Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 9. szám - Bertha Zoltán: Könyvek Nagy Lászlóról és Kormos Istvánról: [Égi s földi virágzás tükre]: [Az örvénylő-szívű vándor: versek Kormos Istvánról]: : [könyvismertetések]
Benedektől Kovács Istvánig, Veress Miklóstól Tóth Erzsébetig és így tovább a külföldiekig, Zbigniew Herbertig, Tadeusz Nowakig és másokig. Valóban azok vonulnak föl, akiknek közük volt és van Nagy Lászlóhoz. Érződik, hogy általuk nem pusztán művészi, hanem emberi és nemzeti sorskérdések, értékeszmények öröklődnek tovább. Nagy kiábrándultság, veszteségek, megcsalatások sora kell ahhoz, hogy a személyes példa ilyen jelentőségre tudjon emelkedni. Nagy László személyében csakugyan összesűrűsödött mindaz, ami még visszaadhatja az erkölcs, a szépség és a szó érvényességébe vethető bizalmat, a cselekvés és az emberség hitelébe, igazságába kapaszkodó reményt. Hatalmas értékszomjúság talál igazoló erőt ebben a fenoménban; s ha van modell a tisztaságra, van értelme is annak; s talán, ahogy Csoóri Sándor mondja, „ezen a szóra, hitre és emberi tisztességre kiéhezett földön elkezd növekedni azok száma, akik őt megérdemlik, s akiket ő is megérdemel.” Nagy László „földi vonulásáénak nagyszerűsége most emelkedik igazán méltó rangra, amikor már újabb és újabb irodalmi hullámok szakadnak el tőle, nagyságát evidenciaként ismerve el, de — távolabb kerülvén tőle — művészetének karakterét folytathatatlannak ítélve és érezve. Számukra szinte anakronisztikus ez a fűtött bizonygatása a nyilvánvalóságnak. S ha vitázunk is ezekkel a nézetekkel, mert a művészi érték állandósága mindig időszerűvé teszi annak tudatosítását, mégis belátható, hogy mennyivel erőteljesebb tetté vált volna egy ilyen kiállássorozatnak a nyilvánosságra jutása akár évtizedekkel ezelőtt. Mert akkor még valóban viaskodni és harcolni kellett az értékek felismertetéséért. Megküzdeni azzal a szűklátókörűséggel, amely nem pusztán naiv bornirtsággal tévedett Nagy László jelentőségének megítélésében, hanem erőszakos és rosszindulatú hatalmaskodás kíséretében. Ez a kiadvány is növelheti azonban azt a meggyőződést, amely nem tekinthet el az értékzúzásért való felelősségrevonástól; talán eljön az az idő, amikor pontosabban is megnevezhető lesz — hogy még többen értsék — az a „dögvészes” hely, amely Buda Ferenc látomásában így jelenik meg: „Örökségeden, a befelé határtalan Szabadság szikkadt kenyerén megosztozunk: maradjon elfogyhatatlan étkünk. Pirinyó morzsája is édesebb mindannál, amit a jóllakottak terített asztala kínál. / Dögvészes parton a teritett asztal ott áll ma is. Dúl a vendégség körülötte.” S az ellenszegülés után talán megnyílnak a „befelé határtalan Szabadság” kifelé vezető útjai is. A könyv használhatóságát a szellemi, érzelmi élménynyújtás mellett a könyvészeti összeállítások is megnövelik: Nagy László műveinek, azok kritikáinak, irodalomtörténeti feldolgozásainak, valamint a Nagy Lászlóhoz írt verseknek a válogatott — de igen bő — bibliográfiái. * * * Ugyancsak vidéki: győri kiadvány — a Radnóti Emlékbizottság és Irodalmi Társaságé — Az örvénylő-szívű vándor, Versek Kormos Istvánról című kötet. (Örömteli és tanulságos dolog, ha egy költő szűkebb hazájában ilyen gonddal és ilyen országos jelentőségű kiadványokat létrehozó jószándékkal ápolják annak szellemi örökségét, hagyatékát — ahogyan ez a két kötet is mutatja ezt.) A válogatás és szerkesztés itt Z. Szabó László munkája. S ahogy az utószóban írja, „Nem a szokásos kegyelet virágai ezek a versek, hanem szívdobbanások. Botlásaink vallomásos beszámolói. Soha nem felejthető hiányának bizonyítékai. A költötársak, a költővé fogadottak költészetükről akarnak számot adni. Üzenni! Hogy élünk, alkotunk, tesszük dolgainkat. Emberül! Azaz: igazul.” A közel kétszáz költemény szinte fele annyi lírikus alkotása. Szinte hihetetlen, mennyien kerültek Kormos István varázslatos egyéniségének közelébe s vallanak most a legkülönfélébb hangnemekben erről a vonzódásról, erről a lelki, szellemi, művészi vagy emberi kapcsolatról. S itt már igazán értelmetlen a nevek sorolása is. Mert a stílus, hanghordozás, szemlélet megannyi árnyalata összegződik ebben a sziporkázó versegyüttesben, s együtt kerekítik ki szinte az egész magyar költészet színképét — Kormosra vonatkoztatott szín- és jelleggazdagságát. Kormos István egyénisége és költészete valóban a lírai változatosság különleges képessé55
