Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 10. szám - Tóth Béla: Hazagondolások: önéletírás - I. rész

Tóth Béla

Hazagondolások

(I. rész)

Játékos személyeskedéssel

x JLz első világháborúig tömeget érintő esemény nem is történt a faluban más, mint hogy öregapámék odaköltöztek. Merő véletlen, a sors kiismerhetetlen szeszélyes játéka révén.

Az ő odatévedésük jussán lettem e falu szülötte.

Gondolatban ki sem húztam a lábam otthonról, noha negyven éve nem élek már a falumban. Vér szerinti rokonom egy se. Ha azt lelkezném, hogy ezer szál fűz hozzá, hogy is hazudnék? Dehát miből fonódott az ezer szál? Láthatatlan léggyökerekből, amik hozzák, viszik az éltető nedveket. Ez így nem lenne igaz. Emlékek? Önmagukban ősszel úszó száraz bikanyálfelhők, amiket valahol elveszejt a szél, az idő.

Azt kutatom, mi mozgatja eszem kezét, amikor naponta a szülőfalut tapogatom. Nem egy emlék, nem száz. A falu, a szülőfalu másodszor szült meg engem. Egyszer az anyám, annyi bizonyos. S az ő révén hozom láthatatlan bugyromban fölmenő őseim minden jó és rossz tulajdonságait. A rokoni hozomány akkor is a puttonyomban lenne, ha Piripócson látom meg a napvilágot vagy Rúzsajáráson, Rókabögyösön, esetleg Majsán. Olyan adottságok, amiket föl szabad ismerni, a javával élni lehet, a rossza ellen küszködni. De megmásítani soha. Idomítani a hasznosakat, vitorlába fogni erejét s berekeszteni ami káros. A szülőfalu az más. Annak törvényei, szokásai, nyelvi zamatai az évtizedek során agyunkba fényképeződnek, s az örökölt adottságok mellett mérték, kikövezett út lesz.

Nagyapám jászberényi születésű. Bognárlegénykedett Bécsben, Párizson át Aradig, míg ott öreganyám, egykori gányók, dohánykertészek lánya, egy iparosbálon el nem csavarta legényi fejét. Mire házasodhattak másra, mint a két kezükre. Öreganyám apja, bizonyos Csernus Károly névre hallgató uradalmi bognár, az Aradhoz közel levő Tornya határában valamelyik báró Urbánnak teremtette a lovas igák szerszámait. Kocsikat, hintókat, ökrös, bivalyos szekereket. Öregapámék házasodása idején éppen kiérdemesülőben levő, hű cselédje volt már az uradalomnak, aki nem a régi erejével emelgette már a faragó baltát. Két évtizedes jó munkájáért az aradi úton levő uradalmi kocsmát kapta meg, hogy csaplároskodjon benne. Csaplároskodott, s a maga helyére, a faragó tőke mellé beajánlotta vejét.

Ott műveskedett apai nagyapám éppen húsz kerek esztendeig, amíg annyira megtollaso- dott, hogy Dombiratoson vehetett egy házhelyet. Azért éppen itt, mert a nagyobb községekben drágábbak voltak a porták. Az évek során aztán vertfalú házat épített, a kert befásodott, árendás lakott benne, hogy gondozza a romlékony fedelet. Egyszer, valami csekélység miatt, nagyapám fölszedte a sátorfát az uradalomban, s hazaköltözött. Tehette, volt hová. Könnyen önérzeteskedhetett.

3