Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 10. szám - Tóth Béla: Hazagondolások: önéletírás - I. rész

De ha útja egy nap százszor elvezetett egy ilyen Jézus előtt, egyszer bizonyosan hosszab­ban elidőzött előtte. Mit gondolhatott? Hogy minden lépésében Krisztus vezérli? S a párttitkár? Hogy úgyis a kolhoznak használ az imádság is? Egyszer megkérdezem tőle, ha a szó kiforogja közöttünk a gondolatot. Községháza A hatalom a községházán tartózkodott. Amikor a lakosnak dolga akadt vele, annak nekiké­szülődött. Gyura szomszéd az uradalom cséplőbandájának vállalkozója évente kétszer fordult meg a községházán. Amikor az adóját rendezte s amikor a cséplési szerződést megkötötték a bandájával. Különben heteken át eljárt a piszoktól kiismerhetetlen színű ingben, de a községházára indultában szólt a feleségének. — Szél Véra, tőgyé ki ingöt, mögyök a jegyzőhöz! Kiparancsolta a házból három szép lányát és Szél Verát. A lavór fölé hajolt, hogy kötözkö- désig megmosakodjon. Különben ha oka volt rá, istennel, állatokkal keresztbe kasul műveltette lányait, feleségét. Eregetve olyan litánia hosszúságú szidalompántlikát, a jó ló elpirult volna hallatára. Se pont, se vessző, se szóismétlés. Hogy az a Radnárajáró szakra- mentumos szűzmáriajóistenit annak a borgói búcsúba térgyencsúszva menő bregyó betyár huculkurva... Fél óráig is mondta a molyrágta fakó bajusz alól, mire alább hagyott haragja habzása. A Kunágotáról kijáró öreg pap, Prokopp János plébános, véletlenül meghallotta Gyura bácsi zsolozsmáját. Mikor a káromkodó észrevette a lelkek pásztorát, elnézést kért, hogy nem őt akarta riogatni. Mire a plébános: — Nem tesz semmit, Gyura fiam. Nem biztatlak én az ilyen beszédre, de olyan szépen, szívből mondtad ezt a szörnyű pocsékságot, hogy azt hiszem, ha van aki meghallgassa, tán ez hamarább a színe elé jut, mint a langyos szívvel mondott mindennapi fohászkodás! Gyura bácsi tiszta ingben ment a hatalom elé. Az elvárja, szóvá is teszi, ha méltatlan öltözetben áll eléje valaki. — Hát hogy jön maga ide? Nem a bikaistállóba készülődött? — Magára adó ember az efféle fogadtatást nem vágta zsebre. Kerülte, hogy szó ne érje a ház elejét. A lakosnak, ha fülemüle-pöre támadott valakivel, s nem tudták maguk között kitisztáz­ni, végső fenyegetése úgy szólt: — Fölhívatlak a községházára! Nem azt mondta: följelentelek. Ez csúnyább szó, mintha apjával, anyjával szidná a haragost. Nem is jelentgették egymást. Bepanaszolták. A fölhívatást a jegyző, bíró eszközölte. Kiment a kisbíró az érintetthez. — Hívatja a jegyző úr, hogy de azonnal! A foga is összevacogott a fölhívottnak. A panaszos már ott áll az iroda előtt. Odabent a jegyző. A bíró, két esküdt. Beszólítják a szembenállókat. Állva beszélnek velük, akiket a községi képviselőtestület, a nép maga között így mondta, a kupaktanács választott jobb kiállású gazdákból. Az esküdtek, afféle régről átminősült tanúk, igazlátóknak számítottak. A panaszos itt mondhatta el a szembeállóval kerekedett baját. Azonnal döntöttek, ahogy kigubancolódott a pör szála. Egyiket elmarasztalták, a másiknak igazat adtak. Megintették mind a kettőt. — Nincs egyéb gondjuk? Férjenek már össze! A választott testületből állították a törvénybírót, aki a község vagyona fölön uralkodott. 6

Next

/
Thumbnails
Contents