Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 10. szám - "Iszonyú rendet vágtam": beszélgetés Simonyi Károly Kossuth- és Állami-díjas professzorral: az interjút Staar Gyula készítette

történetét. Kiválasztottam egy izgalmas, forradalmi korszakot, a 17. századot. A régi lerombolásának, az új keletkezésének történetét adtam elő, kellően fűszerezve, s a szakma burkából kilépve az életről, a filozófiáról, sok mindenről szó esett. Az ifjúság érdeklődése megdöbbentett. Később sem hagytak nyugodni, mikor lesz folytatás, hol olvashatnak erről — kérdezgették. Pedagógus vagyok, nem hagyhattam figyelmen kívül tanítványaim lelkesedését. Elkezdtem rendszeresen foglalkozni a tudománytörténettel. Úgy terveztem, 1600 körül kezdem, s eljutok a mához. Ilyenkor az ember szinte törvényszerűen felteszi magának a kérdést: és mi volt előtte? Jó, megnézem. Kiderült, a reneszánsz, majd még előtte, a középkor is milyen érdekes! Igaza van Thomas Mann-nak: „Mélységes mély a múltnak kútja”. így jutottam el én is egészen a barlangrajzokig. Kialakult egy előadássorozat terve. A könyv születése szempontjából óriási jelentősége van annak, ha az ember előzetesen előadhatja annak törzsanyagát. Tisztázódnak kérdések, látom, hallgatóim mit értenek, mit nem, visszakérdezhetnek, s egyszeriben közös munka lesz az egyén erőfeszítéseiből.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen dolgozó kollégák örömmel fogadták a tervemet és az ELTE-n meghirdettek számomra egy éves speciális kollégiumot a fizika kultúrtörténetéből. Erre természetesen a műegyetemi hallgatók és mások is eljöhettek.

— Jól emlékszem az előadásaidra. Ünnepi esemény, állandó beszédtéma volt ez akkoriban az egyetemen. A számodra kijelölt előadóterem szűknek bizonyult. Még az ablakokban is ültek hallgatóid. Új termet kellett kijelölni számodra.

— Az előadóteremmel nekem volt bajom. Az ELTE Természettudományi Karán, a főépület egyik kriminális állapotban levő termébe tették az előadásomat. Nagy vaskályha állt a sarokban, fekete kéménye ment-ment föl a magasba, s eltűnt az áttört plafonban. A fal mindenütt füstös volt, a padló széteső, romló. Azt mondtam az illetékeseknek, nézzék, ide szépszámmal jönnek műegyetemi hallgatók, mérnökök, akik az elméleti fizikát titokban felsőbbrendű tárgyként tisztelik, számukra a Tudományegyetem kicsit a ...

— A Tudomány szentélye.

— Pontosan! Aki oda bemegy, templomi áhítatot vár, nem régi, füstös kályhákat. Közöltem velük, ezért nem tartok ott előadást. Másik termet kaptam, ami ugyan beázott, de legalább kulturált felszerelése volt. Tíz—tizenöt éve, amikor az előadásaim folytak, elég sanyarú állapotban volt a Természettudományi Kar. Katalógust persze nem tartottam az előadásaimon, de egyszer-egyszer kíváncsiságból felmértem a hallgatóság összetételét. Kértem, tartsa föl a kezét, aki az Eötvösre jár, majd azok, akik a Műegyetemre. E két szám nagyban egészben ugyanaz volt, ők alkották a hallgatóság zömét. Sokan voltak középiskolai fizikai és matematika tanárok és diákok, egyetemi oktatók, nyugdíjasok, néhány orvos . . .

— És a humán érdeklődésűek . . .?

— Ezt a kérdést is föltettem. Öt-hat ember tartotta magasba a kezét. A kétszáz fős teremben kitört a tapsvihar. Nekik szólt, őket ünnepelték.

— Előadásaidról még órákig beszélgethetnénk. Felteszem mégis a következő kérdést: Hogyan született meg a könyved?

— Többen buzdítottak, ha már ennyi energiát fektetek ebbe a munkába, s ilyen nagy iránta az érdeklődés, írjak belőle könyvet. Felhívtam az Akadémiai Könyvkiadót, előzőleg velük álltam kapcsolatban, először nekik ajánlottam a könyvet. Mondták, nem az ő profiljuk, menjek a Gondolat Könyvkiadóhoz. írtam egy mintaoldalt, miként álmodtam meg a könyvet. Tervem szerint középen, széles szedéssel fut a főszöveg, amit én írok. A széles margón az ábrák, illusztrációk és a két színű szöveg. Piros színnel idézetek, kékkel pedig a lexikális adatokat tartalmazó kibővített ábraaláírások. A Gondolat Kiadó főnöke, Siklós Margit és igazgatóhelyettese, Maróti Lajos elé tártam elképzelésemet.

— Ókét gondolom nem kellett túlzottan győzködni a munka fontosságáról, jelentőségéről?

— Nem, nem. Pillanatok alatt megkötöttük a szerződést, nekiálltam a könyvírásnak.

— A fizika kultúrtörténetének első kiadása 1978-ban jelent meg. Milyen várakozással néztél könyved közönségvisszhangja elé, s milyen volt valójában a fogadtatása?

— Furcsa lenne, ha panaszkodnék, hiszen könyvem nagyon gyorsan elfogyott, sokan

20