Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 1. szám - ÍRÁSOK AZ AGRÁRKÉRDÉSEK TÁRGYKÖRÉBŐL - Szilágyi Miklós: Új elemek a parasztság kultúrájában

Azzal együtt, hogy a kerékpár a munka érdekében szükséges helyváltoztatás eszköze lett, teherhordó eszközzé is átalakult. Hovatovább nemcsak a kéziszerszámokat kötözték a vázra, hanem a kosarak, a tejes kanták, a kisebb zsákokban fuvarozott termény legmegfelelőbb elhelyezésének módszereit is kifundálták, s mert így látszott praktikusnak, kicserélték vagy helyi megoldásúval helyettesítették a gyári csomagtartókat. A teherszállítás megoldásának módozatai korántsem szélsőségesen egyedi kreációk: a feltűnően egyforma megoldási módokban nem nehéz felfedeznünk a valamikori, jórégen elszemélytelenedett egyéni újítások „hagyományossá” válását. Valószínűleg senki sem tudná már kideríteni, hogy hol és ki alkalmazta először a csomagtartó két oldalára szerelt, rongydarabokkal gondosan körülpámázott vaspántot vagy az ugyanilyen elhelyezésű fonott vesszőkosarat: a tejes kanták fuvarozásának jól bevált, s Alföld-szerte látható „eszközeit”. És alighanem az is gondot okozna, ha a fűtőolajos kanna vagy a gázpalack szállítása érdekében végzett hasonló átalakítás kezdeményezőjét akarnánk megtalálni. A „hagyományossá” váló megoldások legfőbb jellemzője, hogy az újítások másnapján személytelenednek, mert közkinccsé lényegülnek.

Végül is annyira fontos eszközévé vált a kerékpár a kisebb terhek szállításának, hogy az eredendő előnyről, a gyorsaságról is lemondtak. Úgy megpakolták időnként a kerékpárvázat zsákokkal, hogy csak taszítani lehetett, sokkal könnyebben azonban, mint az egy kerekű talicskát. Ha átvette ennek a szállítóeszköznek a funkcióját, ebben a minőségében azoknak az öregeknek is jó szolgálatot tehetett, akik életük végéig csak csodálták, legényes virtusnak tekintették a két keréken száguldozást.

46