Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 7. szám - Nemzeti kultúra - világkultúra: Vargyas Lajossal beszélget Ittzés Mihály
kát, amelyek ezt megmagyarázzák. Én a Julianus által megtalált magyarok közvetítésével magyarázom. A történészek ezt elfogadják, a népzenekutatók közül egyesek tagadják. Példának hozhatjuk ismét a már említett harmadik réteget, amelynek dallamai már nem is ötfokúak, hanem csak négyfokúak: még szűkebb, még kevesebb hangból építkező stílusréteg. Itt tulajdonképpen nem az ötfokúságról van szó, vagy legalábbis nem úgy, ahogy azt a Bartók-könyvben említett régi stílushoz soroltuk. Abban még együtt volt a sirató stílus (vagyis amit újabban az ugor réteghez sorolunk), az ereszkedő pentaton dallamok, a kvintváltók és néhány esetben a most már külön stílusnak érzett alacsony járású, néha csak négyfokú dallamkörnek a darabjai. Tehát ma már nem beszélhetünk a régi stílusról, hanem helyesebb azt mondani: a régi stílusod! — Az előbb szóba került az antropológia mint a kultúratörténeti vagy népzenetudományi kutatások segédtudománya. Tudomásom szerint bizonyos nyugati kutatók körében elég kedvelt ez a nézőpont. Fontos újdonság-e a magyar kutatók számára? Érdekes-e, megtermékenyitő-e például az őstörténeti kutatások szempontjából? Nem tudom egész pontosan, hogy most antropológia, antropológiai szemponton mit értsünk. Nálunk Magyarországon ez az embertan, úgy is mondhatnám: faj-biológia. Angolszász nyelvterületen az antropológia a társadalomkutatás egy fajtája inkább, körülbelül az etnológiával azonos. Talán ezt az utóbbit vegyük szemügyre. Nemrégiben volt alkalmam Amerikában megismerkedni ezzel az áramlattal. Természetesen minden dologban van valami jó és valóban újat hozó elem. Az amerikai kutatók például a primitív népek szertartásaiban azt vizsgálják, hogy hogyan vesz részt benne a közösség, hogyan rögtönöz az a csoport, amely előad — mondjuk — egy mitikus éneket. Mik ennek a hangulati elemei? Hogyan kapcsolódnak ezek az ősi mitikus képzetekhez? Milyen a reagálás, az együttműködés, és a többi. Ez a vizsgálat természetesen szükséges, de ez még nem zene. A zenekutatás feladata itt az, hogy például a szertartásokhoz kapcsolódó zenei megnyilvánulásokat fölvesszük nagyon pontosan; azután ezt a zenei anyagot zenei szempontok alapján elemezzük; a következő feladat, hogy a környező és távolabbi népek, mondhatnánk: az egész emberiség zenéjének típusaival összevetjük. így megpróbáljuk fejlődési sorrendbe állítani, s ezekből igyekszünk az emberiség zenei megnyilatkozásait, azok kialakulását, fejlődési fázisait megismerni. Ez lenne szerintem a zenefolklór feladata. Ezt azonban nem csinálják. Itt-ott egy-egy szemelvényt, egy-két részletet azért lejegyeznek, hogy mégis legyen zene is a munkában. Általában azonban inkább az általános néprajzi, mondhatjuk: a társadalmi témára helyezik a fő súlyt, azt tárgyalják a tanulmányok. Zenéről alig van szó, úgyhogy azt mondhatom: átestek a ló másik oldalára. Ha eddig nem foglalkoztak ezekkel a kérdésekkel, akkor helyes, hogy sort kerítettek rá, de csak úgy, hogy ezekkel is foglalkozzanak, de ne csak ezekkel... A magyar helyzet ebben az, hogy — mint emlitettem — Kodály Zoltán már 1937-ben felhívta a figyelmet arra, hogy a népzene életének egészét kell vizsgálni. Magam 1941-ben végeztem ilyen irányú kutatást, majd még Járdányi Pál és Halmos István készített falumonográfiát. Nálunk persze már abban az időben sem lehetett a szertartásszerű zenés szokásokat — amilyen például a Szent Iván-napi tűzugrás — igazán élő egészében tanulmányozni. De vizsgálhattuk a társadalom, a faluközösség magatartását, zenéhez való viszonyát. Mit jelent számukra a zene, milyenek a zenével kapcsolatos esztétikai vagy egyéb megnyilvánulásaik; ki miért, mikor énekel; az egyén és a közösség hogyan él a zenével, és a többi hasonló kérdést tanulmányoztuk. Összegezve azt mondhatom, hogy többféle szempontot vettünk figyelembe, mint amennyit ezek az inkább néprajzi, mint népzenei kutatások vizsgálnak a primitív népeknél. Továbbá azt is figyelembe kell vennünk az értékeléskor, hogy ők csak a hatvanas-hetvenes évek fordulóján kezdték el ezeket a komplex, de a zenét nem eléggé figyelő kutatásokat, mi pedig már 1940-ben. A magunk módszeréről még annyit, mi azzal kezdtük, hogy leírtuk az összes használatos dallamot a kiválasztott faluban, annak valamennyi helyi variánsát; felkutattuk mindazokat, 6
