Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 10. szám - Siklós László: Nyit-e már a gyöngyvirág?
— Milyen szakkörben veszel részt? — Semmiben. Nincs rá időm, mert nem úgy járnak a buszok, és haza kell rohannom, hogy délután vissza tudjak menni a tesvéremért. A család élete kissé bonyolult: öccse is abba a faluba jár óvodába, ahová Ibolya. Szintén presztízsből. De anyjuk hetenként csak kétszer tud érte menni, a többi napon Ibolya viszi haza. Buszon. — Más iskolai elfoglaltságod, különóra, zene, nyelv...? — Énekkari tag vagyok, de közvetlenül a tanítás után van az óra. Más semmi. — Sportolsz-e rendszeresen? — Csak biciklizek. — Kirándulni szoktál? — Éppen biciklitúrát szerveztek márciusban az osztályban, de nem mehettem el, mert az osztályfőnök kizárta az énekkari tagokat. Azt mondta, ha nekünk fontosabb egy próba, mint a kirándulás megbeszélése, mert a kettő egybeesett, akkor ne menjünk. Különben se sajnálom, mert rossz volt a kerékpárom, és csak azért nem fogunk újat venni! — Úszni tudsz? — Csak fürödni. De ha a nyáron keresztanyuék elvisznek a Balatonra, biztosan megtanulok. Nekik ott van a nyaralójuk. — Mikor mégy hozzájuk? — Még nem tudom. — Hisz már július van... — Még nem mondták, mikor visznek el... — Mit végzel az úttörőszervezetben? — Mindent a tanárok kedvencei csinálnak, mert haragszanak rám. — Nem csak úgy képzeled? — Apu nem hegesztette meg a valamijüket, nem csinált ingyen vaskerítést, ezért van a baj. — Hányán vagytok az osztályban? — Harmincketten. — Milyennek találod az osztályotokat? — Ötödikben rossz lett a közösség, mert rosszak jöttek az új lakótelepről, visszafeleselnek, a lányokkal erőszakosak. — Milyen az állandó tanterem? Jó érzés ott lenni? — Nem nagy öröm, de amúgy nem tudom. — És a kabinetek hangulata? — Attól függ, milyen ott az óra — mondja lakonikusan. A kabinetekről már szó esett köztünk régebben. A község lakossága — ahová Ibolya jár — felduzzadt az utóbbi évtizedben, lakótelep épült a szélére, és a népesedéspolitika is érezteti hatását: kinőtték az egyetlen iskolát. Nagy udvarára modulfaházat helyeztek, és tanítanak minden elképzelhető „mellékhelyiségben”, az úttörőszobákban, MHSZ-ben, egykori pavilonokban. A kabinetek elfoglalása valóságos csata. Kicsöngetés után osztályonként az udvaron gyülekeznek — télen sál, sapka, kesztyű, nagykabát, táska, szatyor a hónuk alatt, mert felöltözni nincs idő — és ott várakoznak, topognak sárban, esőben, hóban, latyakban, amíg minden tanulócsoport odaér. Akkor lehet ugyanis továbbmenni az így üressé vált szobába, terembe. Nemegyszer a helyszínen dől el, a következő órát hol tartják. Egy-két csoport általában kimarad, mivel a hely kevesebb. Az anyagot átnézni, vécére menni, enni, ilyen körülmények közt lehetetlen. Ehelyett szoronganak, kapkodnak, idegesek. A költözés folyamatos. — Télen mindenütt fűtenek rendesen? — Le lehet vetni a télikabátot. Egyszer-kétszer elromlott a fűtés, de nem tartott sokáig. — A cipőt levetitek? — Á, nem is lehetne, mert az udvaron át kell menni. 49
