Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 9. szám - Kőhegyi Mihály: Tűnődések Szabó Kálmán életéről
Kőhegyi Mihály Tűnődések Szabó Kálmán életéről* A életem életéhez nagyritkán csapódott. Próbáltam összeszámolni, s bizony tucatnál kevesebb az, amikor véletlenül, alkalomszerűen, néha percekre csupán, találkoztam Kálmán bácsival. Nem esett szó lényegesebb dolgokról. Én magam annyira tiszteltem, akkor még kezdő, senki koromban, hogy félve mertem még kérdezni is életéről, tapasztalatairól, szakmájáról, mert tudván tudtam, hogy ésszel felérni nehezen tudom. Elgondolkoztam hát, amikor furcsamód — saját akaratomon kívül — fel kellett idéznem kedves, öreg árnyát. Úgy esett, hogy az Ethnográphia, a Néprajzi Társaság folyóirata, halála után kérte: búcsúztatnám el Szabó Kálmánt. Es bárhogyan is ódzkodtam, szabadkoztam, hajdani kedves professzorom, az Ethnographiát szerkesztő K. Kovács László mindenáron megíratta velem. Pedig a hosszú éveken át vele való komoly birkózásom után egyre jobban tudom, hogy végső soron róla, az emberről nagyon nehéz beszélni, körüljárni, belebújni, megérteni rezdüléseit, mozdulásait, belső leglényegét, eszének útjait, pályájának íveit, letöréseit, szárnyalásait. És most, hogy újra emlékezünk reá születésének századik évfordulóján, tudván tudom — és ez nem valamiféle ócska szónoki fogás —, hogy azok a nagy öregek, akik még itt élnek közöttünk, és lassan elfele készülnek, nálamnál százszorta többet, lényegesebbet tudnának mondani felőle, hiszen életének olyan szakaszain, évtizedein, vagy akár a fél életén kísérték pályatársként, egymás mellett haladva, látótávolon- hallótávolon belül, ami nekem sohasem adatott meg. Hogy valamiképpen megfelelhessek professzorom akkori kérésének, hosszadalmas, nagyon aprólékos, hetekig, hónapokig tartó munkával ástam utána a múzeumi, könyvtári, levéltári iratokban; és aztán a már személyéhez tapadó ládányi cédulában, amelyeket ő, vagy felügyelete alatt mások céduláztak ki a hatalmas, irdatlan, beláthatatlan partú kecskeméti levéltárból. A harmadik szálat pedig úgy próbáltam megfogni, hogy a munkássága felől közeledtem felé. A nem sokat mondó, csak keretet jelentő életrajzi adatokat nem volt nehéz összeszedni. Kiskunfélegyházán született 100 évvel ezelőtt 1886. szeptember elsején. Középiskoláit a helybeli gimnáziumban végezte. A budapesti egyetemen két évig bölcsészhallgató volt, de ehhez kedvet nem érezvén, átiratkozott a jogi karra. Tanulmányait végül Kolozsvárott fejezte be, ahol jogi és államtudományi doktorátust szerzett. Hozott is magával — aligha tudatosan — olyan indíttatásokat, amelyeket csak onnan lehetett hozni. Élete végéig visszavágyódott diákkorának színhelyére, a messzi Erdélybe és simogató kézzel szövögette pajtásaival a mindinkább elszakadó szálakat. Már középiskolás korában gyűjtött néprajzi tárgyakat, és néprajzi érdeklődését egyetemi évei alatt is megőrizte. Gyakran kijárt a félegyházi zsibvásárba, ahol az 1910-es években még gazdag választékát találhatta a gyűjtő a néprajzi tárgyaknak. Egyik alkalommal, piaci vásárlás közben, megszólította egy ismeretlen úr és megkérdezte, mi a szándéka a vásárolt tárgyakkal. Mondta, ezeket gyűjti és hasonlókból már számos darabja van odahaza. Amikor a középkorú úr bemutatkozott, megtudta, hogy a kolozsvári egyetem kiváló tanára, a * A száz éve született néprajzi kutatóra, a kecskeméti Városi Múzeum volt igazgatójára emlékezünk. 40
