Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 9. szám - Bertha Zoltán: Könyvek Nagy Lászlóról és Kormos Istvánról: [Égi s földi virágzás tükre]: [Az örvénylő-szívű vándor: versek Kormos Istvánról]: : [könyvismertetések]

gével vált rendkívüli ihlető forrássá. Játék, humor, derű, kópéság és könnyedség, szépség és varázs, kedély és képzelet, álom és fantázia, morális szigor és mélységes, nem hivalkodó sorsátélés, létezéstudat: mindez csak néhány vonás abból az univerzumból, amit a Kormos-költészet jelent a megszólaló pályatársaknak, időseknek és fiataloknak egyaránt. Kibontakoznak ezekből a tisztelgő versekből Kormos István karakterjegyei, feltárul szinte teljes lírai és személyes arcképe, hatásának titka, s a magyar költészetnek az a mai állapota, amelyben olyan fontos helyet foglal el ez a messzesugárzó életmű — fájdalmas megsza- kadtságában is. Nemcsak gyászversek, hanem a halál után évekkel, lassan évizeddel később született emlékező, vagy csak Kormost említő, újra és újra megidéző, felelevenítő, felvillantó költemények sokasága bizonyítja ezt az elévülhetetlen jelenlétét a költői géniusznak. Gyakran szólítják őt, üzennek neki, társalognak vele, mintha élne, legfeljebb csak „ismeretlen címre” távozott volna. Megható lelki kijátszása ez a halálnak: felemelő szellemi kapcsolatteremtés, művészi párbeszéd, elmúláson, halálon túlszálló győzelme az élő emberi szellemnek és megújuló teremtőkészségnek. Miként életében, mint irodalomszervező és szerkesztő gyakorlatilag is, betölti és folytatja hivatását Kormos István ■— most már „csak” szellemileg: nemzedékeket, irányzatokat, csoportokat és stílusokat, szemléleteket és módszereket fog össze az érték, a szellem és a minőség jegyében. Teremtve közben maga is olyan művet, amely utóéletével is példázza ezt a kulturális nyitottságot és szárnyaló emberséget.

Nyár

56