Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 11. szám - Tímár Máté: Emlékcserepek a "glasznoszty" mozaikjából: Kárpátukrajnai útijegyzet
Tímár Máté Emlékcserepek a „glasznoszty” mozaikjából Kárpátukrajnai úti jegyzet Л. -A. „glasznoszty” magyarra fordítva nyíltságot, nyitottságot, őszinteséget jelent, de kimondva vagy megvalósulva mind ez idáig még sohasem találkoztam véle, sem négyéves hadifogságom, sem egyéb jellegű szovjetunióbéli időzéseim alatt. Első kényszerkiutazásom, 1945 későtavasza, és a legutolsó, 1987 áprilisa, a glasznoszty-tyal való szembesülésem között szinte emberöltő tűnt tova — vallani azonban e találkozás felől kötelességteljesítés, jóleső, önmaga-jutalmával felér, hiszen hófehér fejjel különösen kötelező az a felénkvaló ősi, pásztori mondás: Szent György napkor bárki fia lehet pásztor, hanem ősszel, Szent Mihálykor, az a pásztor, ki beszámol. S oda is kívánkozik ez a számadás kedves írásaim, a „Száz tű hossza”, a „Nagy vizeknek sodra” és szovjet útikönyvem, „A Jövendő tavaszán” mellé, ha úgy rendeltetett: légyen kötőszónak, s ha ámen gyanánt, hát pontnak. Idei utam jellege is olyan volt, amilyen a magyar író társadalmi szerepe. Akkor is hivatalos, ha csak félig az, hiszen, mint Petőfi Sándor céhének méltatlan bár, de elrendelt tagjai, kinevezés nélkül is népünk nagykövetei vagyunk, valamennyi magyar képviseletében, szolgálatában utazunk. S ez mindjárt, szinte még a „senki földjén”, a határállomáson, Záhony és Csap között kiderül. Útlevélvizsgálat — szótlanul, vámvizsgálat — magyarul. Szinte formális, csak a nyalábnyi saját-írású könyvem okoz némi gondot a móriczzsigmondian szép, tiszahátiberegi beszédű vámos főhadnagynak, amit meg is kérdez: — Hányas ikrek ezek? — Nem számoltam, bár én csináltam mindet! Megnézi a borítólap fülét, rajta a fényképemet, végigmér s mosolyint: — Nem vehetnék közülük egyet örökbe, bácsi? Megfizetem! — A szívemet csak ajándékba adom! Nevére dedikálom (szép magyar neve van), hálásan köszöni, s amikor hazafelé jövünk, az ügyeletes utóda ezzel forgatja az útlevelemet: — Ön az a vengerszkij piszátyel.. .író? — Én .. .-csodálkozom. — Szpaszibo, köszönöm. A vámvizsgálat kész. Jo utat kívánok . .. S ebből is megérthető Raszputyin, Jevtusenko, Rozgyesztvenszkij, Csingiz Ajtmatov és társaik „rangja”, akik kongresszusukon nemcsak a természetromboló tervet, a szibériai folyamok északról-délre fordítását akadályozták meg, a „glasznoszty” hirdetője, Gorbacsov főtitkár jelenlétében, hanem elérték a nagy, Nobel-díjas klasszikus, Borisz Paszternák, és kiátkozott műve, a Doktor Zsivágó tisztességének helyreállítását is, miközben — mint alább olvasható leszen —, jó néhány szovjet honpolgár még mindig Sztálin képmását mutogatja gépkocsijának hátulsó ablakában. * * * 22
