Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 11. szám - Füzi László: Ötszáznégy óra: egy kazahsztáni és kirgiziai utazás leírása
A hasonlósággal természetesen csínján kell bánni. Bármennyire is sok a rokon vonás az ottani és az itteni között, a költő kísérője mégis nehezen találta helyét. Míg a költő elfogadta Franzét, ő kívülállóként figyelte a várost, sőt még a természetet is. Jártak a Frunzétól vagy száz kilométerre lévő Buranánál, az út végig hatalmas hegyvonulat mellett vezetett. Voltak egy kirgiz természetvédelmi körzetben, Alá—Árosában: aznap hajnalban esett le az első hó, a kopár hegyoldalakon azonban nem tudott megtapadni. Lenyűgöző látvány volt; de mégis idegen, életnek, mozgásnak semmi nyoma ... Kívülállása egészen az utolsó estéig tartott: délutánra esett az Ajtmatovval való találkozás, a találkozó után kísérőjük javasolta, hogy nézzenek meg búcsúzóként még egy helyet, a kopasz hegyek tövében lévő alkotóházat. Jó félórányi autózás után értek a hegyekhez. Számos, piramist idéző hegycsúcs, egymás mellett és egymás mögött is, végtelen vonulatok. Kövek, kövek mindenütt — a piramisokat idézte ez is, de itt a kövek bármikor elindulhattak. A hegyekből apró patak jött le a fennsíkra, zúgása a legtermészetesebb „zaj”, sodrása erős, a víz a köveket is magával hozza. A patak bal oldalán a kirgiz írószövetség alkotóháza, jobb oldalon dácsák sora. (A dácsáknál nem üdülőkre kell gondolni, hanem pár négyzetméteres faházakra.) Az alkotóházban éppen az új elnök, Ajtmatov tartott szemlét. Mint kiderült, ő is ekkor járt itt először, ezt megelőzően soha. A költő és kísérője vele járta végig a kertet. A hatalmas, csupasz kövekből álló hegyek alján, a hóval borított síkon almafák, egymásra következő sorokban. A rideg, szürkeséget árasztó tájban termőre forduló fák ... A költő kísérője másnap megnyugodva ülhetett a Moszkvába induló gépre, kezdetét vehette a hosszú, hatezer kilométeren át tartó, hazáig vezető utazás: abban a távoli világban is megtalálta az otthonosság jeleit... 1987. április 19
