Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 7. szám - Király István: József Attila és a mai befogadói állapot

zárul is, nem végződhet azzal az emberiségé. A tél hívó rímével elkomorítva bár, de a remél volt ebben a lírában a legutolsó szó. Mint a nembeliség jegyében zajló életeknél mindig a történelembe helyeződött be, azzal forrott össze az emberi létezés. S azzal forrott össze az ember örök álma: a tűzhely reménye, az otthon reménye, a boldogságremény.

Ott fénylett így József Attila költészetében mindvégig egy jellegzetesen huszadik századi szomorúsággal árnyalt optimizmus. Egy oly optimizmus, melynek csupán egy paradox jelzős szerkezettel lehet érzékeltetni legbensőbb lényegét. Melankolikus optimizmus, tragikus optimizmus volt ez: a reménytelenségben megőrzött remény. Ez a nihil kihívására adott pozitív válasz, az európai szellem „éji” gondolatának uralma idején is tovább vinni bírt antropológiai-ontológiai optimizmus jelenti véleményem szerint József Attila összetett, polifon életművének legbensőbb lényegét. A Petőfi—Ady-örökséget ezzel vitte tovább. Az értékkiürülés, az értékpusztulás éveiben is ott éltek verseiben az emberi, nembeli önmegvalósítás nagy folyamában kiküzdött „szép szavak”, a humanista-felvilágosult világképre oly igen jellemző értékek nevei: ész, értelem, rend, törvény, jóság, szabadság, szellem, szerelem, boldogság, békesség, harmónia, jóság stb. S jövőt idézően világolt az idill. „Lugasok csöndes árnya” intett. Nemcsak az irónia, a tragikum s a groteszk, de az idilliség is hozzátartozott a versek tónusát meghatározó esztétikai minőségek közé. Éppúgy, mint Petőfinél avagy Adynál, ott élt József Attilában is az a meggyőződés, hogy lehetséges egy megismerhető és így otthonossá tehető világ, lehetséges egy felnőtt emberhez méltó, értelmes létezés. Ott hatott benne a humanista-felvilágosult világkép boldogságtanának fő képi gondolata: az otthon-gondolat; az otthonremény.

A maga pozitivitása, igenlő volta folytán visszaadta, visszapörölte így ez a költészet minden cinizmussal, dezillúzióval, kétellyel szemben a „szép szavak” hitelét. Helytállón az örök talajon az emberiségért. Nem utolsósorban ez adja meg véleményem szerint ma is az időszerűségét. Segít ez abban, hogy ne feledje még oly nem-ek felé lökő, válságos helyzetben se az ember az értékek hívását, az igen-ek szépségét. Segít abban, hogy lehúzó bánatok fölött s között élve is a humanista-felvilágosult világkép jegyében, a „szép szavak”, a „jó szavak”, az értékek hitében szerveződjék tovább az emberi létezés.

17