Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 8. szám - Beke György: Egy elfelejtett erdélyi publicista: Kurkó Gyárfás pályája
Lapalapítás Brassóban 1944 őszén Ez az alapítás — a maga szokatlansága miatt is — külön érdemes a sajtótörténet figyelmére. Miként alakult egy új magyar napilap — a második világháború utolsó szakaszának egyik legelső demokratikus magyar sajtóorgánuma —, hogyan fogott lapszerkesztéshez a sodronykészítő kisiparos, értelmiségi harcostársaival együtt? A brassói magyar lap első évfordulóján, 1945. október 21-én Tiboldi Béla közvetlen részvevőként idézte fel az indulás hangulatát. „Ha valaha semmiből csináltak újságot, úgy a Népi Egységet igazán a semmiből csinálták. Ugyan, ha egészen őszinték akarunk lenni, be kell ismernünk, hogy talán mégsem egészen a semmiből. Lelkesedés, akarat és lendület voltak az alaptőke”. Elemi politikai szükségszerűség volt a lapalapítás abban a városban, amelyben akkor már négy éve nem jelent meg magyar sajtótermék, noha Brassó a múlt század első évtizedei óta bölcsője volt a német, román és magyar sajtónak. Nem érdektelen hát egy kis kitérő, Kurkó Gyárfásék lapalapításának történelmi háttereként. Johann Gött brassói nyomdász 1834-ben kapót engedélyt a Siebenbürger Wochenblatt című, hetente kétszer megjelenő politikai hírlap és melléklapja, a Blätter für Gemüch und Vaterlands künde kiadására. Ugyancsak Gött kezdi el nyomtatni 1837-ben a Foaie de Duminica román képes irodalmi hetilapot, Ion Barac városházi tolmács szerkesztésében. Mivel ez a lap nem elégitette ki a román olvasók igényeit, George Baritiu társult be a nyomdászhoz, és 1838-ban megindította Gazeta de Transilvaniát, amely 1843-tól hetente háromszor került az olvasók kezébe, és a leghosszabb életű erdélyi román lapként maradt fenn a sajtótörténetben. A kor szokása szerint ennek is volt melléklapja, a román szépirodalom fejlődésében fontos szerepet játszó Foaie pentru minte, inimá §i literatura. Hasonlóképpen Gött vállalkozása volt a magyar Erdélyi Híradó, amely 1838 januárjától 1839 decemberéig jelent meg, s ennek is volt melléklapja, a Mulattató. A három nyelvű brassói sajtóhagyományokat később olyan lapok folytatták, mint az Espatriotul— a 48-as havasalföldi forradalmár, Bálcescu harcostársa, a Bem apót versben köszöntő Cézár Bolliac szerkesztésében — a Kronstädter Zeitung és a Brassói Lap. Mindhárom az 1848-as forradalom terméke. Bem tábornok hadi lapjai. A magyar hadi újságot Veszély Károly fiatal római katolikus lelkész szerkesztette, a következetes forradalmiság és a néptestvériség szellemében. A Brassói Lapnak alcíme is volt, éppen olyan nagyságú betűkkel szedve, mint a főcím: Testvériség. Hosszú némaság után, a múlt század utolsó három évtizedében indultak újra, egymás után, egymás mellett s nem ritkán egymással rivalizálva a különböző magyar lapok Brassóban: politikai napilap és színházi újság — bármily különös: egyenesen színházi napilap olyan városban, amelynek nem volt állandó magyar társulata! —, turista közlöny, hitbuz- galmi kiadvány, pedagógiai újság. A kolozsvári Egyetemi Könyvtár több mint negyven Brassóban szerkesztett és nyomtatott magyar sajtótermék gyűjteményét őrzi, nem is számítva ide a kétnyelvű kiadványokat. E lapok közül az 1895-ben indult Brassói Lapok tudatosan vállalta a Veszely-örökséget, a népek közötti megértés és testvériség szolgálatát. Ebből a vállalkozásból nőtt ki három évtizeddel később a romániai magyar sajtó akkori egyik legjelentősebb orgánuma. Kacsó Sándor főszerkesztői koncepciója és Kahána Ber- nát vállalkozása tette a vidéki lapocskát országos fórummá, a humanizmus, a néptestvériség, a demokratikus kiállás műhelyévé. Fókusz volt a Brassói Lapok, munkatársának, Balogh Edgárnak a találó hasonlata szerint. Éles antifasizmusa érthetővé teszi, hogy az Antonescu-diktatúra egyik első intézkedése, 1940 őszén, a Brassói Lapok betiltása volt. Brassóba és környékére, a barcasági magyar falvakba a negyvenes évek elején a temesvári Déli Hírlap járt, az egyetlen megtűrt délerdélyi magyar újság. Maga Kurkó Gyárfás is eszmei arcélének kialakításában sokat köszönhetett a Brassói Lapoknak, s tisztában volt az újság tömegnevelő hatásával. 1944. augusztus 23-a után nemcsak a brassói magyar lakosság tájékoztatása tette létszükségletté a helyi lapalapítást, de talán még inkább az, hogy a Székelyföld háromszéki, csíki és udvarhelyi része egyszerre napisajtó nélkül maradt, teljes tájékozatlanságban. A román történetírás kellőképpen 44
