Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 10. szám - Tóth Béla: Hazagondolások: önéletírás - I. rész
A legelőkre, a kaszáló árokpartokra, a község tulajdonát képező épületek rendbentartására ügyelt. A hatalom segedelmére alkalmazták a kisbirót, meg a községi rendőrt. Ők voltak a község szolgái. A kisbíró a hatalom informáló szavát hordta szét a falu kilenc utcájába. Amikor a közölnivalót a publikációs könyvbe rögzítve megkapta, leakasztotta a szögről a dobot; — Mögyök mán parancsolni — mondta. Félutcahosszként megállt, megverte a dobot. Pörgette, amíg a kiskapun elő nem bukkantak a dobszót meghalló otthontartózkodó lakosok. Szétvetett lábbal, komótosan, mesz- szehangzóan olvasott. Régen tán ebben a modorban: Közhírré tétetik, hogy a pipa tiltatik, aki rajta kapatik, huszonötöt vágatik! Parancsolt kutyaoltást, tűzi rendszabályokat, sorozásra való előállítási kötelezettséget, adó végrehajtási utasításokat, beszolgáltatást. Hirdetett országos vásárokat, árendálható földeket, árveréseket, elkóborolt, bitang jószágokról való ismereteket. Ha nem dobolt, kézbesített. Fölszólításokat adósoknak, és idézéseket. Reggel takarította az irodákat, télen fűtötte a Kalor kályhákat, fát vágott, a lavórokat feltöltötte vízzel. Ámbátor, ha volt lakója a községi garicsnak, azaz a községháza potyogtatós budija mellé falazott fogdájának, hát azokat vezényeltette az alja munkára. A garicsos vágta a fát, söpörte az udvart, sikálta a pityöre ülődeszkáit, pádimentumát. Az év téli hónapjaiban gyakran volt fogja a garicsnak. Hetvenkedő legények verekedésért, szurkálásért, leventéből való elmaradásért kaptak olyan pénzbüntetést, amit itt lehetett leülni. A szegényebb, önérzetesebb válogathatott. Egyik jobb gazdaembert Horthy szidalmazásáért, azaz kormányzósértésért 5 pengős büntetéssel sújtották, amit öt napi elzárásra lehetett váltani. Az illető a lajbizsebből kifizethette volna. A garicsot választotta. Büszke, baloldali kisgazdának számított. Horthyért öt fillért se fizet! De szenved. Ülték a garicsot, illetőség nélküli kóbor emberek, tyúktolvajláson fogott szegény Vigh Andrások, Matyó Péterek. Vágták a fát a kisbíró helyett. A községi rendőr hosszú szilvamérőnek csúfolt csákóban járt. Az volt a hivatali jelvénye, akár határi csősznek a réztányér a mellén: „Mezőőr” felírással. A többi szerelés civil. A rendőr kezében bálák, ünnepségek idején bikacsök. Nem csak a hatalmát erősítette vele, de oda is hurkolt, ha több volt a kettőnél. Nem esett idegennek. A rendőr ott nőtt föl a faluban. Nem volt feszültség, ha okkal odacsördített. Ahogy a kanász se nézte disznószétveréskor, hogy a bíróét üti, a jegyzőét-e, vagy a Högyös Kűszö- giét. Röndnek köll lönni! A községi rendőr is takarított reggelenként. A postára ment, küldöncködött a falun belül. Este az utcasarokra szerelt petróleumlámpák gondozása az övé. Hogy azok világítsanak. Mászta létrával az ágasokat, petróolajjal föltöltötte, üvegjeit kitörülte, gyújtotta, oltotta, ha maguktól, a széltől, olaj híján el nem aludtak. Volt közvilágítás, közút, közlegelő. Félfizetésű alkalmazottai a községi hatalomnak a kanász, a csordás, a határi csősz, a temetőcsősz, meg a sintér. Hivatalosan; gyöpmester. A fél fizetés mellé a szolgálatukat igénybe vevő lakosok fizettek. Pásztoroknak állatonként a szájbért, csőszöknek holdanként valamit. A sintémek állathulláskor a járó tarifát, temetőcsősznek, sírásónak esetenként a gödörbért. A falusi, ha a hatalmat hirtelenében fölsorolta, az így szólt: pap, kántor, kutyasintér! Hivatali székeik nem álltak üresen soha. Akadt betöltésükre elég szegény ember. Tolongtak a csősz és egyéb foglalkozások választásainál. Tán kicsit korteskedtek is. Kicsi, de biztos kenyeret jelentett. A paraszt szegénységnek egyszer hopp, máskor kopp. Sorsuk attól függött, milyen az időjárás, meg a piac. A bőtermésű esztendő is agyonnyomta szegényt. Amikor sok cirok termett, úgy kellett imádkozni, hogy akármi áron átvegyék tőle. 7
