Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 8. szám - Surányi Dezső: Az ősi magyar hitvilág növényei
emberek magatartásának a következménye, hogy milyen növénnyé változnak, és ez a változás többnyire a gonosz emberek előli menekülés, a halál megmásíthatatlansága, értelmetlensége elleni költői lázadás kifejeződése. Egy megkövült, megfásodott fa vagy bokor általában óvóhely, menedék az üldözöttek számára, de a legritkább esetben büntetés. Eredet-eposzok növénytani feldolgozása „ . . . csak az ugor testvérnépek hitregés mondái segítségével lehetséges, hogy őseink gondolatvilágába magunkat beleéljük és vallási birodalmukat bezarándokoljuk.” (Kandira Kabos). Úgy véljük, hogy az eredet-eposzok révén nemcsak őseink gondolatvilága, hanem a szálláshelyek növénytakarójára vonatkozóan is adatokat, információkat találhatunk. Ezt a módszert már eredményesen használtuk a növénytakaró rekonstruálására a Biblia és a homéroszi eposzok szövegvizsgálata alapján (vö. Surányi, 1973 és 1985). Az ugor őshaza, Magna Hungária elhagyása után bizonyosan megkoptak a mitikustermészeti hagyományok őseink emlékezetében, mivel délibb és melegebb vidékekre kényszerültek vonulni. A finnugor őshazában uralkodó éghajlati viszonyokhoz, ökológiai adottságokhoz némileg hasonlítanak a finn és észt ökológiai feltételek. Ezért a Kalevala és Kalevipoeg alkalmas növénytani forrás is a finnugor népek botanikai ismereteinek meghatározására. A Kalevala, Kalevipoeg és a Csaba-trilógia alapcselekménye eleven mitikus, népi hagyományokon alapult, amelyekben a versbe szerkesztő költők és Arany János is jellemző növényeket, növényföldrajzi sajátosságokat is megénekeltek. A Kalevalát Lönnrot szedte versbe és szerkesztette egybe, s maga is megvallotta, hogy Homérosz hatott rá, de nem a mondanivalóra, hanem inkább a formai jegyekre, pl. 50 énekre osztotta be a Kalevalát. Több fordításban adták ki magyarul; Vikár Béla, Nagy Kálmán és Rácz István munkája a legismertebb és teljes fordítás. 1849-ben kapta meg végleges alakját az eposz, amely így 12.078 soros. A Kalevipoeg versbe szedését hasonló hazafias törekvések sarkallták, mint a Kalevalát. Kreutzwald gondozta a hatalmas anyagot, amelyet magyarra először Bán Aladár ültetett át. 1862-ben jelent meg — 13 évvel a Kalevala első kiadása után, 19.087 soros. Bán Aladár szerint Arany János Keveházá-jához igen hasonlít; mi az egész Csaba-trilógia növénytani adatait vettük számba, amelyek többféle változatot tartalmaznak, részletekben (1853— 1881). Az Arany-trilógia fragmentuma „mindössze” 4730 soros. A három mű szövegvizsgálata után a növényfajokat részben morfológiai, részben ökológiai szempontból csoportosítottuk. Az egyes csoportokban a fajok a következők voltak: — örökzöldek: fenyő, luc, boróka, tuja és tiszafa — lombosfák: tölgy, cser, fűz, kecskefűz, nyárfa, jegenye, hárs, bükk, gyertyán, juhar, kőris, nyír, éger, zelnice, kecskerágó, dió, alma, aranyalma — bokrok, cserjék: komló, mogyoró, rekettye, bangita, kökény, málna, szeder, eper, áfonya, hangafű, vadrózsa, szőlő — vízi- és vizparti növények: mohák, páfrányok, zsurlók, harasztok, nád, gyékény, káka, sás, szittyó, súlyom, harmatkása, elecske — gyógyító és babonás növények: kövirózsa, galajfű, hínár, csalán, tavirózsa, boglárka, boszorkányfű, ámikafű, macskagyökér, füvek, gombák — kultúrnövények: gabona, búza, rozs, árpa, zab, köles, répa, len, káposzta. Az összesítő növényfaj gyakorisági adatok a következő összeállításban szerepelnek. Feltűnő a három eposz növénycsoportjai szerinti változatosság, a különbségek a relatív gyakoriságban ugyancsak megfigyelhetők:
