Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 9. szám - Bertha Zoltán: Könyvek Nagy Lászlóról és Kormos Istvánról: [Égi s földi virágzás tükre]: [Az örvénylő-szívű vándor: versek Kormos Istvánról]: : [könyvismertetések]
Bertha Zoltán Könyvek Nagy Lászlóról és Kormos Istvánról elbolydító könyv a Nagy László-emlékkönyvnek is beillő Égi s földi virágzás tükre. Veszprémben adták ki, először 1984-ben majd 1985-ben, a Horizont Közművelődési Kiskönyvtár sorozatban (szerkesztője Varga Béla), válogatta és szerkesztette: Balogh Ferencné. Munkája feltétlen dicséretet érdemel. Olyan anyagot állított össze, amely megrendítő hitelességgel és sokrétűséggel vall egyrészt Nagy Lászlóról, másrészt azokról, akik ezeket a tisztelgő, sőt magasztaló, hódoló sorokat írták, illetve harmadrészt azokról a szellemi és erkölcsi értékekről, amelyeknek Nagy László és költészete mintegy a megtestesülése. Kortársak Nagy Lászlóról — mondja az alcím, s ez itt megemelő hatású. Hiszen ez az időjelölés egész legújabb kori történelmünket átfogja, s egyben jelentőségében, súlyosságában megnövelve, teljességében szemlélhetővé távolítja. Mert ez a történelmi korszak — az előzőekhez hasonlóan — szintén olyan volt, amely próbára tette az egész nemzet erkölcsi állapotát, s kaotikus, ziláló erejével szinte bénulttá tette az ép erkölcsi érzéket és tisztánlátó öntudatot is. Ilyen helyzetben természetes, ha fokozott szüksége van egy népnek, egy közösségnek (ha eleinte csak szűkebb értelmiségi réteg is az) valami szilárd támpontra, biztos és erős magatartásmintára, hitet, reményt és minőséget megtartó példára. A Nagy Lászlót övező megnyilatkozások kivétel nélkül ezt a magasrendű, fenséges szellemi teljesítményt értékelik; a hozzá írott versekből, emlékezésekből, tanulmányokból, esszékből, nekrológokból sugárzik ez a megrázó meglátása, felismerése és követni-vágyása a zseninek, a kivételes művésznek, az igazi emberi-szellemi „nagyhatalomnak”. S abban, hogy a költőt táltosnak, megváltó, vezérlő csillagnak, szentnek érzik, nemcsak az elragadtatás gyönyöre és mámora, nemcsak az odaadás szerelmes feltétlensége mutatkozik meg: hanem valami mély fájdalom keserűsége és valami kétségbeesett kapaszkodás is az utolsó menedékbe. Olyan végső és eltéphetetlen ragaszkodás ez, ami kiüresedést, pusztulást és értékomlást tapasztal szinte mindenütt, mindenben, ami kívül van az eszményi ponton és amivel szemben ennek az ideális központnak a segítségével és védelmével lehet felvenni a harcot. Nem híg vagy olcsó romantizálás, mitizálás ez az ellentétes világerőket vizionáló szemlélet, amelynek pozitív oldalán a költői hérosz áll: illik Nagy László felnagyító, ajzott képzeletvilágának drámai, küzdelmes atmoszférájához, a lét vitális energiáit összetett, tragikus tudással feldúsító világképéhez. A látásmód különleges árnyaltsága és monumentalitása, érzéki és szellemi gazdagsága, az erkölcsi tudat gyémántos kérlelhetetlensége és megingathatatlansága, az esztétikai formák hibátlan művészi világrendben való kiteljesedése nyűgözi le az írótársakat és kritikusokat, a barátokat és rajongókat. A kötet végig a bűvöltség hangnemében, az átéltség magasfeszültségében marad. Csak sorolhatjuk a szebbnél szebb megszólalásokat az életrajzi felidézésektől az esztétikai elemzésekig, a lírai tisztelgésektől a szinte Nagy László-i prózaversekké stilizált forró méltatásokig, a szerzőket Czine Mihálytól Csoóri Sándorig, Ágh Istvántól Szécsi Margitig, Illyés Gyulától Juhász Ferencig, Simon Istvántól Kormos Istvánig, Sütő Andrástól Kosa Ferencig, Utassy Józseftől Farkas Árpádig, Kiss Ferenctől Görömbei Andrásig, Izsák Józseftől Koczkás Sándorig, Csurka Istvántól Ratkó Józsefig, Buda Ferenctől Nagy Gáspárig, Kiss 54
