Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 8. szám - Gellért Sándor: Emlékeim Gulyás Pálról
az olyanok, mint Szilágyi Sámuel például, aki II. József császár korában élt, Hollandiában úgy megtanult korcsolyázni, hogy a Hortobágy jegén versenyre kelt a parton lóháton vágtató csikóssal, el is hagyta, miközben a borral teli poharakat, amelyeket egyenlő távolságra letettek neki, felkapkodta és kiitta. S végül beletartoznak a debreceni mítoszba a régi csillagda diákjai, a Piacz-utcai sulyom-kofák, a rézmetsző diákok, a machinista társaság, a nagybotosok, a gubacsapók, meg a nürnbergi vásárokig eljáró tőzséresek is. Aki egy város mítoszát nem ismeri, az a genius lórijának a parancsait sem hallja ki. Mit követel Debrecen genius locija az íróktól és a költőktől? Két szóba lehet ezt belefoglalni: befogadni és védekezni. Befogadni azt jelenti: telítődni a világ legértékesebb kultúrjavaival. Védekezni azt jelenti: nem adni fel a saját formáinkat, vagyis ragaszkodni a tradíciókhoz. Ezt tette Méliusz, ezt tette Csokonai (éppen ezért kárhoztatta Kazinczy, a nyelvéért) és ezt tette Gulyás Pál. S itt elérkeztünk ahhoz a kérdéshez: népi költő-e Gulyás Pál? „A népi — ahogy a Költők sorsa Debrecenben című tanulmányában írja — mindaddig, amíg a Világszellem bele nem leheli a maga halhatatlan fényét: muzeális érdekesség.” Eszerint a fogalmazás szerint ő a mi legigazibb népi költőnk. Az ő versében a Kalevala tündérei Józsán sétálnak, Méliusz ott lépked Debrecen sötét árkádjai alatt — igaz, hogy koldusbottal —, neki meg a lábainál „forog az Okeanos habja, süvölt Hades roppant szele.” Debrecen kereste már, de nem találta meg a célösztönét Gulyás Pál idejében. Ezért volt koldusbot Méliusz kezében. Hová lett a célösztön?! Ott fekszik — Pali szerint — a Csokonai Vitéz Mihály vasgúlája alatt a Hatvan utcai temetőben. Ő küzd a műveiben a város célösztönéért, mert ha az a célösztön megvolna, találkozna jobbjainak létösztönével. Ő sem volna akkor inasiskolai tanár. Eleget akart tenni a genius loci parancsának: őrizd meg a hagyományokat és vidd tovább a hagyományokat egyidőben. Azt akarja, hogy Debrecen ne másolja el magát, ne váljék Kisbudapestté, legyen önmaga, ahogy a múltjához illik. Ezért gúnyolódik, e szent cél érdekében: Szegény Csokonai Mihály már nem soká álmodik a hatvanutcai földben: szépen áttessékelik egy kis budapesti sírba, hogy a jó öreg diák hadd tanuljon zörgő csonttal rendet és szimetriát. Sírja fölött zeng egy csíz, Csokonai ásványvíz. Furcsául néztek Gulyás Pálra a város atyái: a polgármester és a püspök. Bolondnak tartották, talán még a rokonok is. Ráborult a „míthosz magánya”, nem hisz már még a szavak varázserejében sem, s úgy érzi, hogy csak a kis csíz maradt vele. Nincs a szónak égi súlya, nincs, amibe lelkem öljem. Többet ér egy csíz kisujja. Régen meghalt Vejnemöjnen. Én, mikor Debrecenben éltem, nem ismertem még a város mítoszát, de bocsásson meg nékem a jövő Debrecenje, mert mégiscsak tudtam valamit Csokonairól, láttam magasba lendülni az Oláh Gábor karját és virrasztottam Gulyás Pállal a Dobozi-bérház őrtornyában. 30
