Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 7. szám - Biernaczky Szilárd: József Attila és a folklór

„Klárisok a nyakadon, békafejek a tavon.

Báránygané, bárányganéj a havon.

Rózsa a holdudvaron, aranyöv derekadon.

Kenderkötél,

Kenderkötél nyakamon.”

Talán nem meglepő — a költő egész életútja teszi nyilvánvalóvá — ha egy ilyen intim és erőteljesen „elrejtezett értelmű” költeményben az osztályellentét problémájára bukkanunk. Számunkra mindebben persze az az érdekes, hogy a másik póluson (a költőén) ezt a társadalmi ellentmondást a parasztvilágból származó elemek hivatottak megjeleníteni (a bárányganéj vagy a kenderkötél a falusi élethez kötődő kifejezések, az első fogalom először használt végső j nélküli formája pedig teljes egészében tájszó).

Nem folytatjuk a példák idézését. Nem kívánjuk újabb részletelemzésekkel terhelni az olvasót. A fenti, valójában igen kevéssé olvasmányos példatárat azonban nem kerülhettük el. Csak így bizonyíthattuk, hogy bár a József Attila-irodalom rendkívül gazdag, és az 1980-as jubileumi év újabb értékes eredményeket hozott, van még mit tennünk nagy költőnk életművével, akár csak az alapkutatás szintjén is.

Másrészt azt hiszem, nemcsak a hazai, hanem általában a nemzetközi irodalomkutatás egy jelentős hiátusát is sikerült érzékeltetnünk. Épp azzal, hogy nem az „irodalmár”, hanem a „folklorista” szemével pillantottunk rá József Attila népköltészeti forrásaira. A magyarázat egyszerű: tucatnál több izmus történetét, jellemzőit, fő alakjait és azok munkásságát tudjuk betéve. De az időben és terjedelmében legszélesebb izmus: a folklo- rizmus belevész irodalmi ismereteink tengerébe. Pedig a paraszti kultúra iránti érdeklődés kiszélesedését látva — a folklorizmus számos országban divatból áramlattá vált az utóbbi évtizedekben —, időszerű lenne e teljesen újnak tűnő, lényegében mégis igen régi izmus szempontjai alapján végigpásztázni irodalmunkat.

Szépkilátó

21