Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 11. szám - Fóti Péter: Életminőség és lakásminőség

ben 1838 forint. A költségek tehát tendenciájukban is széttartóak.) Az építés technikaitechnológiai uralma ugyan nem járt együtt a gazdasági racionalitással, de uniformizált egyenotthonaival az autonóm embernek, az élethelyszíni autonómiának ártott a legtöbbet.

Nemcsak a technológiai adottságoktól gúzsbakötött tervező, a technikát mozgató építési vállalat nem figyelt arra, akinek a lakás készült, hanem a közvetítők sem. A szívásos piaci szituációban senki sem kényszerült arra, hogy a lakásfogyasztók szükségletei, ne adj isten igényei felől informálódjék. Az álllami lakásépítésben közvetítő tanács nem az igények felmérésében, a majdani lakók érdekeinek képviseletében érdekelt, csak abban, hogy minél több lakás épüljön, minél kevesebb pénzből. (Mivel ezt politikai kérdésként értékelték, tehát az érdek kizárólag a mennyiségi követelmény teljesítéséhez fűződött, fűződik.) Az OTP mint közvetítő — a tervezővel hasonlatosan, mivel a beruházás végösszege szerint jut bevételhez — a lakásfogyasztóval ellenérdekelt, nem is szolgálhatja azt.

Mindemiatt állt elő a mai lakáshelyzet: a lakásvagyon túlzottan nagy része (kb. 75 százaléka!) az egy-, másfél és kétszobás kislakás. Egy kutatás szerint — MSZMP KB Társadalomtudományi Intézete, 1986 — „mintegy 90 ezerrel több két és fél, illetve háromszobás lakásra és kb. 80 ezerrel több négy- és több szobás lakásra lenne szükség”.

Tudatosítsuk, hogy a magyar lakásvagyon háromnegyed része kis lakás, az 50—54 négyzetméteres otthonok — összkomfortosságuk ellenére — nem alkalmasak az ember, a munkaerő bővített újratermelésének élethely színéül. Ennek legalább két következménye van, az egyik: a magyar ember általános elhasználódása a lakásért való túlmunka miatt, s a rekreációs élethelyszín híján, a másik: a magyar munkaerő általános elhasználódása — szintén az előbbi okok miatt is —, amely gazdasági állapotainkban tükröződik. Mindkét következmény olyan súlyos, hogy a lakáshelyzet megváltoztatását elsőrangú kérdéssé kell emelnünk.

Talán túlzásnak tűnhet, hogy még e társadalmat fegyegető károknál is súlyosabbnak érzem a lakásba cementálódott támadást az emberi autonómia ellen! Az élethelyszíni unifor- malizálódás tükrözi a hamis ideológia — a szegénység, a szűkösség egyenlősége — torz megvalósulását: a térbeli uniformizálás gátolja az egyéniségek differenciált fejlődését, az egyforma lakásbeosztás, az oda beférő egyforma bútor, az ezen az élethelyen megvalósítható kizárólag szinte egyforma életmód, kommunikációs lehetőség, az e kényszerből kiformálódó egyforma gondolkodásmód, viselkedésmód — igaz, a lényeget elfedő módon — „militarizálja” az embert, ezért a lakásautonómia felé gyors és hatásos lépéseket tennünk kényszerítőparancs/S engedtessék meg még egy megjegyzés: a lakáshiány, az uniformizált otthon, a lakásvagyon lepusztulása miatt tovább szűkülő választék rendkívül nehézzé teszi a lakásmobilitást, a lakáscserét. Emiatt gyakran csak nagy áldozatokkal oldható meg az állampolgárok térbeli mobilitása. Ennek — első megközelítésben — gazdasági hátrányai vannak: nehézkes a szakemberek megszerzése, az értelmes munkaerő-átcsoportosításnak is gátja, hogy ehhez nem áll rendelkezésre szabad lakásháttér. Második megközelítésben e ténynek talán még súlyosabb gazdasági következményével kell számolnunk: a mozgékonyság lebénitásával párhuzamosan csökken a kreativitást fejlesztő, életben tartó munka- és élethelyszíni váltás, az ilyen „kalandokból” is táplálkozó vállalkozókedv, kockázatvállalási ambíció, erő, amely aztán a társadalom, a gazdaság más területein is hiányzik. Harmadik megközelítésben a lakásváltoztatás súlyos korlátái már általános társadalmi problémává terebélyesednek: a lakáshelyzet röghöz köti polgárait, a deklarációktól függetlenül korlátozza szabad mozgásukat.

A lakás súlyosan nehéz megszerzését, az életminőséget torzító túlrobotolási kényszert nem képes likvidálni a szociálpolitika eszközrendszere. A „lakástámogatási csomag” — Magyar Közlöny, különszám, 1985 — képtelen áttörni a lakásfronton. Az „állami csomag” a következőket tartalmazza: demográfiai célú segítség — a gyermekek megelőlegezett forintosítása —, lakás-használatbavételi dij csökkentés, elengedés, folyamatosan emelkedő végösszegű, kedvezményes hitelezés — az ifjúsági takarékbetéttől a hosszúlejáratú hiteleken át az áthidaló kölcsönig —. Ehhez járul a vállalati szociálpolitika részeként a vállalati

46