Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 7. szám - Kamarás István: Hol tartanak a hetedikek?

zőn továbbtanuló felesége a helyi művelődési ház népművelője. A versmondó versenyek győztese már nem mer a pódiumra állni sem a helyi művelődési házban, sem a vállalati ünnepségen. Felépült a házuk, saját kezük munkájával és barátaik segítségével. Szerelmesek egymásba, gyermeküket várják. N. István mégis tele van keserűséggel. Hiába ragasztotta tele a műhely falát József Attila-, Ady-, és Pilinszky-idézetekkel, egyre jobban nyomasztják az elhalasztott versek. Dühíti, hogy nem képes felállni és elmondani a véleményét a sok mellébeszélésről, álságról, az elrontott jó elképzelésekről. Nem tudja, mi a megoldás. Optimista perceiben hosszú távon az ész diadalában bízik.

Életritmus dobverővel (N. László). N. István öccse, N. Laci is otthagyta a hajógyárat, hogy egy vidéki téesz pesti szakcsoportjában mint hegesztő dupla annyiért, havi 10— 14 000 forintért dolgozva komoly esélye legyen egy lakásra, ahol immár hamarosan hárman (kertész végzettségű felesége jelenleg adminisztrátor, hamarosan szül) normálisan élhetnének. N. Laci — bár hasonlóképpen keményen dolgozik, mint bátyja — derűs, kiegyensúlyozott. Ez „jobb” (flegmatikus) természetén kívül annak is köszönhető, hogy társaságunk felbomlása után sem maradt közösség nélkül. (Ő egyedül tizenötük közül!) Előbb a zuglói klub (ahol a színjátszó csoportban is működött, „modern és abszurd” darabok színre vitelében), majd ennek hatósági megszüntetése után az ebből a körből kinövő, bolgár és görög népzenét játszó Falkafolk együttes jelenti számára a közösségi életteret és fogódzót. Ő az együttes dobosa. Kottát nemigen ismerő, „ösztönös” zenész. Sok mindent kidobolhat magából, de egy „kibeszélésre” lehetőséget adó társaságnak is szívesen lenne tagja. Maradnak hát a könyvek. Sokat, sokfélét olvas, a régi verseket is előveszi. Őt is dühíti olykor az őt körülvevő világ, mint a bátyját, de csaknem mindennap rácsodálkozik valamire.

Szerepre várva (L. László). A társaság tagjainak többsége úgy véli, L. László jutott közülük legmagasabbra. Bizonyos tekintetben valóban, hiszen lakóhelyét illetően a munkásszállásról a Báthori utcai „úriház” száz négyzetméteres lakásába, felesége apjának egykori házába. Közgazdasági technikumot végző feleségét még a hajógyárban ismerte meg, a KISZ-ben. 1979-ben egy év fizetés nélküli szabadságot kért, és belépett a Népszínház stúdiójába. Egy év múlva Ruszt József azt tanácsolja neki, hogy próbálkozzon egy vidéki színházban. Több helyen megfordul, szerepeket is kap, többen is felfedezik. Többször kerül megalázó helyzetbe: szinopszisokat készít, besegít forgatókönyvekbe, de ötletei más nevek alatt valósulnak meg. Jelenleg szabadúszó segédszínész, olykor a televízióban szinkronizál. Ő a magyar hangja A Hétben és hasonló műsorokban a londoni, prágai, bejrúti utca emberének. Hét éve hiába szeretnének gyereket, és az örökbefogadási akcióik sem sikerültek eddig. A munkásmozgalommal szimpatizáló polgárlány Déry-hősökre emlékeztető felesége a főváros egyik legjobb kórusában énekel. Derűs, kiegyensúlyozott, megpróbálja a „hiperérzékeny” L. Lászlót önmagától megvédeni. L. László meglehetősen elkeseredett. Nagy tervei eddig nem sikerültek. A színészet csak eszköz lett volna nagy tervéhez: ez pedig nem más, mint a hajógyári önmagához hasonlitó, „visszanyomott” munkások tanítása, az általa elképzelt vér nélküli forradalom keretében. Most — a stratégiát megtartva, csak a taktikán módosítva — javító-nevelő intézeti népművelőnek készül, mert úgy érzi, hogy ő megfelelően tudott volna bánni még a szegedi börtön ámokfutójával is.

Kettőt felfelé (B. Tivadar). A statisztikai nomenklatúrák szerint B. Tivadar lépett legnagyobbat: nappalin elvégezte a közgazdasági egyetem áruforgalmi szakát, és a hajógyári munkaügyi osztályra került csoportvezetőnek. „Belső ösztönzés” című szakdolgozatát munkahelye megvásárolta. Négy éve két és fél szobás lakótelepi lakásba költözött negyedmagával. Most nyögik az „öt szűk esztendőt”, amikor egyetemi hallgatóként csupán a fizetését kapta meg, és csak óvatosan kereshetett mellé valamit abban a nagyon kevés szabad időben, ami megmaradt, hiszen ő — érettségi nélkül — a pasaréti csoporttársaihoz képest óriási hátránnyal indult az egyetemen. Most megpróbálja magát utolérni, nemcsak anyagilag, szellemileg is, mert tudja, hogy diplomát kapott az egyetemen, „értelmiségi végzettséget” nem.

66