Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 11. szám - Tímár Máté: Emlékcserepek a "glasznoszty" mozaikjából: Kárpátukrajnai útijegyzet

Látogatásom történelmi nosztalgiákkal és bajtársi emlékekkel teljes színtere Kárpát- Ukrajna, pontosabban az Ukrán Sz.Sz.R. Kárpátontúli-megyéje, magukat hol ruszinnak, hol ruthénnak, hol kárpátukránnak nevező többségi, ortodox és görögkatolikus őslakossággal, melyhez a városokban, és a Tisza mentén jelentős magyar (jelenleg mintegy 200 ezres) jelenlét járul. Legendáik szerint egy felkelő hercegük (knyáz) vezette őket ide a VIII—IX. század táján, később azonban ők lettek a Rákócziak „leghivségesebb népe”. Magától a vereckei bírótól hallottam azt a népmesét, 1940-ben, melyben így marasztalják a menekülő Nagyságos Fejedelmet: „Ne hagyj el minket Fényességes Knyáz Urunk, mert akkor elhagy az Isten!” Ma is számtalan nemesi oklevél (kutyabőr) látható még, melyet II. Rákóczi Ferenc adományozott „vitéz rusznyákjainak”. . .

De valóságos tény az is, hogy a Rákóczi szabadságharc után a kárpátaljai népek, ruthé- nek, magyarok, zsidók, románok a „Schönborn grófok birodalmában” olyan nyomorúságba kerültek, hogy a századfordulón Darányi Ignác földművelésügyi miniszter kormány- biztost nevezett ki helyzetük tanulmányozására, mert tízezrével vándoroltak Amerikába, s a helyzet akkor sem változott, amikor a terület már a Csehszlovák Köztársasághoz tartozott. 1938-ban önálló államocskává alakultak (Volosin plébános elnöksége alatt), melyet 1939-ben birtokba vett a Horthy hadsereg, s annak magam is a tanúja vagyok, miként alkalmazták a zupás-őrmesterek Rákóczi „népszeretetét” a kárpátukránokra is, mireánk magyarokra is, csakhogy a kisebbségnek mindenkor jobban fáj a pofon. Pedig jó bajtársak voltak. Kiváló harcosokat adtak az antifasiszta mozgalomnak is, mint például Oleksza Borkanyuk. 1946-ban Csehszlovákia akkori elnöke, Eduard Benes, néprajzi alapon lemondott róluk a Szovjetunió javára s azóta e terület Zakarpatszkij Oblaszty, Kárpá- tontúli-megye néven az Ukrán Sz.Sz.R. része, Ungvár-Uzsgorod székhellyel, s széles körű önkormányzattal kisebbségei javára.

Ezeket ébresztgettem újra magamban, miközben Csapnál (Csop) átgödültünk a megáradt Latorca hídján, s párhuzamosan az odafutó vasútvonallal, jól szaporázó esőben, szépen megművelt tájon, szőlő-, gyümölcsültetvények között közeledtünk a megyeszékhely felé. Új házak, frissen festett templomok, magyar feliratok, a gépkocsirendszám H-betüjére kalapot emelő, jólöltözött, mindenrendű emberek között, ahol — bizonyára nem sértek meg véle senkit —, egy percig sem éreztem idegen földön magam ...

* * *

Ha a magyar építőipart az utóbbi időben rengeteg jogos, vagy jogtalan bírálat érte, ez az Ung-parti Ungvár Hotel Kárpátontúl szállójára igazán nem vonatkozik. A nyíregyháziak építették, s bátran odasorolhatna a Hyatt-Fórum mellé is. Ugyancsak nyelvi bábéi uralja, csakhogy itt a magyar jobban dominál, mint csúcsidőben a mi dollárvadászmezőinken. Szívesen és természetesen is beszélik, csupán egy szép és elegáns pénzváltó fruska utasította vissza némi akcentussal vénemberes bókomat, hogy: „Az ilyen szép virágokra több napfény illenék”; ilyenformán:” Ez nem az ügyintézéshez tartozik, kérem!” Amire az olyan másfélmázsás-forma újságos néni Puskin klasszikus nyelvén úgy helyreigazította, ahogy a nagy könyvben le van írva; hogy azután éntőlem kérjen bocsánatot azért, mert nem tud magyarul. A kedves bábuska lugánszki, Vorosilov földije, s idehelyezett leánya-veje- unokái családi kötelékében él. Mint újságárus havi 80 rubelt keres (részmunkaidő), de én a dupláját adnám néki, mert a keddi magyar lapok szerdán már kaphatók nála — a Népszabadságtól, Nők Lapjától, Élet és Irodalomtól a horgászújságig szinte minden , s még olcsóbban is, mint nálunk. De árul bélyeget, képeslapot, térképet, játékot, emléktárgyakat is —, és szavakban is hűséges propagandistánk. „A magyarok nagyon szorgalmas, tiszta emberek. Olyanok, mint az észtek, lettek, örmények. Szeretjük őket!”

Ungvár, ahol a legújabb kutatások szerint Álmos nagyfejedelmet feláldozták, olyan tagolt város, mint a kor, amelyben élünk. A szálló környéke új negyed, az óváros túl terül el a csobogva folyó Ungon, s a súlypont csak lassacskán billen át ide. Az üzletek szürkébbek, mint a mieink, de gyakorlatilag kapható minden, és olcsón. Az emberek nyugodtab23