Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 7. szám - Biernaczky Szilárd: József Attila és a folklór

Állításunkat azonban csak akkor igazolhatjuk teljes biztonsággal, ha majd József Attila teljes néprajzi olvasmányanyagát feltérképezzük, és megtaláljuk e sorok „közvetlen néprajzi kiindulópontját”. József Attila Kalevala-élményével, a finn népeposz, ill. a Vikár-féle fordítás hatásával többen is foglalkoztak, Képes Géza egész sor konkrét öszefüggésre hívja fel a figyelmet. Rejtve maradt mindeddig azonban a költő egy fontos képe, amely minden bizonnyal a finnugor népi műveltséget célba vevő tanulmányaiból fakadt.

A Bérmunkás-ballada harmadik szakaszában olvashatjuk:

„földben, föld fölött, föld alatt elültetjük a világ fáját.”

E sorok nagyszerűen érzékeltetik József Attila folklórfelhasználásának módját. Hiszen a sámánfa-világfa képzetből kinőtt sorpár (utalással a sámánhit hármas, földi, föld feletti és föld alatti világára) nem pusztán afféle költői sallang, hanem beemelése a költeménybe a modern ipari környezetben élő munkás teremtő erejének megjelenítésére szolgál.

Legendák homályába vesző előtörténet, népköltészet és a huszadik század világának egybekötése még világosabb A csodaszarvas (1933) c. költeményben, amely a hatvanas évek végéig kéziratban lappangott. A benne szereplő „gím” a magyar történelmi sorsot allegorizálja: az ázsiai múltból merített nemzeti ábrándok „elhullását”, a század első felének magyar valóságát és — ha jelentősebb költői távolságtartással — a jövő ígéretét is:

Tisza mellett, Duna mellett, az a szarvas itt legelget.

Ázsiai nehéz szaga ázott pusztán füstöl tova s aranyszőre, mikor illan, gyári füstön átalcsillan.

Kortyolgat az ég tavából, vilió agancsa világol — ága-boga tükörképe csillag-világ mindensége.”

E költemény különösen érdekes számunkra. Benne ugyanis többféle hatásra bukkanhatunk. Egész csokrot találhatunk pl. a régi magyar vers egy olyan kedvelt eleméből, amely feltehetően a népköltészetből került az írott irodalomba. Az Ó-magyar Mária-siralomból is ismert betűrímes szópárosítások idézik fel a vers kezdetén a szarvas legendáját: ükös ükünk, ősök őse, űztön űzte, éjten éjjel, reges reggel. A költemény kép- és szóanyagát, kifejezésmódját ugyanakkor erősen áthatja a regösének, a dunántúli regösszövegek hatása. A költő minden bizonnyal ismerte és forgatta Sebestyén Gyulának a Magyar Népköltési Gyűjteményben megjelent köteteit. A fenti idézet utolsó négy sora, úgy tűnik, egyértelműen bizonyítja ezt. Mivel itt nemcsak eredeti regösszövegek finom „átpoetizálásával” állunk szemben, hanem e zárószakasz Sebestyén Gyula csodaszarvast, csillagvilágot és sámánhitet egybekötő magyarázatainak ismeretéről is tanúskodik.

S ha már e költemény kapcsán egy napjainkban a tévé jóvoltából ismét közismertté vált népi műfaj is felmerült, hadd jegyezzük meg, József Attila népiségét nemcsak a néphitből, népköltészetből vett elemek, hanem számos folklorműfaj (ballada, mese, népszokások, altató, táncszók stb.) teljes formájának vagy formai-szerkezeti elemeinek az újjáalkotása is tanúsítja. (Sokat lendítene a költő folklorizmusának megismerésében, ha egy-egy esetben felmérnénk, valójában milyen műfaj hatásával állunk szemben, és ezzel elkerülhet19