Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 7. szám - Kamarás István: Hol tartanak a hetedikek?

A gyereket is elviszem. Elgondolkodok a képeken, hogyan is festhették őket. Húsvétkor és karácsonykor is elviszem a kislányom. Ilyenkor olyan jól el tudok bambulni vagy mélyülni. Egyszerűen kell!”

G. Katalin számára annak idején éppen A Mester és Margarita fedeztette fel azt, hogy a rosszra is szükség van. Most így látja ezt: „Woland pozitív értelemben volt rossz. Ő volt az aktív, többet tett az emberért, mint Jézus. Ha nem volna bennünk rossz, nem volna lelkünk.” Úgy érzi, nagyon sokat változott: „Régebben például a szeretet számomra a szerelemmel volt azonos, ma már többnek érzem a szeretetet a szerelemnél. Ma már a szerelmet csodásnak, de bolondnak és vaknak tartom, a szeretet viszont, úgy érzem, a lelkemből jön. Ma sokkal jobban megértem az embereket, ez a párom, Sanyi hatása. Ma már anyámra sem haragszom, mert már biztosan tudom, hogy szeretett.”

B. Árpád is azok közé tartozik, akik nagy változást éreznek magukban: „Bár későn érő típus vagyok, ma már kimondhatom: jóval érettebb vagyok, de dacára annak, hogy már 32 éves, még fiatal. Sok tapasztalatot szereztem. Voltak hullámvölgyeim, de optimista vagyok. Megpróbálok eszményi életmódot kialakítani, és még a pici téglákat is a helyükre tenni. Felismertem, hogy az emberek legbelül az igazságot szeretnék, és előbb-utóbb megundorodnak a piszkos dolgoktól.”

N. István, aki akkor még Lenint, József Attilát és Váci Mihályt fogadta be bárkájába a híres emberek közül, ma már — ha bárkit választhatna — feleségét, a Hobó együttes vezetőjét és barátait vinné magával. Ő is úgy érzi, erőteljesen változott: „Akkor még a hátam mögött tudhattam a társadalmat, a munkáshatalmat. Vörös ködben úsztam, demagógiától sem voltam mentes. Egy biztos, ma nyugodtabb vagyok. A többi bizonytalan.”

T. Sándor is így érzi, hogy nyugodtabb, mert „lezserebbül veszi a dolgokat”, de — teszi hozzá ujját felemelve — „ez felfogáserkölcsömet néni érinti!” „Bizony van felső tízezer!”, kiáltott fel egy alkalommal nyolc évvel ezelőtt. „Ugyanúgy látom. Mennek eszeveszetten felfelé. Az a baj, hogy nincs itt rendes kér-követel rendszer”, magyarázza 1985-ben.

A többiek úgy érzik, nem sokat vagy alig valamit változtak, N. Laci pedig úgy, hogy semmit sem. V. Tibor úgy érzi, most még kevésbé adja ki magát, mint akkor. Egyre inkább önmagával beszélget el, és jól érzi magát saját maga társaságában. B. András valamivel „stabilabbnak” érzi magát, a munkában is. Úgy gondolja, már nem annyira naiv, mint akkor, amikor „el tudták vinni a sűrűbe”. Annak idején a híres emberek közül Lenint, Hruscsovot és Kennedyt vitte volna magával bárkáján, ma családját, a vágtázó Lewist és a Hetedikek társaságát.

Merre megy a világ?

Kétharmaduk azt válaszolta: rossz irányba, a többiek pedig „a fenti jó akarat valahogy nem valósul meg”-típusú állásponton voltak. A legoptimistább H. Lajos szerint „fő vonásaiban jó felé”, de a részletekben kételyei vannak. Jónak tartja, hogy a magyarok mernek kezdeményezni, de úgy véli: a gmk, a vgmk és általában a vállalkozások „ütik” a korábbi szakszervezeti és szociálpolitikai intézkedéseket. Nem tartja jónak, hogy a téesz melléküzemágak elszívják a gyáriparból és az állami vállalatoktól — ő is érzi ezt az építőiparban — a legjobb munkásokat. Aggódik a kábítószerező fiatalok számának növekedése miatt. Úgy érzi — és ez is aggodalommal tölti el —, hogy a KISZ teljesen le van járatva. Rossznak tartja az „oda-vissza tájékoztatást”, még a párttagok körében is. Mégis optimista. Egyrészt azért, mert fent jók az elképzelések, és az ő vállalatuknál — ahol a három csúcsvezető összéletkora csak 106 év — kivételesen lent is.

T. Sándor is úgy véli, hogy amit a párt akar, jó, csak az a baj, hogy „olyan embereknek is van székük mindenütt, akiket el kellene zavarni”. Dühíti, hogy a párttitkára még mindig 56 előtti brosúrákat fúj, de még a KISZ-ben is hall ilyeneket. Őt meg hülyének nézik, amikor papír nélkül számol be valamiről. Úgy véli, a megoldás az lenne, ha a politikában

69