Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 1. szám - ÍRÁSOK AZ AGRÁRKÉRDÉSEK TÁRGYKÖRÉBŐL - Szilágyi Miklós: Új elemek a parasztság kultúrájában
Szilágyi Miklós Új elemek a parasztság kultúrájában A. -A. néprajzi kutatásoknak — a szaktudomány kialakulása óta — az egyik, teoretikusan is megfogalmazott feladata volt a paraszti kultúra felbomlásának dokumentálása. Arra a kérdésre kerestek választ az egymást váltó tudós-nemzedékek, hogy milyen ütemben, s milyen okok következtében veszítették el meghatározó jelentőségüket a „hagyományos” elemek. Máskor pedig arra, hogy ha mégis átvészelte egy-egy jelenség a társadalmi (s ezzel együtt az életmód-) változásokat, miképpen értelmezhető az „ősidőkben” vagy a feudalizmus századaiban kialakult tárgy, szokás és hiedelem tovább hagyományozódása, szívós utóélete — a közelmúltig, olykor napjainkig. Eközben alig esett szó róla, hogy az egyes elemek eltűnésével új elemek megjelenése, tehát a „felbomlással” új minőség „épülése” is szükségszerűen együtt jár. Ahogy a modern ipari civilizációt megelőző évszázadokban is együtt járt. Hiszen a „hagyomány” az állandóság és változékonyság folyton változó tartalmú egyensúlya, nem a múlt megkövesedése. Nem egészen pontos a megfogalmazás: csak félig-meddig igaz, hogy nem esett volna szó mindarról, ami vitathatatlanul új volt a feudalizmusból kilábaló parasztság kultúrájában. A lelkesen értékminősítő leírások a „hagyományos” tárgy, szokás, költészet esztétikai és/vagy etikai érvekkel alacsonyabb rendűnek, silányabbnak nyilvánított ellentétjeként, kényszerű pótlékaként idéztek meg majd mindent, ami új volt. Majd mindent, a teljes következetességet ugyanis a leginkább esztétizáló, a változásokat etikailag megítélő néprajzosok sem kockáztatták meg. A cséplőgépet például botorság lett volna lekicsinyelni, a nyomtató lovakat vagy a kézicsépet visszaperelni csak azért, mert alapvetően átformálta a „hagyományos” munkaszervezeti formákat. A futballozó, a mozgóképszínház attrakciójára rácsodálkozó falusiak ellenben olvashatták — ha olvasták volna... — a szép falusi vigasságok eltűntén kesergő vagy bosszankodó néprajzosok (szakcikkek változásokat minősítő félmondataiba elrejtett) zsörtölődéseit. A kutatástörténeti örökség kissé ironikus számbavétele nem akarja kissebbíteni jeles elődeink „értékmentő” munkásságának jelentőségét. S azt sem vitatja, hogy az általuk felmutatott „szépség”, „tisztaság”, „nemes egyszerűség” valóban az-e. Csupán arra szeremé figyelmeztetni, amire annak idején — immáron huszonöt esztendeje, a paraszti gazdálkodás rendjének radikális átalakítása-átalakulása esztendeiben — bennünket, hallgatóit figyelmeztetett Gunda Béla professzor. Az intelem így hangzott: „Ti sem hordjátok a középkori egyetemek diákviseletét, pedig milyen szép volt. Van-e tehát jogotok számon- kérni a parasztokon, ha a régi szép viseletűket elhagyják? Nem keseregni kell a változások miatt, hanem tanulmányoznotok kell azokat.. .” Az akkori intelem azóta is a néprajzi kutatás következetlenül, bátortalanul megfogalmazott programja maradt: még nem érkezett el az összegzés ideje. Itt következő jegyzeteim bizonyítják, hogy alig jutottunk túl az ötletek, a lehetséges témák megfogalmazásán. Talán bizonyítják azt is, hogy indokolatlan, hovatovább megérthetetlen az ötven-száz éve a paraszti kultúrába szervesedéit, önmagukban jelentéktelenül „apró” kulturális elemek néprajzi szempontú számbavételének további halogatása. 41
