyek az állattartást vagy a termelvények változását példázzák. Ugyancsak fontos és értékes fejezetet írt a kertészkedésről, a szőlő- és gyümölcstermesztésről. Vahot Imre 1853-as megállapításától, hogy „A kertészet itt nem oly jelentékeny és általános, mint egynémely nagyobb város közvetlen területén látható (...)”, a fejlődés nagy utat tett meg. Oldalakat tesz ki a különböző, nemesített szőlő- és gyümölcsfajták fölsorolása, amely a kertészkedés területén az itt élő emberek hozzáértését és elhivatottságát tükrözi.

Novák Lászlót eddig elsősorban történeti, gazdaságtörténeti és tárgyi néprajzi kutatóként ismertük meg, bár a népművészetről, vagy a fejfákról írt táji monográfiája már jelezte, hogy a folklórban is otthonosan tájékozódik. Jelen könyvének szellemi néprajzzal foglalkozó, befejező része, a szűk határok között, tömören, jól megírt fejezetekből állt össze. Fölvillantotta a mezővárosok reformkori művelődésének, a kluboknak, egyleteknek, színjátszásnak a kialakulását és fejlődését; a népi hiedelmeket, szokásokat, gyermekjátékokat stb. Novák végérvényesen eloszlatta azt a tévhitet, hogy a magas kultúra elsősorban a polgári jellegű ipari, kereskedő- és bányavárosokban virágzott, míg a babonák főleg az alföldi mezővárosokban terjedtek. Megmutatta, hogy önerőből milyen sajátos és magas szintű kultúrát tudtak létrehozni a paraszti közösségek is, a hagyományos gazdálkodás évszázadaiban. Bizonyította, hogy a három város közös múltjáéi