Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 9. szám - Kordás Ferenc: Árpádfalva: magyar falu a brazil őserdőben
Néhány őstelepes Vinkó István, 58 éves, Berdán községben született (Bács m.). Felesége Kurel Ágnes, 48 éves. Római katolikusok. Gyerekei: Sándor 26, Katica 22, György 18, János 13 éves. Itt lakik az öccse is. Vinkó odahaza kubikos volt. Harcolt az I. világháborúban, sőt három évig hadifogoly volt Oroszországban. A család 1927-ben jött ki Zomborból. A kijövetel hatezer dinárba került. Nehéz volt megszokni az új körülményeket. Sokat küzdenek az apró legyekkel, melyek valósággal ellepik az ember testét munka közben és a csípésük veszélyes, mert könnyen elmérgesedik. Ádáz harcot kell folytatni a vöröshangyák ellen is; képesek mindent felfalni, a kukoricát még szemenként is elhordják. A család főleg cukornádat (cana de a9Úcar), ricinust és kukoricát (itt tengerinek hívják) termel. A cukornádból pálinkát (pinga) főznek, évente mintegy 150 litert. Jó termés esetén akár 3 ezer miit is megkeres a család belőle. A ricinus érzékeny növény. Könnyen tönkreteheti az eső, a köd. Rossz évben 5—600, jobb esztendőben 2—3000 miit hoz a házhoz. Nélkülözhetetlen burgonyapótló táplálékuk a mandioca (mangyóka), magyarul az édes burgonya. Ha az indáját elültetik, megfogan és új növény lesz belőle. Jószágtakarmánynak is használják, összevágják abraknak. Az asszonyok pedig megfőzik, megdarálják, az így kapott lisztet beledagasztják a kenyértésztába. Igen jóízű kenyér lesz belőle. Másik kedvelt cserjéjük a minduim, az amerikai mogyoró, mely itt vadon nő. Lakásuk egyszerű, akár egy tanyasi kunyhó. A falon szentképek, hazai revíziós képek. A kredencen egy üveg pinga, szokatlan „trópusi” mellékíze van, mint minden brazil gyümölcsnek. Vinkó elmeséli letelepedésük történetét. Pénz nélkül érkeztek, majd hat évig Paranában dolgozott, s onnan kerültek Árpádfalvára. Eleinte semmiféle állami támogatást nem kaptak, nem is tudtak ennek utánajárni, mert az őserdőt irtották szakadatlanul. Az irtást nem szabad elhanyagolni, mert a hangya nagyon elszaporodik és mindenki termését tönkreteszi. Részletesen elmeséli a fazendára (nagybirtok) került szerencsétlen magyarok keserves életét. Ők is az Emigrációs Házba mentek először, ahol egy szerződést kellett aláírni, aztán irány Barbosa úr kávé-fazendája Paranába. Úgy érkeztek oda, hogy a rajtuk lévő ruhán kívül semmijük sem volt. Valami hodályban kaptak annyi helyet, hogy a szénán megaludhattak. Kávés zsákokba bújtak, mert hidegek, deresek voltak a reggelek. Nem győzték a sok apró gyereket takargatni, hogy meg ne fázzanak. A kávékapálásban minden ezer kávétő után 350 miit adott a tulajdonos. A tulajdonosnak saját boltja volt, mindent lehetett kapni, amire a háztartásban és a munkában szükségük volt. A szerszámokat és a munkazsákokat a telepeseknek kellett megfizetniök. A kukoricakenyéren meg puliszkán élést, a kegyetlen munkát és embertelen bánásmódot nyolc hónapig bírták, mert a gazda nem fizetett nekik semmit, mondván, a pénzt már levásárolták a boltban. Sokan megszöktek az ilyen fazendáról. Ők is a Laranja nevű birtokban helyezkedtek el, itt már valamivel könnyebb volt a munkájuk és emberségesebben bántak velük. 450 milreisz fizetést is kaptak ezer kávéfa munkájáért. De ha ők vették a kávét, 3 miit fizettek érte zsákonként. Majd egy harmadik kávéfazendára mentek Paranában, itt a szedésért külön fizettek, s egy kicsit fellélegeztek, magukhoz jöttek. Két évig dolgoztak ezen az ültetvényen, akkor hirdették Árpádfalvát, ők is beálltak egy csoportba és most már ötödik éve itt vannak. Nem panaszkodnak, kezdenek rendesen megélni, már építkeznek. Vettek egy tehenet 120 m3 fáért, az erdőből kellett kivágni, a gazda engedélyével, egy tehén ára 3—400 milreisz. Aztán vettek két ökröt 100 m3 fáért, 450 miiért, egy szekeret 650 miiért, de minden 100 milreisz kölcsönre két mii kamatot kellett fizetniök. Aki teheti, ma már napszámosokat fogad Árpádfalván, mert a család egyedül nem tud megbirkózni a sok munkával. Egy napszám 10 milreisz. Ezért egész nap vágják a fát, a rönköt összehordják, ez nagyon megerőltető munka. Kalákában még nem dolgoznak, csak a jó barátok, rokonok, de a középületek, pl. a 81
