Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 11. szám - Füzi László: Ötszáznégy óra: egy kazahsztáni és kirgiziai utazás leírása
vonulatára terelődött a szó. A költő a modern ember vallásosságáról kérdezte Ajtmatovot. Szükség van-e egyáltalán a vallásra, s ha igen, miért... — Szerintem mindenképpen kell olyan posztulátumnak lennie, amelyik az emberi élet legfontosabb eseményeihez, így például a születéshez és a halálhoz kapcsolódik. A vallási rítusok mellett egyszerűen nem tudok szótlanul elmenni. Évszázadok tapasztalatai összegezödnek egy-egy vallási tételben. Ezek mai hatását kutatni kellene, minden szó nélkül nem hajíthatjuk őket a gödörbe. Az emberi tapasztalat az évszázadok során az élet emberhez méltó kereteit alakította ki. Hogy regényemben miért a kereszténységről írok? Erről is részletesen szóltam a Lityeraturnaja Gazetá- ban megjelent interjúmban. Röviden csak annyit: felfogásom szerint minden vallás nagy, de egyetlen vallást sem lehet kizárólagossá tenni. A keresztrefeszités modelljét más kultúrák is megalkották, a kereszténységben azonban éppen az ragadott meg, hogy Jézus azok iránt is irgalommal van, azokat is szereti, akik őt megfeszítették. Ez más vallásokban nincs így, s ez számomra olyan példa, amit egyszerűen nem tudok elfelejteni. Én mohamedánnak születtem, de Jézus alakja — az elmondottak miatt — vonzó számomra. A kereszténység az én véleményem szerint a legmagasabb lelkiismeret modelljét teremtette meg. (A költő kísérője a beszélgetés felidézése után ismét kísértést érez arra, hogy egy megjegyzést tegyen. A Szovjetunióban tartózkodva ugyanis nem értette az Ajtmatov-regény körüli vitákat. A vitákban a vallásos főhős alakját kifogásolták leginkább, azt, hogy Avgyij Kallisztratov legfőbb törekvése a vallásos érzés megújítására irányult. Neotolsztojánus szereplőnek tartották, aki a vallásosság igazolására törekszik. Csak a regény elolvasása után értette meg, hogy a mü nem erről szól; Kallisztratov magányos szereplő, s az író sem áll a háta mögött, nem az ő nézeteinek szócsöve. Kallisztratov magányos vallásossága (ön)igazoló törekvése, s mellette a regény különböző eseménysorainak végigvitele Ajtmatov számára arra szolgál, hogy a társadalom etikai állapotáról mondja el a maga véleményét. Regényében Ajtmatov azt érzékelteti, hogy elmúlt évtizedekben éppen az egyén életét, magatartását szabályozó elv tűnt el, s ahogy a közösségi kohéziós erő nem alakult ki, úgy az ember mindennapi életét és tevékenységét meghatározó magatartásminta sem fejlődött ki. A regénynek ez a mondandója fontosabb a kábítószeres banda szociografikus leírásánál. Ajtmatov nem a valláshoz fordul vissza, hanem a magasabb lelkiismeret szükségességéről beszél. A költő kísérője számára ekkor vált érthetővé a Lityeraturnaja Gazetának adott interjú már idézett, világvégére vonatkozó részlete is. Az ottani kitétel nem egyszerűen a már annyit emlegetett, s valóban valóságos veszedelmet jelentő „nukleáris világvégére” vonatkozik, hanem arra, hogy a közöny eluralkodása és az etikai tartás elvesztése maga is világomláshoz vezethet.) * * * Frunzei hat napjuk alatt a költő és kísérője a múzeumok és az írószövetségi fogadószobák mellett igyekezett a városban és környékén is jól körülnézni. Magát a várost barátságosabbnak érezték, mint Alma-Atát. Itt is rengeteg a fa: a város főútja tulajdonképpen egy park oldalán húzódik, a parkban mókusok ugrándoznak. A városkép, az utcák képe, s egyáltalán mindaz, amit a látogató egy másik világból megismerhet, arra figyelmeztette utazóinkat, hogy az ázsiaiság hagyományos magyar értelmezését át kell formálni. Ady volt az, aki ezt a kifejezést pejoratív tartalommal töltötte meg, a maga korában s a maga küzdelmeiben teljes joggal. Nehéz eldönteni, közelebb kerültünk-e azóta a Nyugathoz — örök viszonyítási pont ez —, az azonban bizonyos, hogy Ázsia jó része, s így Közép —Ázsia is —, közelebb került hozzánk. Az európaihoz hasonló városi kultúra alakult ki a világnak azon a pontján is. A városkép, a lakások, az életmód, a közlekedés, s emellett az élettempó is azonos vagy egymással sokban rokon. A jó öreg Ala-Too szálloda folyosóján például több öreg kirgiz nézte a televízió műsorát, valamilyen ügyüket intézhették másnap a fővárosban. Melegítőbe bújtak, s figyelték a Moszkvából közvetített műkorcsolyaversenyt. Soha két különbözőbb világot! De lehet, hogy fiaik, unokáik már abban a másik világban mozognak otthonosabban ... 18
