Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 7. szám - Kamarás István: Hol tartanak a hetedikek?

is „a minőségre mennének, mint a Hetedikek körében”. Végül kifakad: „Sokszor vétóztam. Mi lett a jutalma? Mozgalmi pályám során egy kitüntetést kaptam, meg egy moszkvai jutalomutat, de ezeket még a vétózások előtt, jókisfiú koromban.”

Az ilyenfajta optimisták közé tartozik Laci bácsi is, aki bizakodik abban, hogy beválnak az új intézkedések, különösen az új vállalatvezetési formában reménykedik. „Miért ne érvényesülne végre tisztábban a teljesítményelv? Miért ne lehetne a felső határ akár 16 000 forint? De ha nem merünk megszabadulni a vatta-emberektől, akik a munkanélküli segélyért vannak itt, akkor hiába reménykedünk. Ki kell végre mondani: tulajdonosi szemlélettel, kapitalista módon kellene gazdálkodnunk. Ha már politikai eszközökkel nem lehet a jobb teljesítményt kicsikarni, rendelkezzenek több közgazdasági ismerettel az értelmesebb pártmunkások! Miként H. Lajos és T. Sándor, ő is úgy látja, hogy „lehetetlen állapotban van az ifjúság: közömbösek, gonoszak, önzők. 73 óta vagyok párttag, de kevés volt a fórum, ahol kinyithattam a számat. Sajnos, kevés a 800 000 párttag között a kommunista, sok a bélyeggyűjtő. A szocializmusban egyébként sok érték van, köztük sok párton kívüli kommunista is, csak nagyon kellene vigyázni, el ne herdáljuk őket!”

B. Tivadar az immár közgazdász diplomával rendelkező újdonsült vezető leszögezi, hogy a társadalmi kérdésekben Lenin normáit tartja mérvadónak, majd rögtön hozzáteszi, hogy ennek ellenére tele van „politikai kérdőjelekkel” a jövőt illetően. Jólesően érzékeli, hogy „nyitottabbá vált a magyar társadalom, hogy megdőltek a gazdasági tabuk, hogy kialakult egy magyar út: a vállalkozás”, de a ma társadalmát atomizáltabbnak érzi. A legnagyobb bajnak azt tartja, hogy kevesen érzik még úgy, hogy „fontosabb az ember, mint az akármilyen pozíció”.

B. András kijelenti, hogy ha „olyan lenne a társadalmunk, mint ahogy Marx, Engels és Lenin elképzelték, jó lenne itt élni, de félő, hogy a szabad rablás felé megyünk”. Miként

H. Lajost, őt is bosszantja a rossz tájékoztatás, hogy „nem hozzák ki világosan” a sajtóban, hogy „ez a vezetés elidegenedett a munkásoktól, hogy ez a választás nem volt igazi választás”. Megelőzi kérdésemet: „Hogy miért vagyok mégis kommunista, vagyis párttag?” (Hat éve lépett be). „Csak azért léptem be, hogy tájékozottabb lehessek. Aztán úgy érzem, hogy ha ebben a társadalomban élek, ezt kell szolgálni. Csakis ezért. Elvben ez a rendszer is jót akar. Ha azonban itt kapitalizmus lenne, és az lenne jó, azt segíteném. Kádárt és Lenint olyan embereknek érzem, mint én vagyok, akik az ember boldogulását akarják.”

A többiek szerint egyértelműen rosszul mennek a dolgok, közülük Sz. László, V. Lukács, N. István és még B. Árpád is párttagok. V. Lukács azért borúlátó, mert úgy érzi, „egyre kevesebbet törődnek a szociális helyzettel, a szakszervezet egyre kevésbé áll helyzete magaslatán, nagy az érdektelenség minden téren”. Ő is azt hiszi (mint B. Tivadar), hogy félig szocialista, félig kapitalista ország leszünk „ezzel az elengedjük-megfogjuk taktikával”, de még azt sem tartja kizártnak, hogy úgy járjunk, mint Lengyelország. „Mindezt úgy mondom, hogy alig tudok valamiről mint párttag, mert nagyon rossz a tájékoztatásunk”, teszi hozzá, majd erőt vesz magán és kiböki: „Igenis vannak előjogok ebben az országban! Mint szakszervezeti bizalmi, majd mint KISZ-titkár én is élveztem őket!”

A rousseauista-panteista B. Árpád (miként F. György) a „rendszer bűnének” tartja, hogy a gmk elvon a családtól. Aggódik, hogy elvész az emberi méltóság, elég csak azt nézni, milyen tartással járnak-kelnek az emberek az utcán”. Szörnyűnek tartja a haszonel- vűséget, és azt, hogy a „frissen íróasztal mögé kerülő embereknek hirtelen megváltozik a véleménye”. Ő már csak az emberi méltóség visszaszerzésében hisz. Ebben azonban nem sok segítséget remél másoktól.

Az önmagával és emberekkel külön békét kötő G. Katalin szerint a társadalom az öngyilkosság felé megy: környezetszennyezés, dohányzás, mellébeszélés. Aki megkerüli a választ, az diplomatikus, a diplomata pedig bunkó. Nincs tisztesség, a becsületest hülyének nézik. Tragikus, hogy már a gmk-t is fúrják, pedig azt csak azért engedték meg, hogy máshol kereshessük meg azt, amit a munkaidőben kellene megkeresnünk.

70