Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 7. szám - Thiery Árpád: Kiállítás: elbeszélés
S' Thiery Árpád Kiállítás A .rajzórán váratlanul kitört a botrány. Közvetlenül óra előtt Halász a tábla előtt lábatlankodott. Az utóbbi időben rászokott a firkálásra, a hetesek alig győzték letörölni. Most egy embriót rajzolgatott. Aznap két lány volt a hetes. Az egyiket előreálló metszőfogairól már az első nap elnevezték Nyulacskának, noha egyáltalán nem volt nyúltermészetű, inkább perlekedő, sőt harcias. Csontos kezével könnyen odacsapott a fiúknak. A másik lány, ha nem is volt ellentéte Nyulacskának, mindenesetre sokkal szelídebb s nőiesebb jelenség: fekete babaszeme érdeklődve csillogott, s minden reggel frissen ondolálva érkezett az iskolába, mint egy zsúrra. — Mit csinálsz itt már megint! — ripakodott Babaszemű a fiúra. — Ne izgulj, árt a frizurádnak — intette le Halász. Nyulacska fenyegetően lépett föl a katedrára. — Ez így nem lesz jó, hogy megint firkálsz ... — Nem te firkálsz, hanem én. — De én vagyok a hetes, és nekem kell letörölni. — Le ne töröld, az istenért! — Na, menj innen, fene a jó dolgodat! ... — Jegyezd meg a nevemet — vetette oda Halász. Nem zavartatta magát, tovább rajzolt. — Sokszor fogod még hallani. Babaszemű kétségbeesett. — Töröld már le azt a micsodát! — Csak nem képzeled? — Ezzel nem lehet hülyéskedni! Tudod, hogy a Juhász szórja az intőket. Nem hallod, Halász? Akkor balhé lesz . . . Halász egy lombikot kerekített az embrió köré, aztán végignézett az osztályon, hogy kiről nevezhetné el a művet, de már nem jutott rá idő, hogy bármit is tegyen, mert nyílt az ajtó, s a rajztanár lépett be. Vállára terített átmeneti kabát, hóna alatt az osztálykönyv. Legendás szürke szvetterét megint fordítva vette föl, az eleje a hátára került. Nem látszott ki a nyakkendő csomója, ami diáktapasztalat szerint nem sok jó jelentett. S valóban. Felpillantva, Halászt látta maga előtt, krétával a kezében. Felhorkant. — Vagy úgy? ... Fellépett a katedrára, le se tette az osztálykönyvet, azonmód megragadta Halászt a hajánál fogva, a legérzékenyebb helyen, a halánték táján. A fiú bozontos vörös hajából ott is volt mit megfogni. Sziszegett, jajdult egyet-kettőt, de nem szabadult. A két lány megszeppenve húzódott a kályha mellé, várva, hogy mikor jelenthetnek. A tanár néhányszor még megráncigálta Halász haját, aztán lependerítette a katedráról. A fiú sziszegve dörzsölte a halántékát, egy pillanatra szembe is fordult Juhász Tihamér- ral, villámlott a szeme. Úgy látszott: közel van ahhoz a kritikus határhoz, amelyen túl már semmi se számít, akár szembe is száll valakivel, de mielőtt ez a szinte példa nélküli eset megtörténhetett volna, a rajztanár ráförmedt. — Mars a helyedre! Halászt égette a szégyen és a harag. 36
