Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 8. szám - Varga Dávid: Röghöz kötött mobilitás

szerzési papírral is. Korábban ugyanis hiába szereztük be az akkori állandó lakóhelyünk szerint illetékes tanácstól, mivel közben átjelentkeztünk, most innen is kellett kérni. 1.14. Dr. O. B.: A szerződést a keltétől vagy az utolsó jóváhagyástól számított 30 napon belül be kell mutatni illetékkiszabásra, mert ellenkező esetben több ezer forintnyi illeték­bírságra van kilátás. Illetékfizetés ugyancsak e harminc napon belül esedékes, ezt követően már havi (!) 1 százalék kamatot (adópótlékot?) számítanak fel a hátralékos összeg után. Az már más kérdés, hogy miért éppen a vevőnek kell súlyos terhet jelentő illetéket fizetni, mikor a vétel már úgyis valamennyi pénzét elvitte. (Levél) — Tehát megírtunk, beszereztünk megint mindent, vittük a hivatalba, ahol azonban kiderült, hogy még mindig hiányzik valami: a korábbi tulajdonosnak egy olyan iratot kell kérnie a tanácstól, melyben kimondják, hogy a szövetkezeti lakásra kapott állami támoga­tást elengedik. Amíg ez nincs meg, szóba se állnak velünk, írjunk a régi tulajdonosnak, keressük meg, mondjuk meg neki. A kezükben voltunk, nekünk kellett utánajárnunk ennek is. Két hónap múlva az illetékhivataltól a következő stencilezett levelet kaptuk: 1.15. Bíró János és neje .. . Értesítem, hogy S. B.-től jogügylettel szerzett (...) alatti ingatlan(ok) okiratban rögzített 1 /1 rész értékeként feltüntetett (bejelentett) 252 900 Ft a rendelkezésemre álló ismeretek szerint a forgalmi értéknél kisebb, ezért azt az illetékkisza­bás alapjául nem fogadhatom el. A rendelkezésemre álló adatok figyelembevételével az illetékkiszabás alapjául szolgáló ingatlan(ok) forgalmi értéke 302 900 Ft. Az 1957. évi IV. törvény 33. paragrafusa és a 11/1966. (VI. 29.) PM sz. rendelet 155. és 156. paragrafusai alapján felhívom, hogy 8 napon belül nyilatkozzék, hogy a forgalmi értékül megálla­pított 302 900 — Ft-ot illetékalapul elfogadja-e, vagy közölje azt az értéket, melyet hajlandó illetékalapul elfogadni. (...) Az egyezség sikertelensége esetén, valamint ha az egyezséget a jelen felhívás alapján közölt 8 napos határidőn belül nem köti meg, az illeték alapjául szolgáló forgalmi értéket szakértői becsléssel kell megállapítani. Ennek költségeit az állam viseli abban az esetben, ha a becsléssel megállapított érték 2 000 Ft-nál nem több, továbbá, ha ... több ugyan, de a bevallott értéket 10 százaléknál többel nem haladja meg. Minden más esetben a költség az illetékfizetésre kötelezettet terheli. (...) Ha... a kitűzött határidőn belül nem válaszol, és mulasztását nem igazolja, 200 Ft-ig, ismételt esetben 500 forintig terjedő bírsággal sújtható; ugyancsak bírság jár a valós vételár eltitko­lása esetén is. 1981. május 23., Pecsét, olvashatatlan aláírás. (Ügyirat) — Valaki azt javasolta, menjünk el a tanácselnökhöz, próbáljunk vele beszélni. Megtet­tük. Az elnök — az előzmények után, nem kis meglepetésünkre — méltányosnak találta kérésünket. Azt mondta, egy hozzá címzett levélben írjuk le részletesen mindazt, amit már a hivatalvezetőnek elmondtunk. Várjuk meg értesítésüket; a teljes elengedésre nem, de a jelentős mérséklésre van remény. Két hét múlva a tanácsra hívatott a pénzügyi osztály egyik előadója, neki is elmondtuk kérésünket. Ő is biztatott; megmondta, hogy a korábban megállapított 31 ezer forintos összeget 16 ezerre csökkentik, és további kérésünk után, amit majd ismét írásban kell benyújtani, fizetési halasztást és valószínűleg részletfizetést is engedélyeznek. Másfél hónap múlva az illetékhivatal a következő iratot küldte: 1.16. HATÁROZAT A Hivatalnál 30/534/1981 számlán előírt és még fennálló 31 348 Ft illeték mérséklésére, illetve elengedésére irányuló kérelmének részben helyt adok, az összeget 16 000 Ft-ra mérséklem és a különbözetként mutatkozó 15 348 Ft. (...) törlését rendelem el méltányos­ság címén. 1981. június 15-től havi 1000 Ft adópótlék-mentes részletfizetést engedélyezek. (•••) INDOKOLÁS: A kérelmében felhozott indokai, szociális körülményei, jövedelmi viszonyai figyelembevételével a kiszabott illetéket a 38/1969/XII. 29./P. M. számú rende­let 17. paragrafus 1. bek. alapján. .. mérsékeltem, mert az áttelepülést, két kiskorú gyer­meküket és viszonylagos kis keresetüket figyelembe vettem. 1981. jún. 2., Pecsét, olvasha­tatlan aláírás, hivatalvezető. (Ügyirat) 76

Next

/
Thumbnails
Contents