Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 8. szám - Gellért Sándor: Emlékeim Gulyás Pálról
Gulyás Pál költészete Gulyás Pálról eddig hárman írtak nagyobb tanulmányt: Németh László, Hubay Miklós, Lisztóczky László. Németh László többek között azt írja a Gulyás Pál szobájában című tanulmányában a költészetéről, hogy abban a debreceni botanikusok hagyománya folytatódik. Ez igaz. Gulyás Pálnál azonban ez a természet-buvárlás átlép valahol egy határt, egy fokkal ezzel több, valóságos pantheizmus. Ő a természet és az ember között keresi a harmóniát, felállítja a Kalevala formájának, tartalmának és módszerének a megismerésekor az új viszonyt s ez, mondhatjuk, ars poeticájává válik: én a világban, s a világ énbennem. Itt már a tér végtelen. Lisztóczky László azt mondja, (Gulyás Pál útja Kalevalához. Alföld, 1983. október) hogy Gulyás Pál verseit az antropomorfizmus és a pantheista szemlélet jellemzi. S erre felhoz verseiből néhány példát mutatóba. íme belőlük az egyik: Elővettem egy néma fát, kibontottam az anyagát és bűvölő igéket súgva belehajoltam, mint a kútba. Habár egy egyszerű fa volt, de benne tündökölt a Hold! Ti benne mégis, óh vakok, csak sötétséget láttatok. És íme egy másik, mit már én hozok fel. A címe: Csokonai fuvolája. Ebben meg a hallás ellentétéről, a süketségről van szó. A süketség a másik dolog, ami meggátol bennünket az élet teljes birtoklásában. Gulyás Pál süketeknek mondja azokat, akik nem hallják zengeni Csokonai ércszobra felett a fuvoláját. Ezek csak a formán csüngenek, az ércszobron, hulláikat azon himbálja a szél. Csokonai kezében apollói lant van, de ott van mögötte a fuvolája is. Az elgurult fuvola zeng valahonnan a nádasból, „ott sír az éjben.” Ez a halott költő örökkévalóságának az érzékelése. Csokonai az, aki él és mi, a süketek, vagyunk a holtak. De itt van az Itáliához című vers. Ebben az Appeninek indulnak meg. Miért? Mert a gondolatban „ott alszik a kiterjedés”, s annak „zúgó tér kell, ha csenget a felébredés.” ítália, a régi tehát felszáll a nemlétből, de felszáll az új is, az égi, s felteszi Gulyás Pál nekünk a kérdést: Két Róma hív: válasszatok! Az új Róma-e vagy a régi? Szent Péter vagy Tiberius? Az antik Róma, vagy az égi? Róma, győzd le Rómát! Vagy vegyük az egyik legnagyobb versét, a Schiller-köszöntőt. Friedrich Schiller jön az Éjből felénk „hozzák az éji Maneszek.” Nincs útjában se tér, se idő. Holt testvéreit keresi: Petőfi nagy lelkét a Holdban s Csokonai reményeit. Oláh Gábor is „mint egy élő szobor” megy a Hatvan-utcai temető felé, Csokonai szellemét megidézni. „Mert nincs a nyüzsgő városban egy barátja.” Gulyás Pál pantheisz- tikus szemléletében a halottak élnek s az élők a holtak. Oláh Gábor lépteit a föld alól hallja. Professzor Németh Lászlónak című versét, amit Törökvészen olvasott fel Németh Lászlónak, nekem és Dankó Imre barátomnak, ezzel kezdi: 31
