Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 8. szám - Takács Imre: Április végi indítások: Szomorú ez, hogy szomorú: Elbeszélés három kisszékről: Májusi négysorosok: Éjjel hazafelé: Párhuzamos barázda: Mulató nóta: Megfutamodó Orfeusz: Életben kell maradnom... : versek
Picasso Europa fölé ível, Avignonban is megy a tánci-tánci. Pallérozott hangján énekel Kallós Zoli. Csak fölvétel híján nem szólhat ide Csoóri. Mulatok is ám sokszor, jól mulatok. Mátyás király tanítana bár káromkodni! Egy fiatal házas fizikus hozza a bort. Taxival megyek körbe húsfélét vásárolni. Tréfát űzök azokkal, kik engem csúfolnának. Lépcsőzve és liftezve járok be sok házat. Rézi söprűvel söpri a szemetet. — Nem lenne ezzel itt baj, a főszél délnek hordja, a déli szél pedig északnak. Mivel ez lett a közösség behajózása és kánonja. Aztán elmondjuk: Lassan hova szálltak a krumpliföld fölött kibontott lepkeszárnyak. (Csak veled nem mulatok!) — suttogom zárójelben. Csak-azért-is-nem veled. Csak veled nem. Inaszakadt lábammal táncolni tanulok majd, hogy felejtsek javíthatatlan, meg elmúlt bajt. Várom a Föld öntisztulását, emberek érő eszét; emelem a poharam borral mindezekért. Bár a tiszta kedéllyel bajban vagyok, mivel elmúltak rég a jámbor napok. „Szépen esik az eső.” Vagy: „Süt a Nap.” „Elültethetjük a krumplit holnap.” A végtelen idő bizalma gyermekekben csivitel — még irgalom gyanánt — körülöttem. Füst-pokolban élek fölöttük — mivoltommal. A lakásban élek közöttük — modorommal. Óriások elé guggolva leszek apró, nyakamba ül a jövőt megpillantó. Mulatok ám én sokszor így velük is, de amikor felejtő tudok lenni, mindig. Megfutamodó Orfeusz Félek a sérüléstől — sohasem kaphatom meg azt a sebet! A te gyönyör-csípésed úgy hegedt be, hogy meg se nyílt áldozatosan az életem.
