Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 7. szám - Biernaczky Szilárd: József Attila és a folklór

nénk a népi hatást mutató költemények esetében minduntalan odavetett „balladás jellegű” címkét.)

A népköltészet és a hivatásos irodalom bonyolult kapcsolatának természetes vonása, hogy a folklór gyakran nem közvetlenül kerül bele egy-egy műbe. így a Medvetánc c. költemény (1932) esetében jól tudjuk, Bartók zongoradarabja az ihlető forrás, amely ismét csak népies alkotás, eredeti népi dallamokat nem tartalmaz. Más (és mindmáig megoldatlan filológiai) kérdés persze, honnan vette József Attila e költeménye képzetanyagát. Hasonlóan közvetett forrásnak kell tekintenünk — pl. a szegényember ciklus darabjai esetében — Erdélyi József népies költészetének hatását. Aminthogy az „öreg barát”, a Kalevala-fordító Vikár Béla elfeledett és többnyire a népköltészet modorában készített rögtönzései is hatással lehettek a költőre. Annál inkább, hiszen ezúttal tudjuk, hogy a Nevető rímek első kötetének (1932) dedikált példánya József Attila könyvtárának részét képezte.

Szabolcsi Miklós pl. igen helyesen utal múlt századi népies francia költőkre a Születésnapomra (1937) sajátos formája és kiélezett, játékosan groteszk rímtechnikája kapcsán. Más forrásként — úgy tűnik — Vikár rögtönzései is szóba jöhetnek. Két kis rögtönzést szeretnék idézni itt hirtelenében a kötet elejéről:

„E rímfaj nem ámmal-ímmel rímel, mint szerelmet hogyha mímel hímmel dévaj Éva néha-néha.

Ez nem csetlik-botlik Rossz lik,

amely ketté oszlik-foszlik.

(RÉMRÍMEK)

és:

„Lám a kecske, hogyha téb-láb, összebucskázik a két láb; ezek ím

utánozzák: kecskerím!”

(KECSKERÍMEK)

Itt az ideje, hogy feltegyük a kérdést: mire szolgált József Attila számára a folklór? Esztétikai szépségkeresést, szürrealista képalkotási lehetőséget, költészetét megtermékenyítő formai megoldások tárházát, élettapasztalatai adta természetes valósághátteret? Vagy talán valamilyen eszmei-gondolati szerepet is betöltött költészetében?

Válaszoljunk először a kérdésfeltevés utolsó részére! Úgy érzem, a költő egy sor sajátos folklórfelhasználásából tűnik ki legvilágosabban, milyen nyilvánvaló gondolat volt számára a munkás-paraszt szövetség. A számtalan lehetőség közül most a Haszon (1933) c. verssel szeretnénk ezt az állítást alátámasztani. E költeményben ugyanis az osztályharc forradalmi pólusán különös természetességgel váltakoznak a proletariátus, ill. a parasztság környezetét felidéző képek: „égess lukas, vörös téglát; / törje kapa a tenyered”, vagy: „Öblíts benzinnel selymeket; / szedd gugolva a vörös hagymát”.)

Ami a kérdésfeltevés további részét illeti, azt felelhetjük: jelenti egyúttal az összes többit is! A folklórfelhasználás e sokféle szerepkörét kitűnően példázza a sokat vitatott Klárisok (1928) c. vers, amelyben erőteljes nyomot hagyott — az értelmezési nehézségekből is kitűnik — a szürrealista képalkotási technika. A vers mögött rejlő élet-élményekből az elmúlt évtizedek kutatásai több mindent felszínre hoztak (a Vágó Mártával való szerelem első korszakának idején született). Mindemellett a mű egyik magyarázója a népi környezetre utaló képek-sorok kapcsán egészen odáig elmerészkedett, hogy „betyárballadai megfogalmazásról” szóljon. Valószínűleg Szabolcsi Miklósnak van igaza, aki erotikus elemekkel átszőtt és búcsúval záruló szerelmes versről beszél. Ugyanakkor az első két szakaszban a gazdag polgárlány és a szegény proletárköltő között feszülő különbség megfogalmazását véli felfedezni:

20