Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 1. szám - Király László György: Párhuzamos gondolatok Lewis Mumford A város a történelemben című könyvének olvasása közben

magát, s amikor a királyság despotizmussá vált, megszűnt a városfejlődés hajtóerejének lenni.

Am ekkor már a kisázsiai hegyvidék sziklás, nehezen járható völgyeiben és erősen tagolt partvidékén megjelentek egy új típusú város első csirái. A természeti adottságok lehetővé és szükségessé is tették, hogy az uralkodó ne legyen összezárva valamennyi alattvalójával a városfalon belül, ez pedig ahhoz vezetett, hogy — miként Mumford írja — „a gyengébbik fél, akit függetlenné tett elszigeteltsége, és megedzett a nyomor, nem fogadja engedelmesen gazdája verését, hanem visszaüt.” Ezek a demokrácia alapjai, s ez a városfejlődés új szakaszát nyitja meg: a görög poliszét. S — az Athén nevével fémjelzett demokrácia fénykorát követően — a szabadság sajátosan ókori módon értelmezett mítosza vezetett végül a görög városállamok hanyatlásához is. Egyrészt a poliszon belüli szakadás miatt, mivel kettévált a döntéshozatali joggal rendelkező, de elszegényedett szabad polgárok csoportja a demokráciából kirekesztett, de anyagi gazdagsággal rendelkező iparosokétól és kereskedőkétől. Másrészt pedig azért, mert az egyén szabadságát hirdető poliszok nem, vagy csak túlságosan későn ismerték fel az összefogás szükségességét.

Magába olvasztotta őket a győzedelmes Róma, az akkori világ egészének központja, amely éppen azáltal lett „mágnes”, hogy „alig néhány mérföl- des területre összpontosította a Nílustól az Északi-tengerig terjedő birodalmának valamennyi erőforrását.” Olyan városi szervezetet hozott létre, olyan életformára teremtett lehetőséget, hogy a birodalom valamennyi polgára falai közé vágyódott. Végül bukásának is ez volt az oka: „ezt a tartályt, úgy tűnik, Róma államiságából következő tartalma már-már szétfeszítette, mert a válogatás nélküliséget tette létének valóságos vezérelvévé.”

A Római Birodalom felbomlását követően meglehetősen sokáig kellett várni egy új várostípus felbukkanására, bár az intézményesült kereszténység alapépítménye, a kolostor már magában hordozta ennek ideáját. És valóban, „amikor a 10. század után kezdtek kialakulni az új városi közösségek, eleinte a kolostor még a piacnál is nagyobb hatást gyakorolt életükre.” A középkori város kialakulását másrészről a védettség igénye motiválta. A védelmi és vallási szerepkör városképző erőként történő egyidejű jelentkezése sokban emlékeztet a városi fejlődés kora ókori motivációira. Itt azonban egy harmadik tényező is jelentkezik, az, amit a korabeli mondás így fejez ki: a városi levegő szabadabbá tesz. Szabaddá a formális kötöttségek többségétől is, és ez erősen kedvezett a kölcsönös megállapodáson, szerződésen alapuló kapcsolatoknak a gazdaságban. Az üzleti jellegű kapcsolatok térhódítása azonban végül is ahhoz vezetett, hogy a középkori város létrejöttét elősegítő mély vallásosság helyett az egyház is egyre világibbá vált tevékenységében, a tisztes iparos és kereskedő nyíltságát pedig az intrikák, hátbatámadások és titkos szervezkedések váltották fel — amint azt például Casanova Velencéje esetében megismerhettük. Robert Cowley pedig ilyen gúnyverset kényszerült írni a 16. században:

Nevében város ez,

Ám valóban Egy csomó ember Jutalom után loholóban.

Kik tisztet viselnek, s mind a többiek Saját hasznukat lesik De a köz gyarapodására Gondjuk nem esik.

Rendetlen pokolnak Nevezhetném joggal Hol mindenki önmagáért él És senki sem mindenkiért.

Éppen a 16. századot tekinthetjük fordulópontnak a középkori város fejlődésében. Ekkor indult meg egy olyan átmeneti újjászületés — ismét csak az egyház, majd később a központosított hatalom irányításával és egy újfajta, átfogóbb, térben és időben is messzebb tekintő gazdasági szemlélet, a merkantilizmus szellemi bázisán — amely a barokk város kialakulásához vezetett. Az átalakulást Mumford így jellemzi: „Áttérés a középkori egyetemességről a barokk egyöntetűségre, a középkori lokalizmusról a barokk centralizmusra, Isten és a katolikus szentegyház abszolutizmusáról a világi uralkodó és a nemzeti állam abszolutizmusára . ..”. Persze mire a barokk város teljes fényében ragyoghatott — a szó szoros értelmében is — két-három évszázadnak kellett eltelnie. Jellegzetes megnyilvánulásai az abszolút monarchiák fővárosai, XIV. Lajos Párizsa és Mária-Terézia Bécse voltak.

De ekkor már megkezdődtek azok a nagy átalakulások is a nyugat-európai társadalomban, amelyek a Dickens által „kokszvárosnak” nevezett új várostípus kialakulását készítették elő. Az Atlanti-óceáni kikötőkbe mérhetetlen mennyiségben érkeztek a gyarmatok kincsei, a kor embere, a kapitalista vállalkozó pedig semmivel sem törődött, csak a saját profitjával. Az ipari forradalom gépekkel látta el a várost, a vidék, a falvak pedig — mint eddig szinte minden városi fellendülés kezdetén — újabb embertömegeket bocsáj- tottak ki: az elszegényedett jobbágyokat és kisbirtokosokat. A „kokszváros” tipikus példáit Angliában találjuk: Liverpoolt, Manchestert és Birmingham-t. Az ipar ugrásszerű fejlődése felgyorsította a városi növekedést, de létrehozta a városi társadalmaknak azt a szegregációját is, amely a nyugati világ számos nagyvárosára ma is jellemző. Ugyanakkor elpusztította és normális emberi életre szinte alkalmatlanná tette azokat a

91