Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 11. szám - VITA AZ ÉLET ÉRTÉKÉRŐL ÉS MINŐSÉGÉRŐL - Vasy Géza: Illyés Gyula költői világképe (1950-1983): Izsák József monográfiája: [könyvismertetés]

szakasza, hogy minden más Illyés után. A magyar irodalom mindig ragaszkodott az állócsillagokhoz, a vezérekhez, s egyszerre legfeljebb két csillagot visel el szívesen, azt is leggyakrabban baráti kapcsolatban szerette látni. Illyés egyelőre az utolsó olyan állócsillagunk volt, aki a vezér- séggel együtt vállalta ezt a szerepet, s nemcsak meg kívánt felelni neki, hanem be is töltötte hivatását. Már élete utolsó évtizedében indultak olyan folyamatok a magyar irodalomban, amelyek „deheroizálóak” voltak, amelyek nem kívántak vezércsillagot választani. Be kell látnunk, hogy ezek a folyamatok nemcsak spontánok, hanem az irodalmi élet szerkezetéből, működési módjából is következnek, az irodalmi élet 1948 utáni államosítása ugyanis nagymértékben gátja a régi működési rendből következő kiválasztódásnak.

S még valamit meg kell említeni Illyés és a nyolcvanas évek kapcsán. Illyést szinte halála pillanatában utolérte a hosszú életű klasszikusok gyakori végzete: eszmei és ízlésbeli ellenfelei szinte azonnal elkezdték az életmű leminősítését. Félreértés ne essék: ez nem tanulmányokban követhető nyomon, hanem inkább szóbeli megnyilatkozásokban, abban a közhangulatban, amely- lyel a fiatal nemzedékek irodalomértői nagyobbrészt elutasítják Illyés életművét és magatartását. Ez az elutasítás többnyire nem ismeretből, hanem szóbeszédből, hiedelmekből, hevenyészett vélekedésekből táplálkozik, s még színvonalasnak kell tekinteni azt a válfaját, amely a neovant- gárd esztétika alapján idegenkedik.

Mindezt azért tartottam szükségesnek szóba- hozni, mert egy ilyen helyzetben nyilvánvalóan fokozott fontossága van az életmű bemutatásá- nak-elemzésének. Izsák József kettősen is nehéz helyzetben végezte munkáját: elsőként készített nagy monográfiát Illyés Gyuláról, s éppen akkor, amikor az életmű fogadtatása hullámvölgyes helyzetbe került.

Izsák József erdélyi magyar irodalomtörténész, így egyszerre nézheti „kívülről” és „belülről” Illyés Gyula pályaívét. Előnyei, de hátrányai is vannak ennek a pozíciónak. Számára például előny, hogy a nemzetiségi lét pillanatnyi helyzetéből következően is fokozottan érzékeny lehet Illyés magatartására, közlendőjére, de épp emiatt kevéssé érzékelheti az előbb vázolt magyarországi helyzet másságát. Vagy mindjárt egy konkrétumra térve át: erősen megkérdőjelezhető az életmű korszakolása, főként az 1950-es évszám. Izsák József hat nagy szakaszra tagolja az életművet. Az első az Útkereső forradalmiság (1920—1933), a második A népi-nemzeti megújulás szolgálatában (1933—37), a harmadik A nemzeti költő próbatételei (1937—50), s ezzel zárul az első rész, a negyedik A forradalmi eszmények

tisztaságáért (1950—62), az ötödik Az emberi összetartozás szolgálatában (1962—68), s végül a hatodik A szuverén szellemiség világképe (1969 —1983). Aligha van olyan hazai irodalomtörténész, aki az 1937 és 1950 közötti szakaszt a pálya egységes periódusaként tárgyalná. S főként nem az előbb idézett címmel. Az 1945-ös korszakhatár az Illyés-életműben sem látszik megkerülhetőnek, s a felszabdulással kezdődő néhány esztendőt aligha lehet a „próbatételek” gyűjtőcímmel megközelíteni, vagy ha mégis, akkor ezek egészen más jellegű próbatételek, mint az 1945 előttiek, illetve az 1948 utániak.

A mongráfia — teljes címéhez hűen — Illyés költői világképét kívánja bemutami. Nem életrajz tehát — az életrajzi összefoglalás csak függelékként kap helyet —, s nem is a filológiai búvárkodások adják lényegét. Elsősorban a művekre figyel, s a művek elemzésének sorozatából bontakozik ki az életmű egésze. A szerző a művek elemzésében Király Istvánt, annak az Ady- monográfiában alkalmazott módszerét tekinti példaképének, tehát az utóbbi két évtized legnagyobb szabású költői világképelemzését. Izsák Józsefnél azonban nagyobb hangsúly esik a művekre, mint a belőlük sugárzó világképre. A részletes és többnyire pontos műelemzések ellenére is homályban marad e költői világkép több jellegzetessége mind a szellemi, mind a poétikai jellegűek közül. Az életművön belül is bizonyos mérvű arányeltolódás figyelhető meg. Nehéz volna ugyan Illyés mennyiségre is hatalmas életművében az egyes műnemek között értékrangsort felállítani, mégis úgy tűnik, hogy e könyv szerzője legteljesebben a drámaírói termést dolgozta fel. Hézagosabb, néhol vázlatos a lirai életmű vizsgálata, s egészen elnagyolt az esszéíróé. Személyes ízlés s objektív munkakörülmények egyaránt szerepet játszhattak ebben, mégis meglepő, hogy egy idehaza megjelenő, több mint 500 oldalas monográfiában a Hajszálgyökerek c. esszékötet mindössze 6 és fél oldalt kap, s hogy van Illyésnek olyan alapvető esszéje, amelynek címe sem említődik. Ebből az önként vállalt korlátozottságból következik, hogy a világképelemzés is korlátozott lesz a hősies erőfeszítések ellenére is, s azok a kérdések, amelyeket nemzeti sorsproblémák címmel szoktunk összefoglalni, nem kaphatják meg a maguk igazán méltó tárgyalását.

Sajnálatos, hogy a szövegben benne maradt néhány olyan tárgyi tévedés, pontatlanság, félreérthető fogalmazás, rossz kategóriahasználat, amelyek viszonylag kevés többletmunkával kiküszöbölhetőek lettek volna. Csak jelzéséül annak, hogy mire gondolok, idézek néhány példát. Az ötvenes évek elejének új művei között szerepel a Tücsökzene és az Égető Eszter, holott ezek korábbi művek (11. lap). Áfákhoz c. verssel kapcsolatai