Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 9. szám - Beke György: Az enkausztika kolozsvári feltámasztója: Bene József munkásságáról

könyvborítókat, asztalborítókat, amelyekre később George Oprescu, a nagy román művészettörténész is felfigyelt.

Oprescu akadémikus olyan ötletes dekoratív művészi munkának találta e szőnyegeket, borítókat, amelyeknek a „szépsége, kivitele, formája, hatása szinte utolérhetetlen.” Ezt nyilván nem Bene József mondja, én másolom ide, illetve fordítom magyarra a korabeli román szöveget. A bukaresti székely szabósegéd útja szinte magától értetődően vezetett a Szépművészeti Főiskolára, Bene József szőnyegei, borítói pedig méltán jutottak el a bukaresti, budapesti, bécsi, berlini, római kiállítótermekbe.

A festészeti szakkal együtt az iparművészetit is elvégezte. Eredendően nagy hajlama van a dekorativitásra, könnyen rajzol, számára a rajz olyan természetes kifejezési forma, olyan megszokott, mint az embernek a lélegzés: nem tudna meglenni nélküle. Mindig szívesen kérték fel illusztrációk készítésére, számos jeles irodalmi alkotás borítóját vagy belső rajzait készítette el. A dekorativitás annyira a „vérében van”, hogy az iparművészet bukaresti professzora, Costin Petrescu tanársegédjének hívta volt meg. Akkor elhárította a meghívást, de sorsa elől, úgy látszik, senki sem menekülhet: 1949-ben ennek tanszékvezető tanára lett Kolozsvárott.

— Bármilyen új eljárásba kezdtem, az akvarellt nem hagytam abba soha. A bennem élő líraiságot a vízfestéssel lehet legteljesebben kifejezni, ha egyáltalán tökéletesen kifejezhetek az emberi, művészi érzések, megérzések ... Korán megkíséreltem tágítani az akvarell lehetőségeit. Ez ugyanis rendszerint csendélet, tájkép, s ha alakot is ábrázolt, legfeljebb emberi fejeket. Éppen ezért hosszú időn át az akvarellt nem is annyira a piktúrához, mint inkább a grafikához sorolták.

Bene József vérbeli akvarellistaként küzdötte ki, hogy a vízfestmények felkerüljenek a festészeti kiállítások falaira. Nemcsak közéleti síkon harcolt, tette ezt is, lévén egy ideig a Képzőművészeti Szövetség kolozsvári fiókjának elnöke, de még inkább és hatásosabban: a maga akvarelljeivel, amelyeken alakok, figurák jelennek meg igen természetesen.

Jánosházy György műkritikus 1980-ban könyvet adott ki Bene Józsefről s ebben az: enkausztikában jelölte meg a művész legfőbb kifejezési formáját. Az enkausztika, amelynek újrafelfedezése tájainkon, de szélesebb égtájakon is Bene József művészi kereséséhez kapcsolódik, a görög festészet sajátos technikája volt. Lényege, mint ismeretes, hogy a festéket felhevített viasszal égették rá az alapra. „Az enkausztikát Polygnótos is használta;, de csak az i.e. 4. században vált általánossá. Ettől kezdve főleg táblaképek festésénél alkalmazták. Legtöbb emléke a római kori egyiptomi múmiaportrékban maradt ránk, amelyeknek jó része enkausztikus technikával, pasztózusan felrakott festéssel készült, és amelyeken egymás mellett található az ecset és a kestron használatának nyoma.” (Castigli- one László).

— Mi vezetett el téged az enkausztika felújításához?

— Nyilván, a művészi keresés. Bukaresti főiskolás koromban is olvastam erről a technikáról, de csak olvastam róla, akkoriban olajjal festettem. Az olajfestés azonban mind kevésbé elégített ki. Felderengett bennem, hogy abban a régi enkausztikában jobban ki lehetett élni a művész díszítő hajlamát. És az sem mellékes, hogy az enkausztika sokkal időtállóbb, hiszen az olajképek repedeznek, állandóan restaurálni kell őket. Az enkausztika nem repedezik, nem veszíti a színeit sem. A New York-i Metropolitan Múzeumban őriznek kétezer éves enkausztikus portrét, amelyen semmilyen rongálódás sincs.

— Az enkausztika lenne maga az időtlenség?

— Legalábbis győzelem a múló és mulasztó idő fölött. Úgy játszhatom a színekkel, alakokkal, úgy élhetem ki a dekorativitást, hogy — legalábbis reményeimben — a mara- dandóság boltozata borul munkáim fölé. Csábító lehetőség, megérte a küzdelmet az enkausztika feltámasztásáért.

Játék a színekkel, alakokkal — ez jellemezte mindig Bene József műveit, bármilyen technikával keletkeztek is azok, a művész bármelyik életszakaszában. Lovak és megint lovak, állatok, nők, férfiak soha vagy alig, virágok, hangszerek és persze a nap és a hold, ezek kerültek legsűrűbben Bene József műveire.

94