Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 11. szám - Füzi László: Ötszáznégy óra: egy kazahsztáni és kirgiziai utazás leírása
Fűzi László Ötszáznégy óra Egy kazahsztáni és kirgiziai utazás leírása* JL runze, 1986. december 2. kedd: A kirgiz főváros repülőterére kicsi, harmincegyné- hány utast szállító gép száll le. Menetrend szerinti járat, naponta, de lehet, hogy napjában többször is megteszi az Alma-Ata—Frunze közti utat. Utasai egyszerű emberek, van, aki dolgozni jön Frunzéba, van, aki rokonlátogatóba: kazakok, kirgizek, oroszok. A repülőgép itt általánosan elfogadott közlekedési eszköz, lerövidíti, megkönnyíti az utazást. A gép alig harminc percet tölt a levegőben, jóval több időt vesz igénybe a városból a repülőtérre, aztán a másik repülőtérről a másik városba való út. Amellett, hogy a repülés megkönnyíti az utazást, a látvány sem lebecsülendő: a kis gép gyönyörű völgyek és hatalmas, sziklás hegycsúcsok fölött száll. . . Ezen a napon az utasok között két magyar is a Manasz repülőtér betonjára lépett. Hasonló látvány fogadta őket az Alma-Atában hagyotthoz: ott mintha a hatalmas sztyeppébe simult volna a repülőtér betonja, a betonon túl pedig mintha egyből az irdatlan tömegű hegyek következnének. A látvány persze csalóka, a hegyek lehettek ötven kilométerre is, a távolság, a teljesebb rálátás azonban még súlyosabbá formálta a képet: a hegyek mintha egyből az emberre omlanának ... A leszállás után a Manasz betonjáról nem látni a várost, csak a rajta túl lévő szürke, sötét tömeget érezni. De ez a tömeg nem taszítja, inkább vonzza az idegent. .. Ebben nyilvánvalóan szerepe lehet annak is, hogy az „idegenek” — a gépről leszálló két magyar — már régóta várták a Kirgiziába való megérkezés pillanatát. Egyikőjük költő, verseket ír, szavakat állít egymás mellé, helyüket ki nem mondott szabályok szerint, a mesteremberek biztonságával találja meg. Keveset ír, de versei helyt állnak helyette is. Az irodalmi divatok idején alkatát, egyéniségét erősítette, írásai nem veszítették el érvényüket az elmúlt évek értékválsága alatt sem. Gyakorlott utazó, Kirgiziában is járt már. Irodalmunk mindig fontos szerepet játszott a helyzettudat kialakításában, ő az irodalom tartásához szükséges erő egyik forrását a múltban találta meg. Műfordítóként a Szovjetunióban élő török nyelvű népek költészete foglalkoztatja. Pontosan felmérte: „ezeknek a népeknek az elődeivel a magyarságnak tartós és megismétlődő kapcsolata volt, s a magyar nép anyagi és szellemi kultúráján ez a kapcsolat letörölhetetlen nyomokat hagyott”. A másik magyar ... — nos, ő a költő kísérője. Odahaza, a napi munkában, lapszerkesztés közben munkatársa is, itt, az utazás alatt leginkáb csak a szemlélődést választja. Figyeli a költőt a mindennapi, megszokott közeg után választott környezetében, hallgatja a nyelvészeti, néprajzi, történeti magyarázatokat, az összehasonlító népismerettant, tudatosítja, mi * 1986 novemberének végén—decemberének elején folyóiratunk két munkatársa, Buda Ferenc és Fűzi László a Szovjet írók Szövetségének vendégeként háromhetes utazást tett a Szovjetunióban. Ezt az utazást örökíti meg az útirajz. (A Szerkesztőség.) 10
