Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 7. szám - Kamarás István: Hol tartanak a hetedikek?

A többiek esetében nemigen lehet világnézetről beszélni. N. István jelenti ki közülük egyedül dacosan, hogy semmilyen világnézete sincsen, csak a tagadás. Azért nevezi magát vallásellenesnek, mert „a rosszul működő társadalom menekíti ma is az embereket a templomba”. F. György nemcsak az Istent nem tudja elképzelni, hanem azt se, hogy az ember a majomtól származik, mert „az ember gondolkodni tud, és a gondolkodó lény előzményét is csak gondolkodó lénynek tudja elképzelni. A világnézet nem érdekli, „normális” ember akar lenni, de hogy miféle norma alapján, arra már nem tud válaszolni. B. András még emlékszik arra, hogy a vallás nyugalmat adott számára. „Jó volt fohászkodni, még ma is elmennék a templomba, jólesne, csak egyedül szégyellek, és nincs kivel. Most már se kommunistának, se ateistának nem mondhatom magam, hanem inkább heterogénnek. „Sok minden teljesen kiesett az életemből, sok mindenre meg rálegyintettem, mert ezt láttam másoktól is, a vallásra ugyanúgy, mint a világnézetre”, mondja N. Laci, hogy kedvenc költőjét idézzem: „rezge megbánás”, sőt talán a keresésre, gondolkodásra való elszánás is kiérződik hangjából. V. Tibor apja ma is vallásos, de őt „sosem kényszerítették a hitre”. Abban bizonyos, hogy nincsen Isten, méghozzá csillagászati és történelmi tények alapján. Elolvasta a Bibliát is. Még nem tudja, mire alapozzon. Még abban sem biztos, hogy mire nem, mert időnként megpróbálja elképzelni Istent és a mennyországot is, de azt gondolja, hogy „az ilyesmiről való többet tudás csak növekvő bizonytalanságot eredményezne” benne. F. Erika csupán ennyit válaszol kérdésemre: „A gyereket megkereszteltettük. A pap először, érthető módon, nem akarta vállalni, mintha csak sejtette volna, hogy csak azért akarom, mert nem lehet tudni, mikor melyik papír lesz a jobb, hiszen én is jártam őrsvezetőire, meg hittanra is.” Hogy csupán ebben merülne ki a válasz, az azért kétséges, mert szívesen bambul és mélyed el a templomok képei előtt, és karácsonykor és húsvétkor is elviszi gyerekét a templomba.

Többüknél még nem került napirendre, néhányan már lezárták a kérdést, néhányan csak elnapolták. A magukat marxistáknak vallók ismeretei alatta maradnak végzettségüknek, hiányzik belőlük mind a biztos tudás, de hiányzanak a brosúra ízű szövegek is. Valamennyiüket kételyek is piszkálják, és az elmélet és a gyakorlat között tapasztalható ellentmondások is nehezítik helyzetüket. Néhányuknál felbukkan a racionalizmus, az észbe vetett hit, többük válasza pedig mintha Heideggert igazolná, aki szerint a lét átlátszó és nyitott Isten felé.

A „Mi az élet értelme? Miért érdemes élni?” kérdésekre adott tizenöt válaszban 64 (személyenként 4) érték fordul elő, kéttucat fajta, vagyis jóval gazdagabb ez a kínálat, mint a csúcsélményeké vagy a kapcsolatoké. Érthető, hiszen a reális, a már félig-meddig megvalósított célok és tervek keverednek itt a vágyakkal, a rokonszenves normákkal, ám ez sem kevés. A viszonylagos gazdagság ellenére eléggé feltűnőek a hiányok, elsősorban a közéleti értékeké, de az ontológiai értékek, a személyiség értékei és az erkölcsi értékek aránya is eléggé alacsony. Feltűnő, hogy az anyagi értékek nem válnak uralkodóvá, szerepüket tekintve pedig — ez a megfogalmazásokból eléggé egyértelműen kiderül — inkább eszköz, mint célértékek. Ezzel társaságunk tagjai máris kitűnnek rétegükből. Akadnak kifejezetten rendhagyó értékek is ebben a körben. „A legfontosabb érték nekem Szilvi, azzal együtt, hogy annak is örülök, hogy ő emberekkel foglalkozhat mint népművelő. Fontos nekem az a kerámia csacsi, mert együtt vettük, és fontosak a hangulati dolgok, ami egyszerre tetszett mindkettőnknek”, mondja igen nagy hittel N. István. T. Sándornak a realitást az igazság fölé helyező és B. Árpádnak a szépséget középpontba helyező életfilozófiája már jól ismert az előző lapokról. G. Katalin fő értéke, célja, vágya a gyermeken kívül a szabadság, meg az, hogy „azt csinálok, amit akarok. Ma már korántsem az abszolút kötetlenség, hanem az, hogy ne legyen semmiféle terror, de legyen tisztelet. Szóval lelki szabadságot értek szabadságon, lelki és lelkiismereti szabadságot.” F. György először szabadkozik: nincsenek „luxus igényei”, csak egy normális családi ház és normális gyerekek. Megemlíti még az olvasást, majd, emlékezhetünk, így folytatja: „Sok minden érdekel, amit nem tudok”, ekkor meséli el a nyúltenyésztési szakkönyv vásárlását, a nyúl felboncolását, majd ezzel fejezi be: „Ja igen! Vettem három körtefát a kertbe.” A „rutin77