Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 7. szám - Halász Ferenc: Jelenségek könyve: [Ilkei Csaba: Nem hallgathatunk! avagy A Südi-jelenség]: [könyvismertetés]
dokumentumdráma és riport — azt mutatja, amit az előszóban is olvashattunk: az emberek egy része tudja, hogy mi az igaz, mégis másként él. Vagy félelemből, vagy érdekből. (Kopka János: Nem hallgathatunk! Avagy: a Südi-jelenség. Kelet-Magyar ország, Nyíregyháza. 1985. XI. 20.) Amint a riportfilm levetítése után kiderült, kis országunkban többféle Jánoshalma és többféle jánoshalmi közélet, vezetés van. Ezt bizonyítja a riportalanyhoz és a televízió Reflektor szerkesztőségéhez érkezett sok levél. Már a riportfilmből is ismeretes volt, hogy a Südi-jelenség lényege nem Südi Bertalanban van, hanem a körülményekben. A most szóban forgó kötetből ez is egyértelműen kiderült. A sok gáncsoskodás csak azért nem buktathatta meg Südi Bertalant, mert életelvei, normái és gyakorlata között nincs különbség. Nem bort-iszik-és-vizet-prédikál ember. Megvan az erkölcsi alapja, hogy szóvá tegyen közéleti problémákat, és ehhez családja, elvtársai, kevés barátja biztos hátországot szolgáltatnak számára. (O. J.: Nem hallgathatunk! Déli Hírlap, Miskolc, 1985. XI. 21.) Az összkép nem túlságosan vigasztaló, s mégis, a végkicsengés reménykeltő, hiszen az, aki élni mert a sokszor mégoly formális demokratikus játékszabályok nyújtotta lehetőségekkel, sokat tehet egy közösség igazságáért és a saját lelkiismeretéért. Ilkei e munkájával tulajdonképpen arra biztat, hogy az önmagunk által állított csapdák és kelepcék világában is van megoldás a problémákra, csak megszállottan hinni is kell tudni ebben. Természetesen a könyv azt is érzékelteti, hogy mindehhez olyan sajátos emberi alkat szükséges, mint amilyen a társadalom legmélyebb rétegéből jött Südi Bertalané. (Harangozó: A Südi-jelenség. Esti Hírlap, 1985. XI. 22.) Azt viszont csak a televízió adásából ismerhették meg a nézők — és a szerkesztőségek is — milyen megpróbáltatásokat, üldözéseket kellett kiállnia Südinek az elmúlt másfél évtized alatt levelezői, tudósítói munkájáért. A Bourbonok nem tanultak és nem felejtenek — tartja egy régi francia mondás az egykori királyi házról. Sajnos akadnak még hazánkban is olyan tisztségviselők, akik az elmúlt évtizedekben mit sem tanultak, és úgy gondolják: az ő tudtuk, hozzájárulásuk nélkül nem eshet le a honpolgárok fejéről egy hajszál sem. És csak egy igazság van, amit ők hirdetnek, amit ők hagynak jóvá. Ezek az emberek a személyi kultusz itt maradt, megkövesült képviselői. (Kőműves Gyula: Kor dokumentum: A Südi-jelenség. Szabad Föld, 1985. XI. 23.) A „csakhogy” után — ezen a ponton — a „mégis”-nek kellene következnie. Egy szintézisnek, ami segítene abban, hogy a polgárpukkasztó bizonytalanságot valamiképpen szép és magasztos kódával lezárjuk. Elvégre ma este mindeki nyugovóra kíván térni! Ez a természet rendje. Amiképp az is, hogy holnap reggel újból megszólal a kakas. Hiába. Erre az összesítésre még nagyon sokat kell várni. Mert értelmetlen a sietség, hiszen — ahogyan a népi bölcsesség tartja —, ahol túl sok kakas fújja a reggelt, ott elmarad a virradat. A sors őrizzen meg attól, hogy formailag, hajnalt zengedező kakasként, südiber- talanokká váljunk, miközben a közélet erejéből, a közszereplés társadalmi progresszivitásából nem értünk még semmit. . . (K. T.: Szentek követése. A MEDOSZ Lapja 1985. XI. 28.) 82
