Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 9. szám - Kordás Ferenc: Árpádfalva: magyar falu a brazil őserdőben

meghallgatták az én előadásomat és adatgyűjtési terveimet. Ö vitt aztán házról házra, ahol az előre elkészített felmérő ív rovatai alapján mintegy 150 magyar telepes adatait írtam össze.

így mindjárt az első napok alatt kialakult bennem a brazíliai magyar parasztok „honfoglalásának” viszontagságos története. Maga a Colonia Árpád — magyarosan Árpádfalva — 1924-ben alakult. A vasúti síneket akkor már lefektették, s a vonat is közlekedett hetente egyszer-kétszer. A föld magántulajdonban volt. A tulajdonost Mendes Campos Filho-nak hívták. A magyar kolónia a vasútvonal két oldalán helyezkedik el, s a magyar fölvásárlók a térképen kiválasztották, hogy melyik részen akarják a földjüket megkapni. Az őserdő abban az időben még a vasútvonalig terjedt, úgyhogy a kiérkezett kis magyar csoportoknak az volt az első gondjuk, hogy valami kis kunyhót, fakalyibát tákoljanak össze a családnak, s ehhez ki kellett irtani egy darabon az erdőt. Juhász tanító háza a legrégebbiek közül való. Hosszú évekig éltek a telepesek ilyen egyszerű fakunyhókban, s a mai cseréptetős, mutatós kinézésű házak az utóbbi három-négy évben épültek fel. Mihelyt kiirtottak maguknak annyi területet, hogy oda már érdemes volt valamit ültetni, azonnal babot, kukoricát, ricinust és gyapotot ültettek, mert ezeket könnyebben tudták értékesíteni. Hiába gondolt ugyanis a tulajdonos és a mérnöke tervszerű telepítésre, ez csak íróasztalon kidolgozott terv maradt, de arra nem gondoltak, hogy a terményt értékesíteni is kell, így a szállítás költsége felemésztette azt a kevéske hasznot is, amit emberfeletti munkával sajtoltak ki az őserdei tisztásból, az irtásból. A telepesek nagy része mégis kitartott, s 10—15 év alatt csaknem mindenki kifizette a hátralékot. Ekkor meg az lett a legnagyobb gondjuk, hogy kevés volt a munkáskéz, nem győzték az erdőirtást, amihez férfierő kellett, mert a gyerekek még kicsik voltak, vagy csak lassan nőttek bele a munkába. Juhász tanító szerint legalább 200 munkás kellett volna ebben az időben. Ekkor már havi 100 milreiszet is tudtak fizetni a napszámosnak, a teljes ellátás mellé. Ebben az időben a tűzifa köbmétere 6—7 milreisz volt, de azt is hozzá kell tennünk, hogy a tulajdonosok, illetve, a többi telepeken a földárusító társaság a legértékesebb faanyagot, mint pl. a peroba, már jó előre kivágatta, ezen vette meg igen olcsón a sokszor két-három hazai vármegye nagyságú őserdőt, kiparcelláztatta és eladta a magyaroknak. A feltört, megmunkált terület 1937-ben kb. 600 alkér (2400 m2) volt. Ebbe leginkább gyapotot ültettek, mert ez vált be a legjobban. Egy arroba (kb. 15 kg) gyapotért 17—18 miit (ahogy a magyarok a milreiszet rövidítették széles Brazíliában) is megadtak a ravasz kereskedők, mert busás haszonnal tudták eladni a nagy lendülettel megindult textiliparnak.

Minden család arra törekedett, hogy saját kőháza legyen, lehetőleg cseréppel fedett, 2 —3 szobával. Az ehhez szükséges pénzt a hasukon kellett megspórolni, évek alatt összegyűjtötték az építéshez szükséges anyagokat, akkor kezdtek hozzá az építkezéshez. „Addig nyújtózkodtak, ameddig a takaró ért” — mondta Juhász Lajos. A magyarok nem adósodtak el, mert a kölcsönpénzre óriási kamatot kellett volna fizetniük.

Most már saját temetője is van a falunak. 1929 óta 107 halálesetet jegyeztek fel. A temetésért egy milreiszet kellett fizetniök, ha nem fizettek, 5 mii büntetést róttak ki rájuk.

Elmondta még, hogy az iskolának 47 tanulója van, pedig 60—70 az iskolaköteles gyerekek száma. 12 év alatt egyetlen magyar gyerek sem került be brazil középiskolába, mert csak Botucatu városban van gimnázium, 500 km távolságra. A magyar gyereket már tízéves korában kiveszik az iskolából, mert már segítenek a kapálásban, a ricinus-, a gyapotszedésben.

A tanító udvarán hatalmas narancsfák, eperfák mindenütt, kerekeskút, fészer, külön konyha, a lakás is igen rendes, a ház előtt virágoskert, mint csaknem minden háznál. Magyar élet a trópusi környezetben: nagylevelű banánfák, mamao-fák, ananász, ricinus.

80