Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 7. szám - Kamarás István: Hol tartanak a hetedikek?

Valamennyien jobb anyagi körülmények közé kerültek, csaknem valamennyien nagy árat fizetve érte, de a nagy árak között is vannak különbségek, és a csaknem mindőjükre jellemző önkizsákmányolás mértéke is eltér. Az önkizsákmányolás egyik következménye eléggé szembetűnő: a kultúra és a művészet csökkenő szerepe életünkben. Kérdés persze, milyen mértékben és mihez képest csökkent: a társaságunk megalakulása előtti időhöz képest is, vagy csak társaságunk fénykorához képest. (Azt is figyelembe kell venni, hogy akkor társaságunk tagjainak fele még nem volt családos.) A privatizálódás legtöbbjük esetében kimutatható, ám hogy ez átmeneti jelenség vagy sem, hogy egy intimebb életforma jegye inkább, vagy a közösség különböző szintjei és színterei iránti növekvő érzéketlenséggel kell számolni, ezt nagyon nehéz egyértelműen megállapítani. A kérdés tehát, hogy meddig bírja ki N. István versmondás, F. György versírás nélkül, aligha megválaszolható, csupán a rendelkezésre álló információk birtokában. Jellemző, hogy szinte valamennyiük férje, felesége vagy élettársa valamivel (fél fokkal, egy fokkal, néha többel is) magasabb társadalmi-foglalkozási státusú, mint ők, de az ebből származható előnyök az esetek nagyobb részében kiaknázatlanok, mert a legtöbb pár esetében nem alakult ki olyan párbeszéd (több esetben az önkizsákmányolás okozta időhiány miatt), amelyben létrejönne az értékek cseréje. Több esetben a magasabb státusú társ az alacsonyabbról indulónál kevesebb „mozgási energiával”, ambícióval rendelkezik. Szinte kivétel nélkül mindenki illúzióktól mentesebbé, kritikusábbá és hitetlenebbé vált. Egyesek azonban (például B. Árpád és G. Katalin), úgy tűnik, túljutva a mélyponton újra hitet, gyökeret, célokat keresnek, de még esetükben is kimutatható, ha nem is olyan egyértelműen, mint a többségnél az úgynevezett létkérdések kerülése. így fest a helyzet madártávlatból, csupán a tizenöt életút ívelését nézve.

Szembesítések

„A marxista társadalomban is törvényszerű a szeretet”, vélte B. Tivadar 1976-ban. Kilenc évvel később, immár diplomás közgazdászként, filozófia vizsgákkal maga mögött ugyanígy látja, mert a szeretet „emberi mivoltunkból szükségszerű, csak a közfelfogás szerint idealista ez a kategória”. „Végeredményben minden emberben él Isten”, jelentette ki 1977-ben. 1985-ben ezt így kommentálja: „Az értékekre gondolhattam. Olyasmire, hogy az ember rájön kicsiségére a léttel szemben. De ettől mégsem következik Isten. Az emberség a fő érték, ezt lehet legfőbbnek, isteninek tekinteni.” Ma is ugyanúgy látja, mint akkor, hogy a hatalom szükséges rossz, hogy olykor meg kell alkudni, most azonban azzal egészíti ezt ki, hogy „csak addig, amíg a tükörbe tudok nézni, mert az erkölcsi tartás fontos”. Megváltozott viszont a véleménye a teljesítmény-visszatartás megítélésében. Akkor (1976-ban) erkölcstelennek, de szükségesnek tartotta, most mint újdonsült hajógyári vezető is úgy érzi, „ha a vezetés nem tud olyan módszert kitalálni, hogy a munkás a nagyobb teljesítményért nagyobb bért kapjon, és meg is élhessen belőle, minden jogos”. A „miben változott?” kérdésre ezt válaszolta: „Akkor optimistább voltam, most ez a derűlátás valahogy belém szorult. A nagyobb tudás inkább elbizonytalanított, de azért nincs kevesebb hitem, sőt talán nőtt is, mert az ember megváltozásában még mindig hiszek. Most már mindennek több oldalát látom, mint régebben. Visszafogottabb lettem.” De azért ma is szokott álmodozni. Manapság — „visszafogottabban” — például arról, hogy legyőzi a tömegvonzást, felfedezi a korrózióvédő baktériumot, és szeretné, hogy úgy lehessen ott valahol, hogy fizikailag nincsen jelen.

F. Erika ma sem nevezne el utcát sokgyermekes családanyáról. Most sem érti, mi lehet ebben különleges. Igaz, az is idegesíti, amikor újabb és újabb partizánok kerülnek elő. „Sokat leadtam egyéniségemből, de le is higgadtam. Nem veszekedtem a szabadságomért, a családi béke kedvéért sok mindenbe beletörődtem, de most visszaveszem az irányítást”, jellemzi mostani önmagát, összehasonlítva a hat-hét évvel azelőttivel. „Ma is bemegyek a templomokba megnézni a képeket”, mesélte kilenc évvel ezelőtt. És most: „Azóta is.

68